Időt adunk magunknak, a Jóistennek és a társainknak arra, hogy újragondoljuk az életünket

Mire jó a zarándoklat? 

A zarándoklat nagyszerű kiszakadási lehetőség a hétköznapokból, amikor időt adunk magunknak, a Jóistennek és a társainknak arra, hogy újragondoljuk az életünket. Mindnyájunknak van a szívében egy belső iránytű, ami pontosan mutatja az irányt, de a hétköznapok zajában nincs időnk ránézni. Minden zarándoklat egy belső út egy szent hely felé, amikor az életünket járjuk kicsiben, újrahangolhatjuk ezt az iránytűt, és új irányt szabhatunk az életünknek. 

A peregrinus (a latin zarándok kifejezés) abból áll, hogy „per ager”, vagyis aki „a földeken átmegy”. 

Egy olyan ember, aki kiszakad az otthoni kényelméből, aki megéli a kiszolgáltatottságot, aki úton van, mint ahogy egész életünkben úton vagyunk. 

Amit tapasztalunk út közben, azt beépíthetjük a mindennapokba.

A fiatalok is szívesen bekapcsolódnak ebbe? Hogyan veszik rá őket?

Igen, és ezt csodaként élem meg. Nem vesszük rá őket, hanem embereket képezünk, akik elkötelezetten dolgoznak a fiatalokért, ők a titkai a Zarándoktábornak. Ha egy fiatal látja, hogy a vezetője hiteles, és számára vonzó értékeket tud felmutatni, akkor elmegy vele a Zarándoktáborba, még ha nem is tudja pontosan, hogy az mit jelent. Egyre többen jönnek, az első évben 270-en vettek részt, idén több mint 1200-an, sokan visszatérnek. Olyanok is vannak, akik a 18 éves korhatárt elérve a képzést is elvégezték, mert szeretnék továbbadni, ami kaptak.

A fiatalok nem szeretik, ha megmondják nekik a kész válaszokat, mi nem is szeretnénk megmondani azokat. Az a célunk, hogy kapjanak impulzusokat, kérdéseket, és az út folyamán mindenki a saját válaszait tudja megtalálni az élete nagy kérdéseire, kerüljön közelebb a valódi önmagához, a Jóistenhez, a társaihoz.

Maga az út is megdolgozza az embert, elindít bennünk valamit. Mert elfáradok, a határaimat feszegetem, érnek olyan élmények, amik a hétköznapokban nem. Ha ehhez még jó támpontok is vannak, akkor az ember nagy felismerésekre juthat.

Honnan jött az ötlet, hogy ilyen tábort szervezzenek? 

A Zarándoktábor az országos Vándortábor Program részét képezi, amelynek támogatója az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság. Amikor a Zarándoktábor 2020-ban elindult, a többi ágazat, a Bringás Vándor, az Erdei Vándor és a Vízi Vándor táborok már sikeresen működtek. Egy nagy zarándoktapasztalattal rendelkező munkatárs részéről jött a gondolat, hogy milyen jó lenne egy zarándoklat témájú is. Együtt ötleteltünk a zarándokvezetésben járatos kollégákkal, ifjúsági zarándoklatok szervezőivel, és az egyeztetések során kirajzolódott, milyen elemek legyenek benne, mi legyen a lelki íve a programnak.

2020. január végére elkészült a honlapunk, ahol a Tihany-Pannonhalma útvonalra már lehetett időpontokat foglalni. Kezdetben összesen három csoport jelentkezett. Március 15-én a pandémia miatt bezárták az összes iskolát, ezért úgy indult a program, hogy akiket meg akartunk szólítani, azok nem voltak az iskolában. A feladatunkhoz tartozott az is, hogy szervezzünk egy képzést a vezetőknek, hiszen az összes vándortábor-ágazatban egy-egy 3-4 napos szakirányú továbbképzést végeznek a vezetők, így lesznek jogosultak tábort vezetni.

Kép

Gáll Zsófia szakmai vezető – Fotó forrása: Gáll Zsófia

Honnan jönnek a diákok? Nem hívőket is várnak?

Felső tagozatos általános iskolások, középiskolások, egyetemisták és főiskolások is jöhetnek 25 éves kor alatt. Nagyon sokfelől jönnek, nemcsak egyházi intézményekből, hanem állami iskolákból is. Jellemzően hittanosok, plébániai csoportok, családos közösségek érkeznek, és több keresztény felekezettől is csatlakoznak. 

Olyan gyerekeket is ismerünk, akik nem voltak megkeresztelve, és a Zarándoktábor után megkeresztelkedtek. 

Főleg olyanokat hívunk, akik ismerik a keresztény élet alapköveit, de szeretettel várunk mindenkit, akiben van nyitottság, és szívesen jön. 

Mik a célpontok? 

A zarándoklatok célpontja nemcsak egy-egy turisztikai attrakció, hanem egy szent hely. Hisszük és tapasztaljuk, vannak olyan helyek, ahol valahogy közelebb érezzük magunkat a Jóistenhez. Ilyenek a kegyhelyek, ilyen célpontokat választottunk ki, de az is fontos volt az útvonalak kijelölésénél, hogy lehetőleg érintsenek szerzetesi közösségeket, akik lelki erőműként tudják segíteni az úton lévőket. 

Fotó: Domján Zorka

Miből áll a program? Mi segíti a ráhangolódást az útra?

A képzésnek az is része, hogy a zarándokvezetők fizikailag és lelkileg is úton tudjanak tartani egy csoportot. Ehhez sok segítséget adunk a kezükbe, például a zarándokfüzeteket. Minden napnak van egy témája, és az adott témához szentírási szakaszok, kérdések, rövid impulzusok, elgondolkodtató szövegek, énekek, reggeli zsoltárok kapcsolódnak. 

Egy online segédanyagot is kapnak, amiben találnak gyakorlatokat, játékokat, különböző zenéket, történeteket, verseket. Minden vezető ki tudja választani azt, ami az ő személyiségéhez, karizmájához illik. Ezen kívül a vezetők GPS-tackeket is kapnak, illetve egy bizonyos alkalmazásban telefonon is követni tudják az útvonalat. Kapnak egy úgynevezett Úton tartót, ami tartalmazza az összes útleírást, a szolgáltatók elérhetőségét és minden praktikus információt.

A képzésen megtanítjuk, hogy milyen elemekből épül fel egy zarándoklat. Már az ébresztő is ráhangol a napra. Fontos elem a reggeli ima, ez általában a napi zsoltár a füzetben. Útközben a csoport tart megállókat, akkor lehet a füzet aznapi tartalmaiból valamit felolvasni, vagy a napi témával kapcsolatos impulzust, gondolatébresztőt, gyakorlatot tartani. Javasoljuk, hogy mindennap legyenek az úton csendszakaszok.

Mit jelent a csendszakasz?

Ez azt jelenti, hogy a csoport tagjai átkelnek egy úgynevezett csendkapun (amit botokból állítanak fel), ekkor beköszönt a csend. A kapu érzékelteti, hogy egy másfajta világba lépünk át, ahol az Istennel, a természettel és önmagunkkal lépünk kapcsolatba. 

A csendszakasz lehetőség arra, hogy a jelenben legyünk, reflektáljunk a saját megéléseinkre, észrevegyük, milyen gyönyörű helyeken megyünk, meghalljuk a Jóisten hangját. 

Egy csendénekkel indul, egyesével elindulnak az emberek leszakadozva. A végén csendben várják be egymást, úgy lesz feloldva a csend, hogy megint megszólal az ének. 

Fontos még az emmauszi beszélgetés, ahol ketten-hárman mennek együtt az úton, és egy adott témáról, kérdésről beszélgetnek. Ehhez iránymutatást ad a vezető, általában a zarándokfüzet kérdései alapján. Azért emmauszi, mert a Bibliából ismert emmauszi történet alapján bízunk benne, hogy ahol ketten-hárman mennek, Jézus is odaszegődik melléjük. Ilyenkor bensőséges beszélgetések szoktak kialakulni.

A nap egyik fénypontja a megosztókör, ami általában este van. Ilyenkor ránézünk, hogy az út, amit együtt jártunk, milyen nyomokat hagyott bennünk, milyen élményeink vannak, hol érintett meg bennünket a Jóisten, mik voltak azok a szavak, beszélgetések, tartalmak, amelyeken érdemes még tovább gondolkodnunk. 

Hogyan fogadják a diákok a nehéz körülményeket, a kellemetlen időjárást?

Szerintem az egyik csoda az, hogy mindenféle időjárást át lehet élni. Az elmúlt héten hőségriadó volt, amikor elindultunk, ez három napig tartott, utána jött egy szélvihar zivatarral. Egy kis romos házikóba tudtunk behúzódni a viharban, utána húsz fokot hűlt a hőmérséklet. Többször megáztunk, átéltük az orkánszerű szelet is, de közben voltak napsütés időszakok, és a végén szivárvány! Ez az életünk része. 

Nagyon fontosnak találom, hogy ezeken végigmenjünk, akkor is, ha szokatlan, mert a hétköznapokon az esőbe csak szükség esetén megyünk ki. Az derül ki a végén, hogy amitől annyira rettegtünk, az teljesen járható, legfeljebb vizes leszek, sáros lesz a cipőm, de megélem azt a szabadságot, hogy egy idő után minden mindegy, ennél már nem leszek vizesebb. Ilyen élményeket nem szerzünk úgy, hogy házon belülről nézzük a vihart. 

Az életünk is olyan, hogy bizonyos dolgokat nem érdemes sürgetni, hanem megvan az idejük, végig kell mennünk a belső viharainkon és nehézségeinken is. 

A küzdelmes szakaszokon járva elengedhetetlen, hogy ott legyenek velünk a társak. Akik nagy félelemmel indultak – vajon képesek-e megtenni ezt a nagy utat –, megfogalmazzák, hogy a közösség ereje mennyire segítette őket, amikor nehéz volt az út.

A fiatalok visszajelzése alapján mi érinti meg őket a legjobban? Mit tesznek le, és mit visznek magukkal?

A visszajelző űrlapokból az derül ki, hogy az egyik legnagyobb dolog, amiért hálásak, az a csend. A virtuális világ beszippant, annyira rabjai vagyunk a telefonoknak, a kütyüknek, hogy magától az ember ritkán teremt csendet. Amikor a csendben megélik, hogy milyen gyönyörű a világ, és mennyi mindent tudnak felfedezni, ha ráéreznek az ízére, akkor ők kérik a csendszakaszt. A másik, amit kiemelnek, az a sok beszélgetés, a közösségi együttlét és az, hogy magukkal kapcsolatban sok mindenre rájönnek: többre vagyok képes, mint gondoltam, milyen értékesek a társaim, nem is tudtam, milyen jó fej, akivel párba kerültem. Írják, hogy közelebb kerültek a Jóistenhez. Ez egy nagy közösségi élmény, sok csoport visszajelzi, hogy a közösség is sokat fejlődött.

Azt gondolom, hogy a fiataljaink nagyon meg vannak terhelve, sokan családi nehézséget, betegséget hordoznak. Ez az út lehetőség arra, hogy ezeket letegyük, vagy jobban rábízzuk magunkat a Gondviselésre. Vannak olyan terheink, amiket saját magunknak köszönhetünk: a bűneink, a hibáink. Ezektől is tudunk szabadulni. Jó az, ha megtisztulva, új iránnyal, új elhatározásokkal tudjuk folytatni az életünket.