Ősz eleji kedvenc: mentes menü patisszonból

Még mindig sok a patisszon, vagy ahogy mi, magyarok nevezzük: a csillagtök a piacokon, érdemes válogatni belőle, mert semleges ízének köszönhetően sokféleképpen felhasználható. Készíthetünk belőle levest, főzeléket, tócsnit, adhatjuk salátához, darálthúshoz, kiránthatjuk, és persze meg is tölthetjük minden földi jóval. A patisszonban igazából az a legjobb, hogy tökéletesen kombinálható más ételekkel, ízlés szerint fűszerezhetjük, a fogások ízvilágát nem fogja markánsan megváltoztatni, inkább kiegészíti azt. Ráadásul könnyen emészthető, sok vizet tartalmaz, de minimális szénhidrátot, miközben fehérjetartalma miatt egy tejmentes diétában felértékelődik a szerepe.

Kép: Babakonyha

Patisszon krémleves tejmentesen

Hozzávalók:

1 fej patisszon
1 kisebb fej vöröshagyma
1 kis csokor metélőhagyma
pár levél bazsalikom
só, bors
2 dl növényi tejszín (mi kókusztejszínt használtunk)
fél liter alaplé vagy 1 evőkanál natúr ételízesítő (igen! van ilyen só és cukor nélkül, már nagyon sok márkánál, csak szárított zöldségeket tartalmaz)

A patisszont és a hagymát megpucoljuk, majd kis kockákra daraboljuk. Először a hagymát pároljuk üvegesre egy kis olajon, zsiradékon (vagy érzékenység esetén vízen), ezután hozzáadjuk a patisszont. Pár percre átpirítjuk, majd felöntjük alaplével vagy vízzel, és natúr ízesítőt adunk hozzá. Amikor megpuhult a zöldség, összeturmixoljuk, apróra vágott zöldfűszerekkel és tejszínnel gazdagítjuk, kicsit még átforraljuk az egészet, akár át is turmixolhatjuk még egyszer, és már készen is van a finom ősz eleji levesünk. (Ha valaki inkább sűrűn szereti, kevesebb főzővíz is elég bele, vagy krumplival is sűríthető.)

Kép: Babakonyha

Csirkével és kölessel töltött patisszon, mentesen

Hozzávalók:

1 nagyobb fej patisszon
ehhez fűszerek: só, bors, petrezselyem, kakukkfű
1 bögre hántolt köles
500 gramm csirkemell
2 dl növényi tejszín (pl. zabtejszín vagy kókusztejszín)
ehhez fűszerek: só, szerecsendió, fehér bors
vaj/margarin a jénai kikenéséhez
növényi sajt a tetejére

A patisszont megmossuk; ha szeretnénk, meghámozhatjuk, de nem szükséges. A tetejét vágjuk le, ahol a szára van. Kétfelé is vághatjuk, így két csónakot kapunk, de levághatjuk a tetejét is, amelyet el is dobhatunk akár, de később díszítésre is használhatjuk. Mindkét esetben a belső részt kivájjuk (a magoktól megtisztítjuk), kivajazott jénaiba helyezzük, és bátran fűszerezzük.

A kölest főzés előtt mossuk át többször is, hogy véletlenül se legyen mellékíze, a picik nem szeretik általában. Egy kevés olajon/vízen/zsiradékon megpiríthatjuk (mint a rizst), majd két és félszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Amikor felforr a víz, még sózzuk, majd fedővel letakarjuk. Kb. 20 perc alatt teljesen puhára fő.

Közben a csirkemellet apró kockákra vágjuk, kevés olajon/vízen/zsiradékon puhára főzzük fedő alatt, alacsony fokozaton. Időközben fűszerezzük kevés sóval, késhegynyi szerecsendióval, fehér borssal. Amikor puhára főtt, hozzáadjuk a növényi tejszínt is, hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Amikor elkészült a tejszínes csirkemell, összekeverjük a megpuhult kölessel, és ezzel töltjük meg a patisszont. Ha kimaradna a töltelékből, kis muffinformákba is rakhatjuk, nálunk a gyerekek erre repülnek rá legelőször.

A tetejét megszórhatjuk növényi sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt a patisszon puhára, a töltelék pedig finomra sül.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti