„Megéri az embernek szembenézni a démonjaival” – Interjú Szász-Kovács Emesével
Nem lehet róla olyan képet találni, amelyiken nem mosolyog. Persze nemcsak ezért szeretjük, hanem mert ő szerezte meg az első magyar aranyérmet három évvel...
Szám Kati
Ajtók záródnak, kérjük vigyázni!
Emlékszem öcsém arcán a csalódottságra, amikor a postaládába megérkezett életem első szerelmeslevele. Együtt vettük ki, amikor hazamentünk, és ő csillogó szemmel jött utánam a...
Szám Kati
Epres Panni: „Semmiféle tapasztalat vagy élmény nincs hiába”
Epres Panni, túl azon, hogy persze sugárzóan szép és jó beszélgetőpartner, mert komoly és vicces egyszerre, valami megnyugtató otthonosságot és derűs figyelmet áraszt. Bűvkörében...
Szám Kati
A megszépítő nagycsalád
A meghívót aranyozott borítékban kaptam. (A lányok rögtön el is kunyerálták korona-alapanyagnak a hercegnős játékhoz.) Céges vacsora egy puccos étteremben. „A kihíztam minden göncömet”...
Szám Kati
A hosszú házasság alapja az értékközösség – dr. Császár-Nagy Noémivel és férjével beszélgettünk
Dr. Császár-Nagy Noémi pszichológus, szakképesítéseinek és tudományos fokozatainak felsorolása több sort venne igénybe. Ma már azt is sokan tudják róla, hogy prof. dr. Bagdy...
Szám Kati
Freddie: „Igazi zenész akarok lenni, nem celeb”
Freddie-vel egy kávézóban beszéltünk meg találkozót. Várok a soromra, mert éppen egy fiatal lány készít vele interjút. Mosolygósan, udvariasan válaszol, de a tartása merev...
Szám Kati
E/-expedíció – Epret mindenkinek!
Meggyőződésem, hogy az eperbeszerzés megfelelő pillanatának eltalálása – mit eltalálása: kiszámítása naprakész információk és szakszerű elemzések alapján! – professzionális háziasszonyt kíván, akinek az eperköltség...
Szám Kati
Mindannyiunkban ott lapul egy kamasz – interjú Lackfi Jánossal
A „Levágott fül” című regény szüzséje lehetne ennyi: hogyan lesz egy ministráló, dzsúdózó, jó családból való fiúból bűnöző? Vagy: egy vak lány viszontagságai. De...
Szám Kati
„A szerelem gyönyörű dallam, a házasság egy szimfónia” – interjú Lugosi Dániel Alival
Amikor a Képmás-esten vendégünk volt Lugosi Dániel Ali – aki 16 évesen a Virtuózok 2014 abszolút győztese lett –, nemcsak klarinétjátékával lepett meg, hanem...
Szám Kati
„Sokan nem merik odaadni magukat” – interjú Emmer Lászlóval és Somogyvári Dórival
Dórihoz öröm beülni. Mosolyog, de közben komolyan figyel rád, nemcsak az arcodra, hanem arra is, amit mondasz. Szinte csak akkor jut eszedbe, hogy beszélgetés...
Szám Kati
Már a horoszkópomnak sem hihetek?!
„Most akkor nem is kellett volna kidobnom a pasimat? És mégsem lesz az év olyan sikeres pénzügyileg? Befizettem a körútra az előleget! Ki ezért...
Szám Kati
„A világ csak – hangulat”(jel)? Avagy a pontosvessző tündöklése
Szám Kati
Randi
Amikor az ébredezők hunyorgásával az ágakkal szabdalt égre pislantok, rögtön bevillan: este találkozunk. Azonnal felébredek. Vajon te még alszol?
Szám Kati
Egy fiatal aktivista és a pornóipar – Interjú Halász Sárival
Mi késztet egy fiatal nőt arra, hogy harcba szálljon a pornóiparral? Mit jelent Halász Sári számára a feminista jelző, és miért neveznek mégis sokan...
Szám Kati
Tesók – Pál István Szalonnával és Pál Eszterrel beszélgettünk
Termetes, vidám fiatalember és nevetős menyecske tartja szóval stábunkat. Szó esik a jó szalonnáról és pálinkáról; a magyar néptáncról, amely egyetlen tájegység egyetlen falujában...
Szám Kati
Tudományos karrier és nagycsalád: interjú Andok Mónikával és Udvarhelyi Miklóssal
Andok Mónika – dacára annak, hogy tudományos sikereket ér el és tanszékvezető a Pázmányon – nem mondható kemény, feminista harcos alkatnak, talán mert négygyerekes...
Szám Kati
Varázsmese a mesepszichológusról – interjú Kádár Annamáriával
Kádár Annamáriát, a mandulaszemű, nevetős, szivárványruhás, boszorkányos-tündéres mesepszichológust arról a meséről kérdeztem, amelynek ő a főhőse. Röviden így hangzik: „Volt egyszer egy hosszú barna...