Randi

Sietve, de a szokottnál gondosabban készülök. Kilakkozom a körmömet, mert tudom, hogy szereted, bedobom a sampont és a balzsamot is, hogy a hajam edzés után is illatos és selymes legyen, amit jólesik simogatni. Viszek magammal bőven ebédet, hogy sokáig bírjam, nem tudom még, mikor és hogyan végződik ma az este, lesz-e idő a vacsorára… Tegnap már kikészítettem egy tiszta felsőt, amit munka után átveszek, finom tapintású anyag, ha a vállamon aludnál el. Egy apró meglepetést is elrejtettem neked a táskámban.

A férjem utánam szól: „Mikor jössz?” „Nem tudom – felelem –, tudod, hogy szerda van.” Tudja, csak azért megkérdezi. Azt hiszem, kicsit féltékeny.

Az edzés jól megy, utálom a burpeet, de eszembe jut, hogy jó kondiban kell lennem, mert valljuk be, egy-egy hosszúra nyúló estén kell is hozzád az állóképesség. Az öltözőben nem bírom megállni, hogy véletlenül el ne kottyantsam, ma hozzád megyek. Persze a csajok azonnal képeket követelnek és részleteket, de csak sejtelmesen, mosolyogva, módjával adom az infót.

Az irodában is észreveszik, hogy szokatlanul vidám vagyok, kevesebbet húzok a szövegekből, vállalom a kávéfőzést. Délelőtt még nagy, halogatott munkákba fogok, hogy ezzel is gyorsabban teljen az idő, de délután már egyre többet nézek az órámra, nem akarok elmerülni másban. Úgy érzem magam, mint kamaszkoromban, amikor lestem az alkalmas pillanatot anyu arcán, mikor érdemes elkéredzkedni, hogy startolhassak a barátnőmhöz.

Végre kilépek az ajtón, megcsap a friss szél. Gyalog megyek, kiélvezem minden percét, hogy sietek hozzád, és fogynak a méterek a lábam alatt – de nem nagyon, mert nem akarok izzadtan érkezni, amikor majd a nyakamba szuszogsz.

Anyukád nyit ajtót. Átöleljük egymást, de már fordul is vissza az elsőgyerekes fiatal anyák párduclépteivel, mert az ágyon hagyott, és tegnap óta már elkezdtél kúszni. Jobb az óvatosság.

Én meg követem a lányom. Az elsőunokás nagyik boldogságával.