Nem csak család és karrier – Hugonnai Vilma és Dienes Valéria
A célba érő sportoló vagy a zászlót kitűző földrajzi felfedező felszabadult örömét látva nincs kétség bennünk: egy hosszú és küzdelmes munka gyümölcsét látjuk. Erőt próbáló kihívásokban a tudomány is bővelkedik, még ha nem is ilyen látványos az eredmény elérése. Kemény feladat várt azokra a nőkre, akik a 19. század közepén vagy a 20. század elején léptek tudományos vagy művészeti pályára.
Főállásban
Míg a korábbi évszázadok eszménye a polihisztor volt, s így mindenki értett egy kicsit mindenhez, a romantika beköszöntével már a zseni, a valamiben igazán kiemelkedőt nyújtó lett az etalon. A tudományágak szétválása, a főállású tudósok megjelenése tehát már teljes embert kívánt, s ezt csak nagyon nehezen lehetett összeegyeztetni a hagyományos női feladatokkal és a családdal. Ezt az átalakulást láthatjuk az irodalom terén is. A 16–17. század nemesasszonyai nem alkottak igazán átütő erejű verset vagy prózát, inkább műveltségüket, irodalmi jártasságukat mutatták meg, nem annyira egyéni ötleteiket, saját újításaikat. Emellett viszont más dolgokkal is foglalkoztak, és jutott idejük a családra. Később már teljes embert kívánt ez a terület is, így a saját gondolataikat és érzéseiket papírra vető újságírók, mint Kánya Emília, írónők, mint Kaffka Margit, és költőnők, mint Czóbel Minka már nem minden esetben tudták hivatásukat összeegyeztetni magánéletükkel – igaz, művészileg kiemelkedő alkotások fűződnek nevükhöz. Különösen nehéz dolguk volt a pályájukon úttörőnek számító nőknek, hiszen nekik a karrier vs. család problémája mellett a társadalom elismeréséért is meg kellett küzdeniük. Az alábbi két példa azt mutatja, ez akkor sikerült igazán, ha ebben férjük támogató társ tudott lenni.
Két út van előttem
Hugonnai Vilma (1847–1922) úgy kezdte, mint a régiek. Járt a cselédek és a parasztok otthonaiban, ha azok megbetegedtek, és gyógyítgatta őket, hiszen a nemesasszonyok már évszázadok óta így tettek.
Várandósan is ápolta himlős apósát – amiért nagy árat fizetett, újszülött gyermekét hamar elvesztette –, mígnem a kötelességből, de jó szándékkal végzett munka egyre fontosabb lett számára.
Mivel egyébként is előszeretettel olvasta férje könyvtárának természettudományos köteteit, úgy döntött, beiratkozik a zürichi egyetemre és még többet tanul a gyógyításról. Orvosi diplomát szerzett és végérvényesen elkötelezte magát e hivatás mellett. Ez azonban rengeteg akadályba ütközött. Magyarországon húsz évig nem ismerték el diplomáját, és nőként csak mint bába dolgozhatott – persze csak a szülésznői vizsga letétele után. Magánéletében is volt egy mélypont: elvált első férjétől. Mindezek ellenére nem adta fel, dolgozott és folyamatosan küzdött azért, hogy elismerjék a diplomáját. Ez sodorta a közéleti tevékenységek felé, egészségügyi előadásokat tartott munkásnőknek, cikkeket írt a nők oktatásáról, a nők és a gyermekek egészségvédelmével foglalkozott.
Nagyon fontos területen végzett úttörő munkát, s ez éppen annak köszönhető, amiért támadták: nőként olyan hiányosságokat pótolt, amelyekről a korabeli szakférfiak észre sem vették, hogy pótolni kellene.
Közben hozzáment Wartha Vince vegyészhez (e házasságból született Vilma nevű leánya), így magánélete is rendeződött. 67 évesen az I. világháború frontján is helyt állt: részt vett a hadi egészségügyi szolgálat megszervezésében, amelyért kitüntetést kapott. Egy életen át küzdött érte, s végül elismerték tudását, úttörő munkája pedig a következő nemzedékek előtt is utat nyitott.
Az orkesztika megteremtője
Dienes (Geiger) Valéria (1879–1978) szintén a hagyományos mintától jutott el az újításig. Tanítói oklevelet szerzett, ami nőként nem számított szokatlannak és az előző századok polihisztorságát is őrizte: matematika-fizika, illetve filozófia-esztétika szakos előadásokat hallgatott az egyetemen (itt ismerte meg későbbi férjét, a matematikus, filozófus Dienes Pált, akinek felvette vezetéknevét), emellett a Zeneakadémián tanult. Budapest után a párizsi Sorbonne következett, ahol nagy hatással volt rá Henri Bergson filozófiája. A francia filozófus munkáját magyarra fordította – ebből Valéria rokona, Babits Mihály remek összefoglalót adott közre –, akárcsak Descartes, Hume, Locke és Teilhard de Chardin műveit. A filozófia mellett másik szakterületével, a tánccal kapcsolatban is fontos helyszín volt Párizs: Isadora és Raymond Duncan, a modern, szabad tánc megalkotói óriási inspirációt jelentettek számára.
Ebből kiindulva, de saját elmélete nyomán alkotta meg mozdulatművészetét orkesztika néven. Ezt tanfolyamokon sajátíthatták el az érdeklődők, tanítványai pedig a nagyközönség előtt is bemutatkoztak.
Táncoltak Babits verseire, Bartók zenéjére, mesejátékra, illetve kifejezetten ilyen célra írt, a középkori misztériumokat és bibliai témákat feldolgozó művekre.
A nyolc boldogság zenéjét például Bárdos Lajos szerezte, a Belvárosi Színházban bemutatott előadás bevezetőjét pedig Prohászka Ottokár püspök mondta. Dienes Valériának a családról sem kellett lemondania, két fia született.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>