Mi nyomasztja a mai fiatalokat Európában?

Ma jóval nehezebb egy huszonévesnek elkezdenie az önálló életét, mint negyven éve, és csak úgy érhető el változás, ha a döntéshozók mellett saját maguk is hallatják hangjukat. Ötödik alkalommal rendezték meg az Európai Parlamentben a Youth Transition konferenciát, amelyen 15 ország fiataljai osztották meg a generációjukat érintő problémák megoldására vonatkozó ötleteiket.

Kép: Vadócz Dávid

A rendezvény szervezője, Hölvényi György EP-képviselő a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetséggel (röviden IFFD) együtt közösségépítő céllal hirdette meg a konferenciát, valamint hogy népszerűsítse a családos létformát a fiatalság körében. „Szélsőségesen individualista európai társadalomban élünk, az emberek befelé fordulnak és úgy érzik, nincs szükségük kapcsolatokra, sem társra” – véli a politikus, aki szerint a média erősíti ezt a nézetet, negatívan befolyásolva a család megítélését. Hölvényi úgy gondolta, a legeredményesebb, ha az ifjúság bevonásával keresnek választ a problémákra, amik Európa minden pontján azonosak.

Kép

Hölvényi György – Kép: Vadócz Dávid

A programon 15 ország harminc fiatalja vett részt, akiket motivációik alapján, több mint ötven jelentkező közül választottak ki az IFFD tagjai. Az előadásokat egy workshop előzte meg, ahol generációik legfőbb problémáira dolgoztak ki javasatokat. „Korábban, a hetvenes években csupán három átmenet volt az emberek életében: a munkába állás, a különköltözés és a családalapítás. Ezek ma sokkal komplikáltabbak, és más tényezők is változásokat eredményeznek, például a munkanélküliség vagy az új technológiából fakadó lehetőségek” – magyarázza Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.

A közös ötletelés során hét csoportban hét témát vitattak meg: oktatás, lakhatás, munka és a család közti egyensúly, alulfoglalkoztatottság, az új technológia megfelelő használata és esélyegyenlőség.

A fiatalokat érdeklődési körük alapján osztották csapatokba, ügyelve arra, hogy egy tematikával ne csak egy nemzetiség foglalkozzon. Az egyes országokban máshogy gondolkodnak bizonyos kérdésekről, ami sok dilemmát okozott, de a résztvevők a közös pontok megtalálására törekedtek: sokan mondták például, hogy a céljaik megvalósításához pénz kell, mások viszont arra világítottak rá, hogy ez tudással, emberi kapcsolatokkal is helyettesíthető.

Luis Sanchót egy barátja hívta meg a rendezvényre, hogy spanyol résztvevője is legyen a konferenciának. Generációja legfőbb problémáinak a pozitív vezetői minta hiányát, a bizonytalan munkahelyeket és a családok törékenységét tartja. Ezek tartós problémák, így a válaszok kidolgozása is hosszú távú folyamat: politológusként és politikafilozófusként úgy véli, az iskolában és az egyetemeken kritikai gondolkodásra kellene tanítani a diákokat. Paul Graas az IFFD igazgatójától, Ignatio Socias-tól hallott a konferenciáról, mivel maga is tagja a szövetségnek.

Ő kortársai legégetőbb problémájaként a szülők bevonásának hiányát nevezte meg, amire szerinte nemcsak gyerekkorukban, de később, karrierjük építésekor is szükség van, hogy tanácsaikra támaszkodva megfelelő döntéseket hozhassanak.

Kép

Paul Graas – Kép: Vadócz Dávid

A konferencián konkrét megoldások is elhangzottak. Az oktatási esélyegyenlőség kapcsán Luis Sancho egy családokat támogató mentorprogramra tett javaslatot. „A NOE és az IFFD példáját követve más egyesületek is segíthetnék a szülőket a munkával vagy gyermekeik taníttatásával kapcsolatos kérdésekben” – tanácsolta felszólalása során. Ugyanakkor úgy gondolja, a gyerekek problémái nemcsak a szülők problémái, hanem az oktatási intézményeké is, ezért arra ösztönzi az iskolákat, építsenek ki szorosabb kapcsolatot a családokkal.

A konferenciára látogató Novák Katalin államtitkár felhívta arra a figyelmet, hogy sok huszonéves halogatja a különköltözést a családjától, aminek anyagi akadályai vannak, vagy pedig az az oka, hogy kényelmesebb számukra a „mamahotel” komfortját élvezni.

Az olaszországi Giuseppe Di Giacomo Pepe és csapata egy olyan önkormányzati épületegyüttesben látja a megoldást, ahol együtt élhetnek a rászoruló fiatalok és idősek, egymást segítve. A mintát Milánó adta, ahol sok cég tart fent épületében helyiségeket ilyen célokra. Hogy még könnyebbé váljon az önálló élet megkezdése, Giuseppe csökkentené vagy megszüntetné a 26 év alattiak adóterheit.

Hozzá hasonlóan az adózási rendszeren változtatna Franciszek Wiącek is, mentesítve a szükségben lévőket az illetékek alól.

„Olaszországban és Spanyolországban 30% a munkanélküli fiatalok aránya. Ez nemcsak munkahiányt, hanem a tisztességes munka hiányát is jelenti”

– emelte ki. Emiatt egy olyan munkakörnyezet létrehozását támogatná, ahol nemcsak az anyagiakat, de az emberi kapcsolatokat is figyelembe veszik. Példaként egy 1990-ben megalkotott stratégiai modellt, a flexicurity-t (szó szerint „rugalmas biztonság”) említette, amely szerint a munkaadó élethosszig tartó tanulás, megbízható és rugalmas szerződési formák, modern társadalombiztosítási rendszer és aktív munkaerő-piaci eszközök biztosításával támogatja a foglalkoztatottakat.

Bénédicte Colin a braindain, azaz agyelszívás ellen venné fel a harcot: gyakori jelenség, hogy a magasan képzett emberek külföldön találnak és vállalnak munkát. Ez úgy kerülhető el, ha lokális munkalehetőségekből is választhatnak, amelyek személyes fejlődésüket is támogatják.

Állást találva a munka és a család összeegyeztetése jelent a fiataloknak akadályt. Coen Vermeij és társai olyan munkahelyeket teremtenének, amelyek szoptatásra alkalmas helyiséget és gyerekfelügyeletet biztosítanak, emellett otthonról végezhető munkára is lehetőséget adnak a szülőknek. A felsoroltakon kívül egy olyan térkép ötletét is felvetették, amely azokat a családbarát helyeket gyűjtené össze, ahol szintén mód van a gyerekek megőrzésére.

A workshop résztvevőinek aggályai voltak az új technológia és az internet túlzott használatának pszichológiai és egészségre gyakorolt hatásaival szemben is.

A világháló különösen a gyerekekre veszélyes, akik koruknak nem megfelelő tartalmakkal, például pornóval is találkozhatnak.

Everard Van Weede azt javasolja, tanítsák az iskolákban az eszközök és az internet megfelelő használatát, az önkormányzatok és az egyetemek pedig szervezzenek különböző közösségépítő programokat, nyári kurzusokat, ahol a diákok választ kaphatnak technológiával kapcsolatos kérdéseikre, hogy azt az előnyükre fordíthassák.

A konferencián a társadalmi integráció kérdésével is foglalkoztak. „A változások ne az emberekért, hanem az emberekkel történjenek” – kérte Getter Kristen Rang, aki ugyancsak fontos szerepet tulajdonít az oktatásnak. „Gyakorlatiasabb órákra van szükség, amiken a mindennapi élethez elengedhetetlen készségeket is megtanítják, és a fogyatékossággal élőkkel és a marginalizált csoportokkal is foglalkoznak.” Úgy látja, az ifjúság kizárólag a fiatalok szervezetei által tudja hallatni hangját, ezért növelné azok anyagi támogatását.

Kép

Kép: Vadócz Dávid

A rendezvényen a NOE mellett más hasonló szervezetek, mint a Katolikus Családok Európai Szövetsége és az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetsége (ELFAC) is képviseltette magát. „Amikor elmeséltem egy barátomnak, hogy milyen konferenciára megyek, és hogy a nagycsaládos létről fogok beszélni, felhördült, hogy már így is rengetegen vagyunk a Földön” – osztotta meg tapasztalatát az ELFAC tagja, Maria Waczkiewicz.

Gyurkó Katalin szerint a nagycsaládosok bűnbaknak vannak beállítva, holott sok gyermeket nevelve is lehetünk környezettudatosak.

 „Aki gyermeket vállal, az felelősséget érez a jövő iránt, hiszen azt szeretné, hogy unokái is szülessenek. Ezek a szülők praktikusabban gondolkodnak, mint azok, akik egyedül élnek, például sokan maguk termesztik, amit megesznek, eldobható helyett mosható pelenkát használnak, a testvérek pedig egymás kinőtt ruháit hordják” – sorolja.

Kép

Kép: Vadócz Dávid

A Youth Transition eredményességét és létjogosultságát mutatja, hogy az utóbbi időben egyre inkább előtérbe került az európai közéletben a család, amely a fiatalokat is foglalkoztatja: évről évre csökken a résztvevők átlagéletkora.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>