Piaristák a magyar szakképzés megújításáért

A képzett, szakmájukat becsülettel és igényesen végző szakmunkások hiányát mindannyian megtapasztaljuk, ha lakás- vagy házfelújításba fogunk, esetleg egy asztalosmunkára keresünk szakembert.  A több száz éves tanítói, nevelői tapasztalattal rendelkező, Magyarország kulturális vérkeringésében 1666 óta jelen lévő piarista rend felismerte a változtatás szükségességét, így született meg a hazai szakképzés megújítását szolgáló új intézményi modell, a Göd 2.0.

Kép: piarista.hu
Kép: piarista.hu

Kép: piarista.hu

A rendszerváltást követően Jelenits István, akkori tartományfőnök kezdeményezésére alapította a Piarista Rend Magyar Tartománya szakképző intézményét a főváros agglomerációjában található Gödön. Tizenöt esztendőnyi sikeres működés alatt hét szakma tanulásából (asztalos, ács, épület- és szerkezetlakatos, karosszérialakatos, műköves és épületszobrász, kőműves, szerszámkészítő) választhattak az intézménybe jelentkező diákok.

A 2000-es évek második évtizedére aztán bebizonyosodott, hogy a társadalomban és az oktatásban lezajlott változások a korábbi intézményi struktúra és szakképzési program újratervezését és megújítását teszik szükségessé.

A gödiek eközben azt tapasztalták, hogy a megakadás nem csupán az itteni intézményre igaz, hanem rendszerszintű: hiányt élnek meg a gyerekek, a családok, a megbízók, a munkáltatók és a képző intézmények.

Ezért döntés született arról, hogy a rend a gödi intézményrendszert - amelynek jelenlegi egységei a Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium és a Gödi Piarista Kft. -, Göd 2.0 néven modellintézményként, a párhuzamosan induló Kilátó Piarista Pályaorientációs Munkaerőpiaci és Módszertani Fejlesztő Központtal integráltan alkotják újra, partnerségben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

A modell központi eleme az az előkészítő (orientációs) év, amely az egyéni tanulási utak pedagógiáján, az egyéni és csoportos kísérésen, a személyes pályaorientáción és az életpálya-tanácsadáson át készül megújítani a szakképzést. Ezzel a plusz évvel olyan alapkészségek és kulcskompetenciák fejlesztésére nyílik mód, melyek egy adott szakmától függetlenek, pontosabban minden szakmában szükségesek, ilyen például a komplex problémamegoldás és döntéshozatal, a tervezői (design) - szemlélet, a kritikus gondolkodás, az együttműködés, az érzelmi intelligencia, a szolgáltatói és vállalkozói szemlélet, a rugalmas gondolkodás és a digitális kompetenciák köre. E kompetenciák elsajátítása egyaránt szolgálja az itt tanulók és a magyar gazdaság érdekeit.

Kép: piarista.hu

 

A Göd 2.0 program idén szeptemberben indulhatott el egy előkészítő évfolyammal, ahol ma 47 diák tanul.

Már a gyerekek felvételiztetése is rendhagyó volt, a középiskolák szokásos interjúmódszere helyett professzionális eszközöket használtak a humánerőforrás-menedzsment területéről.  Ezek segítségével például tesztelték a majdani diákok térlátását, problémamegoldó képességét, memóriáját, csapatmunkára való képességét. A radikálisan eltérő felvételi mód másik célja az volt, hogy a tanulók arról is képet kapjanak, hogy milyen formában kívánnak velük dolgozni az előkészítő évben.

Valaczka János Pál piarista szerzetes, az intézmény főigazgatója elmondta, hogy ez egy olyan évfolyam, amelyben a diákok egyéni, személyre szabott oktatási formában, csoportokban, néhány fős felnőtt csoport, az „Orientációs Team” vezetésével haladnak. Valamennyi tanuló személyes segítő pedagógust választ a teljes tanévre, akivel hetente egyszer beszélget, ugyanakkor fejlődéséért a teljes csoport felel. A tanulási környezet sem szokványos, a csoportszobán belüli tereket például a tanulók igényeire, ötleteire támaszkodva alakították ki.

A Göd 2.0 elemeivel, életté válásával testközelből is meg lehet ismerkedni a 2018. november 9-i és december 15-i nyílt napokon.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti