Varroda a rózsaszín póniknál, ahol környezettudatosan lehetsz divatos

Budapest belvárosában, a Paloma művészudvarban rózsaszín műanyag pónik között bárki megvarrhatja azt, amit szeretne. Ahogy belépek az üzletbe, egy kutya fogad, a gazdája éppen varr, saját márkát épít: nyakörveket és kendőket készít kutyáknak. Mindenhol kellékek, anyagok; a próbababákon a workshopokon elkészíthető ruhák. Pont, ahogy az ember egy varróstúdiót elképzel. 

Kép: Pucher Adrienn

Azonban itt nemcsak a szabadidőnket tölthetjük el kellemesen, hanem sokat tanulhatunk arról, hogyan szennyezi a környezetet a divatipar, és mi mit tehetünk ellene. Kudron Anna, Szabó Viktória és Burány Vera fogadnak. Vera sajnos nem tud velünk maradni; ő ugyan nem alapító, de ma már fontos tagja PINKPONILO üzemeltetésének.

„Ezek a boltok textilhulladékot árulnak!”

Leülünk egy nagy asztal köré, itt készülnek a szabásminták, a lányok pedig elkezdenek mesélni a kezdetekről. „Először meg kell őrülni és el kell kezdeni egy vállalkozást” – utal Anna nevetve a saját üzlet létrehozásával kapcsolatos nehézségekre. Viki folytatja: „Az életünk nagyjából párhuzamosan zajlott, osztálytársak voltunk a design- és művészetmenedzsment szakon, majd szinte egyszerre éltünk külföldön, és amikor hazajöttünk, akkor kezdtünk el gondolkodni, hogy mit is jelent nekünk Budapest. Mindkettőnkben nagy igény volt a kreatív szabadságra, ezért szerettünk volna létrehozni egy helyet, ahol a hozzánk hasonlókkal együtt gondolkozhatunk. A PINKPONILO folyamatosan fejlődik, változik.

2017-ben közösségi teret szerettünk volna létrehozni, ami végül is közösségi varrodává alakult, ma pedig már fenntartható divattal foglalkozó stúdióként működik.

Workshopokat tartunk, különböző projekteket is befogadunk, és tervezőkkel is együtt dolgozunk. A közösségi jelleg továbbra is megmaradt, tartunk nyitott műhelyeket is, de már komplexebb a tevékenységi körünk.”

Anna és Viki a MOME-n végeztek, otthonosan mozognak a kortárs kulturális közegben, jól ismerik azt a világot. Később csatlakozott hozzájuk a divattervező Burány Vera. Míg Anna rendelkezett némi varrástudással az egyetemről és az isztambuli tanulmányainak köszönhetően, addig Vikinek korábban nem volt kapcsolata a divattal. „Akkor figyeltem fel rá, amikor Németországban éltem egy kisvárosban, és megnyílt egy fast fashion bolt. Nagyon rövid idő alatt nagyon gyorsan lehetett látni a hatását a településen. Szemmel láthatóan egyformább lett az utcakép, ráadásul a textilhulladék is látványosan nőtt. Ott az a szokás, hogy kirakják a már nem használt ruhákat egy táskában a ház elé, a bolt megnyitása után elkezdtek gyarapodni a kis csomagok, tele egyszer-kétszer vagy soha nem használt ruhadarabokkal.”

„Rájöttem, hogy ezek a boltok textilhulladékot árulnak, amelynek van egy kis kitérője egy vásárlónál. Tragikusan gyorsan kerülnek kukába ezek a gyenge minőségű ruhadarabok”

– foglalja össze a problémát Viki. 

Párizs még ellenáll

A divatipar ugyanis az egyik legnagyobb környezetszennyező szegmens. „A textilelőállítás például rengeteg vizet pazarol, de rendkívül kártékonyak a felhasznált festékanyagok, a műszálak, maga a szállítás, a kémiai vegyszerek, a mikroműanyagok, amelyeket belemosunk a vizekbe. A gyártás pedig emberjogi és munkajogi problémákat vet fel, gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol nem káros ez a fajta tömegtermelés” – hangsúlyozza Viki. Anna úgy véli, ezen a szinten már ellenőrizhetetlenné válnak a folyamatok. Sokan tudatosan kisebb méretben tartják a márkájukat, mert csak úgy látják át az előállítás menetét. Anna szerint a fenntartható divatra egyre nagyobb a nyitottság a világban, ő pedig sokat kutat a témában. „Párizs még picit ellenáll, de a többi textilvásáron jellemzőek az újrahasznosított, természetes anyagok.”

Kép

Kép: Pucher Adrienn

„Hiszek benne, hogy a divatot, a művészetet és fenntarthatóságot össze lehet kapcsolni, és ezt mi szeretnénk továbbadni valamilyen edukációs formában. Az emberek ugyanis vágynak az élményekre és a tudásra is”

– mondja Anna. 

Ne vegyünk olyan ruhát, amilyet soha nem fogunk hordani!

A lányok úgy vélik, szükség lenne a vásárlói gondolkodás megváltoztatására, illetve az ipar tudatos átalakítására is. Viki szerint Magyarországon érdeklődők az emberek a fenntartható divattal kapcsolatban, azonban fel kell hívni a figyelmüket a problémára. „Hozzánk nagyon sok nyitott ember jön, és sok pozitív üzenetet kapunk arról, hogy amióta részt vettek egy workshopunkon, odafigyelnek a vásárlásaikra” – közli Anna.

A magyar divatipar is jó úton halad, ugyan kicsi a piac, ennek ellenére a tervezők közül sokan törekednek a fenntarthatóságra. Ezen felül már az is környezetvédő, ha egy kis varrodában limitált számú darabot készít valaki.  Viki szerint a tervezői darabok árai nem tudnak versenyezni a fast fashion boltokéval, azonban a minőség visszahozza a különbséget, ugyanis egy egyedi készítésű póló vagy cipő sokkal tovább hordható, mint egy hétszáz forintos felső. „Senkitől nem várhatjuk, hogy soha többé ne vásároljon népszerű márkájú darabokat. Az a fontos, hogy ne vegyünk feleslegesen olyan ruhákat, amelyeket soha nem fogunk hordani.  Ez is egy edukációs folyamat. Vannak olyan workshopjaink, ahol arról beszélgetünk, hogy lehet kapszulagardróbot összerakni, sőt, azt is megnézzük, kinek milyen színek állnak jól.”

„Így, ha valaki belép egy boltba, rögtön látja, hogy a kínálat melyik tíz százaléka állna jól neki. A tudatosságra nevelés a nulladik lépés ebben a folyamatban.”

Anna még hozzáteszi: ha bemegy az ember egy boltba, nem érez boldogságot, mert annyira sokkolóan hat rá az az árumennyiség, ami ott van. Közben mégsem nagy a választási lehetőség, mert gyakorlatilag ugyanazt vesszük meg évente, csak egy picit átalakítva. „Hamar eljut oda valaki, hogy ez elkezdje idegesíteni. Sok pici sokra megy. Ha továbbra is egymillió ember veszi meg az olcsó fehér pólókat a boltokban, akkor azzal azt üzenik a piacnak, hogy erre a pólóra van szükségünk, akkor ezt a gyártást fogják fejleszteni. Finoman alakítani lehet az üzletet, és fontos kommunikálni a nagyvállalatokkal is” – hangsúlyozza Anna.

A fenntarthatóság egyfajta misszió

A műhelyben próbálnak tudatosak lenni az anyagválasztásban és a workshopjaik kialakításában is. Például vannak olyan workshopok, ahol régi, maradék anyagokat használnak fel újra, illetve próbálnak természetes textileket használni, például viszkózt, lent, pamutot, amelyek nagyon sokáig bírják. „Azokat az anyagokat, amelyeket már tényleg nem tudunk felhasználni, elvisszük egy textilhulladék-újrahasznosító üzembe” – mondja Anna.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti