Liu Shaolin Sándor: Fájdalom nélkül nincs haszon

A testvérpár édesanyja magyar, édesapja kínai, aki még harminc évvel ezelőtt választotta új hazájául Magyarországot. A Liu fivérek számára mindkét kultúra egyformán fontos, perfekt beszélnek magyarul és kínaiul, ugyanúgy megünneplik a karácsonyt és a kínai holdújévet is. Szüleik válása óta együtt élnek, legénylakásuk kiválasztásában az volt a legfontosabb szempont, hogy mindössze negyedóra távolságnyira van a Gyakorló Jégcsarnoktól. A beszélgetés során kiderült: minden gondolatuk, szavuk, cselekedetük a gyorskorcsolya körül forog.

Rövid ideig az úszással is kísérleteztek, de mivel gyakran megbetegedtek, ezért új sportágat kerestek maguknak. 2005-ben találtak rá a gyorskorcsolyára, és az akkor tízéves Sanyi szerint szerelem volt első látásra. A sportágban való fejlődésüket egy váratlan fordulat is elősegítette. „Akkoriban Amerika, Kanada, Korea és Kína számított nagyhatalomnak ebben a sportban. 2006-ban részt vettünk a testvéremmel a budapesti felnőtt gyorskorcsolya-világbajnokságon, ahol megismerkedtünk a kínai versenyzőkkel, akik felajánlották, hogy vállalják a képzésünket. Mi pedig megragadtuk ezt a lehetőséget” – meséli Sanyi. A másfél éves tanulási időszak alatt tökéletesre fejlesztették kínai nyelvtudásukat, és a gyorskorcsolya-technikájuk is rengeteget fejlődött.

Miért nem egy sikersportot választottak, kérdezem, mire Sanyi bölcsen csak annyit mond: „Nem a sport teszi népszerűvé a sportolót, hanem a versenyzők teszik naggyá sportágat.”

Sanyi kissé fáradtan válaszol az újabb kérdésekre, érzem, hogy az edzés után inkább menne végre pihenni, hogy aztán feltöltődve jöhessen vissza a délutáni „műszakra”. Amikor ezt megemlítem neki, végre elmosolyodik: „Fárasztó, hogy a sikereimről beszéljek” – mondja viccelődve. Pedig viccet félretéve valóban volna mire büszkének lennie. A 2017-es év nagyon pozitív volt mindkettejük számára. Összesen hét érmet nyertek testvérével, s az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat mind a négy állomásán dobogós helyezést értek el. Sanyi ötször, öccse, Shaoang, becenevén Ádó kétszer állt dobogóra, előbbi két aranyat és három ezüstöt, míg utóbbi két bronzot gyűjtött. Sándor ráadásul világkupagyőztes lett 1000 méteren. „Nagyon köszönjük, hogy szeretnek minket, és sokan szurkolnak nekünk. Azért csináljuk, hogy tudjanak értünk izgulni.”

Erre a sportra születni kell, vagy inkább eltökéltnek lenni? – kérdezem, és Sanyi meglepő választ ad: „Ha látnám magam, amikor elkezdtem, akkor azt mondanám magamnak, hogy hagyjuk abba. Nincs olyan versenyző, aki mindent tökéletesen meg tud csinálni.

A gyorskorcsolya egy nagyon specifikus sport, amelyet mindennap, minden egyes kis mozdulattal javítani, tökéletesíteni kell. Ha nem figyelünk oda egy hétig egy apró változtatásra, akkor az már meglátszik a jégen.

Milliméternyi eltérésekről beszélünk, amelyek mégis óriási hatással lehetnek a teljesítményre. Szerencsére az edzők nagy segítségünkre vannak ebben. Mentálisan is nagyon nehéz ugyanazokra a dolgokra fókuszálni, amelyeket már tíz éve csinál az ember, de amikor felkelek reggel, úgy vagyok vele, hogy a legjobbat kell kihozni magamból.”

Napi hat-hét órát edzenek, Ágó mindezt érettségire készülés mellett. Sándor egyelőre csak a sportra koncentrál, ő majd az olimpia után fog egyetemre jelentkezni. Általában hat óra körül kelnek, egy óra múlva már bemelegítenek, majd másfél-két órát töltenek a jégen. Ezt „száraz edzés”, követi, amikor a jégen kívül imitálják a mozdulatokat. Ha van idejük, ezt követően pihennek pár órát, majd délután háromtól kezdődik elölről az egész. Kivéve vasárnap, akkor akár nyolcig is alszanak.

Sanyi huszonkettő, testvére tizenkilenc éves. Nem bírom megállni, hogy ne faggassam arról, mégis hogyan pihennek.

„Nehezen. Azt is próbáljuk maximálisan jól csinálni.” Elárulja, hogy alig emlékszik már arra, mikor is pihent utoljára. „Talán tavaly márciusban, mivel nálunk a szezon szeptembertől márciusig tart. Márciustól május 1-ig van pihenőnk. Ez idő alatt úgy próbálunk pihenni, ahogy tudunk.” Az viszont kizárt, hogy összefussunk a Liu fivérekkel a pesti éjszakában. „Néha elmegyünk moziba, vagy megiszunk egy kávét, de ezeket a tevékenységeket is megpróbáljuk minimalizálni. Nem maradunk ki órákra. Még a ruhavásárlást is online intézzük. Bulizni néha ugyan el tudnánk menni, de mégsem tesszük meg, mert az egy hétig is kihatna a teljesítményre. Kevés idő jut a boldogságunkra” – teszi hozzá nevetve.

Az idő markában vannak ezek a fiúk, hiszen tudják, közeleg pályájuk csúcsa. Még közel tíz év lehet ebben a sportban, bár ezt nem mondja ki Sanyi, hiszen tudja jól, a gyorskorcsolya az egyik legkevésbé kiszámítható sport, sok múlik a szerencsén is, és a legidősebb versenyző sem idősebb harmincöt évnél.

Maximalizmusukat csak egyetlen dolog befolyásolja, ez pedig a testvériesség. „Amikor felmegyünk a testvéremmel a pályára, nagyon figyelünk egymásra, mivel azt szeretnénk, hogy mindketten a legjobban tudjunk teljesíteni. Néha félve vágunk neki az egésznek, hiszen tudjuk, hogy ez még nagyobb koncentrációt igényel, mint ha csak magunkra figyelnénk.

Ha csak két továbbjutó hely van, és az egyikünk megnyeri a futamot, de a másik csak harmadik lesz, akkor hiába volt a nagy küzdelem, hiszen a harmadik helyezéssel egyikünk nem jutott tovább. Próbálunk olyan opciókat kitalálni, amelyeknek köszönhetően mindketten nyerni tudunk.”

A sajtótájékoztató lassan a végéhez ér, de nem adom fel, továbbra is igyekszem az elhivatott sportoló lelkéhez közelebb jutni. Sanyi Instagram-oldaláról tudom, hogy barátnője, Elise Christie is élvonalbeli gyorskorcsolyázó. Finoman puhatolódzom afelől, hogy logisztikailag hogyan tudja a sportot és a magánéletet összeegyeztetni, mire Sanyi csak annyit válaszol egy félmosoly kíséretében: „Kitartó gyerek vagyok…”

Edzőruhája alól kikandikál néhány tetoválás. Ha jól látom, az egyik az olimpiai ötkarikát ábrázolja. „A 2014-es szocsi téli olimpia után varrattam magamra. Apu rajzolta meg a régi kínai írásokat. Azt jelentik: Fájdalom nélkül nincs haszon. Az oroszlánt Angliában tetováltattam a karomra, erős állat, ő az állatok királya. Motivál miden edzésen, és ha rá nézek, arra gondolok, hogy még keményebben is meg tudom csinálni.”

Szurkolok, hogy a 2018-as olimpia után újabb erőt adó emlék kerüljön Sanyira.