Lackfi János: Jézus az anyósülésben

Minden megvan, azt hiszem legalábbis. Vegyük sorra.

Kép: Unsplash

Gizikének beadni a nyugtatömböt, mert az övé betelt, és gyűjteni kell az egyházi hozzájárulást. Perselypénz külön zacskóban, azt még majd megszámolják, viszik a bankba. A délutáni hittanórához a füzetem, matricák a gyerekeknek. Ebédelni nem lesz időm, szendvics bekészítve, két megmosott alma, palack víz. A fülhallgatót a mobilhoz ne felejtsem, muszáj lesz telefonálnom, még elkap a rendőr. A papír, amire összeírtam, kit kell felhívni a kocsiból. Irodanap lesz. Nem tudom, sikerül-e új bádogost találni, Feri felmászott, és azt mondta, teljesen ki van rohadva a templom esőcsatornája oldalt, nem csoda, hogy esőben ömlik onnan a víz. Feláztatja a falat, már így is penészedik. Hívom a püspököt is, megint a titkárába ütközöm majd, de előbb-utóbb kihajtom belőlük, színt kell vallaniuk, lesz-e felújítás, és mikor. Nem várom meg, amíg fejemre dől ez a kóceráj. És akkor még a szomszéd falukról nem is beszéltünk, mindenhol kéne kalapálni az épületeken.

Bezártam a plébánia ajtaját, és átfutott a fejemen, hogy már megint nem jutott időm megnézni az evangéliumot, pedig elmélkedni akartam róla a kocsiban. Annyiszor megfogadtam, hogy a prédikációkat nem az utolsó pillanatban rakom össze huszárrohammal, hanem érlelem a héten. A gyerekek hittananyagába is elkelne még egy-két ötlet, ha csak a száraz teológiát adom le, a fene megette az egészet. Vonzani kéne őket, nem tonnányi plusz tanulnivalót zúdítani a nyakukba. Persze mindig belemegyünk a beszélgetésbe, és kiderül, hogy mindent értenek. Szerintük a szentek azok, akik nagyon magasan vannak, és átjön rajtuk a fény. Jó, a színes üvegablakokra gondolnak, de szebben nem lehet elmagyarázni. Vagy hogy egy nagytesó mindenható, bármikor megverhetné a kicsit, elszedhetné a játékait, de mégsem teszi. Meg hogy az eredendő bűn olyan, mint amikor ott áll egy tányéron valakinek a csokija, és hiába tudom, hogy valakié, folyton csábít, hogy megegyem. Elférne egy részletesebb óraterv, hogy legyen mit félredobni, ha beindul a kölkök agya.

Bevágódom a kocsiba, bedugom a fülhallgatót, hogy tudjak telefonálni. Először a püspöki hivatal, úgyis hívogatni kell majd. Nem, először a bádogos, az égetőbb. Anyám hívott tegnap, vissza kéne csörögni, még megsértődik. Na de mit hívogat engem ennyit az anyám? Mintha neki tartoznék elszámolással... Anyuci jó kis fiacskája! „Tudjátok, lányok, a fiam pap, komoly hivatás, szent hivatás, úgy aggódom, se éjjelem, se nappalom! Nagyon rendes gyerek, én neveltem, gondolhatjátok, de rengeteg a kísértés, a támadás. Néha aludni se tudok miatta.” Huh, ezeket a játszmákat még mindig nem játszottam le? Te jó ég! És mit mondjak neki, ha hívom? Megnyugtathatom, hogy minden rendben, de azzal hazudok. Viszont ha elkezdem taglalni a pártoskodást, hogy az előző plébi hívei meg vannak sértve, folyton keresztbetesznek, akkor jön a sóhajtozás meg a féltés. Ha villamosmérnök lennék, minden tervleadást személyes ügynek venne? Vagy csak ez a szakma vonzza, hogy mindenki belekotyogjon...

Huh, megint felidegesítettem magam, pedig még el sem indultam. A szemközti házban meglebben Rózsika függönye, ő részletes nyilvántartást vezet a vendégeimről, ki mikor jön, mikor távozik, különösen ha nőnemű egyén bukkan fel a láthatáron. Fogadok, stopperral csekkolja, mennyi időt szöszmötöl a pap az autójában, mielőtt elindulna, nem csoda, ha aztán az atya elkésik mindenünnen. Oké, most hagyom abba! Leállítom a motort, bekapcsolom a mobilt, szép lassan végigízlelgetem az evangéliumot.

Azt mondja, nem szolgálhatunk két úrnak, hoppá. Jól esik, jókor jön. A püspök épp múltkor beszélt a tevékenység eretnekségéről: mindig én akarom megoldani, a világért nem várnám be, mit akar Isten. Valóban ő követeli meg tőlem ezt a sok sertepertélést? Teréz anya azt mondta a nővéreinek, amikor újabb kórházat nyitottak, hogy „hűha, most még több dolgunk lesz, még többet kell imádkozni”. Nem csinálom jól a dolgokat, csinálhatnám sokkal jobban, de nem is azt várod el, hanem hogy veled legyek. Nem az alkalmasokat választod ki, hanem a kiválasztottakat teszed alkalmassá. Lehunyom a szemem, és fürdök a jelenlétben. Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.

Kocogás hallatszik az ablakon. „Atya, jól van?” Ágnes néni vastag szemüvegén keresztül, ijedten kukucskál a kocsi belsejébe. Mit csinál, ugye, egy plébános az indulásra kész kocsijában, lehunyt szemmel? Ó, köszönöm, tessék a kilincsre akasztani, biztos nem romlik meg, amíg hazaérek. Igen, nagyon szeretem a töltött káposztát, szuper. Igaz, van kulcsa, nyugodtan tessék bevinni, tudja, hol a hűtő, külön hálás vagyok, ha berakja.

Összekapom magam, Uram, irgalmazz, és most gyerünk, leteszem a mobilt a mellettem lévő ülésre. Hirtelen új szemmel látom az egészet. Hiszen ott Jézusnak kellene lennie, én meg telepakolom a helyét a tennivalókkal. Miért ne tarthatnám fenn ezentúl azt az ülést őneki? Beszélgetnénk, kérdezhetném, együtt utaznánk. Kiszállok, a hátsó ülésre pakolok mindent, nem igaz, hogy nem tudok megállni öt percre szendvicset enni. Az iskolai cuccokat is ráérek ott előszedni. A feladandó levelek, a perselypénz, mind hátrébb való. Tartsuk már a rangsort! Indítok, rámosolygok, mehetünk. Egész másként indul a nap.

Aztán jön a daráló, csúszás, mindenhonnan egy kicsit kések, dugóba keveredek az útfelújítások miatt, egyik helyről esem a másikra, a diákok komiszak, felcsattanok, aztán szégyellem magam. A bádogost nem lehet elérni, nyomozni kezdek egy másik után, nem egyszerű jó mestert találni. A püspökségen leráznak, nagyon sok most a hivatali munka, fáradjak majd be személyesen, nem tudnak időpontot adni, csörögjek egy hónap múlva. A levelekkel épp elérem a postát zárás előtt, jött egy új adag fontos intéznivaló. Gizikét nem találtam otthon, vagy csak süket, mint az ágyú, hiába zörgettem, pedig nagy hangon ment a tévé.

Kifulladva érek vissza a kocsimhoz, ott látom Jézust az anyósülésen, szomorkás mosollyal, ölében a levelek, a pénz, a sulicuccok, az uzsonna maradéka. Bocsáss meg, Uram, holnap újra kezdjük!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti