Tényleg „unalmas és csúnya” volt Anna királyné, VIII. Henrik elfeledett felesége?

A 16. században Európa nemesi származású leányainak alá kellett rendelni a sorsukat a családjuk, az országuk és a királyuk érdekeinek. A hatalomszerzés egyik fő eszköze a házasság volt, birtokokat, címeket, kastélyokat lehetett vele nyerni, valamint így lehetett bekerülni a fontos dinasztiák vérvonalába is. Még a bölcsőben ringatták a gyermekeket, de már elkezdődött az egyeztetés a családok között a lehetséges frigyekről. III. János klevei herceg lányát, Annát már tizenegy éves korában odaígérték a lotaringiai herceg örökösének, Ferencnek, bár az eljegyzés nem volt hivatalos. A család bizonyára megnyugodott, hogy a leány sorsát ilyen hamar sikerült elrendezni.

Klevei Anna gyerekkoráról nem maradtak feljegyzések, jegyzi meg a királynéról szóló cikkében Tracy Borman történész. Bár a mindennapjairól nem sokat tudni, az bizonyos, hogy a kislány Anna nem olyan nevelést kapott, amely felkészíthette volna őt az angol királyi udvart jellemző életre. Az angol és a német nevelés ugyanis igen különböző volt: míg az angol lányokat táncolni és idegen nyelveket beszélni, addig a Német-római Birodalom területén elhelyezkedő Kleve hercegség német leányait hímezni és háztartást vezetni tanították.

Amikor Anna 20 esztendős volt, felmondták a nem hivatalos eljegyzését, a következő kérőjére azonban nem kellett sokáig várni.

Negyedik feleség kerestetik

Miután Jane Seymour 1537-ben meghalt gyermekágyi lázban, VIII. Henrik új feleséget kezdett keresni magának. Az erősen elhízott, legyengült szervezetű angol király már nem volt olyan kívánatos férjjelölt, mint fiatalkorában. Elsőként Európa legkapósabb leányát, a milánói hercegnőt nézte ki, azonban Borman azt is leírja a Tudor-korról szóló könyvében, hogy a hercegnő úgy utasította vissza, hogy azt írta a királynak: ha két feje lenne, akkor az egyiket elküldené neki. Ekkor Anglia még nem volt olyan erős hatalom, mint néhány évtizeddel később, Henrik ráadásul a Rómával való szakítás következtében elidegenítette magát Európa katolikus hatalmaitól. Ez azt jelentette, hogy a legnagyobb hatalmak és a legbefolyásosabb családok leányai szóba sem jöhettek nála. Valószínűleg sok család nem is merte volna feleségül adni a lányát Henrikhez, ismerve a korábbi arái sorsát.

Klevei Anna már 1537-ben felvetődött lehetséges menyasszonyként, de mivel a leányt nem emlegették szépségként, a király bizonytalan volt. Borman szerint mivel Anna édesapja a katolikus-protestáns vitában a két fél között helyezkedett el, bátyja pedig protestáns volt, a frigy potenciálisan előnyös szövetségest ígérhetett Henriknek. 1539-ben az angol király elküldte ifj. Hans Holbeint, hogy készítsen portrét Annáról és a biztonság kedvéért a nővéréről is, mondván, majd az alapján dönt. A kép megtekintése után Henrik az eljegyzés mellett döntött.

A történészek a mai napig vitatkoznak arról, hogy vajon a kép realisztikusan ábrázolta-e a nőt. A Tudor Society cikke megjegyzi, hogy a legtöbb leírás, amely „csúnyának” titulálta Annát, már jóval a halála után készült, és nem kortársaktól eredt.

Az bizonyos, hogy Henriknek tetszett a portré, ám akiről készült, az végül nem tett rá jó benyomást. Tom Holland és Dominic Sandbrook történészek a VIII. Henrikről szóló podcast-adásukban elmondták, hogy a király szerette a romantikus gesztusokat, és amikor a menyasszonya megérkezett Angliába, álruhában köszöntötte őt. A német Anna azonban nem volt hozzászokva az ilyen játékokhoz, és mélyen felháborodott a meglepetésen, ezzel a reakciójával pedig vérig sértette a királyt. A történészek szerint ezt az epizódot Henrik nem tudta megbocsájtani, s ezt követően hagyta el száját a hírhedtté vált mondat: „Nem kedvelem őt!”

Kép

VIII. Henrik Hans Holbein festményén – Forrás: Wikipedia

Egy kudarcos házasság

Henrik valószínűleg félt felbontani az eljegyzést, ezért 1540 januárjában megtartották az esküvőt. Bormantól tudjuk, hogy Henrik esküvői közül erről maradt fenn a legrészletesebb leírás. A menyasszony káprázatos aranyszínű ruhát viselt, és illatosított sátrakat állítottak fel a kedvéért. Hiába tartottak fényűző esküvőt, a királyt annyira taszította a felesége, hogy soha nem hálták el a házasságot. Anna állítólag olyan naiv volt, hogy az udvarhölgyeinek megjegyezte, hamarosan terhes lesz, mert azt hitte, a férje esti csókjai elegendők a gyermekáldáshoz. Henrik szinte azonnal új feleséget nézett ki magának Anna udvarhölgyei közül: választása a tinédzserkorú Catherine Howardra esett, aki Annával ellentétben zsenge kora ellenére sem volt naiv, sem ártatlan.

Mire Anna az angol királyi udvarba került, VIII. Henrik hozzászokott, hogy azt tesz a feleségeivel, amit akar. Egyet már elküldött, egyet pedig lefejeztetett.

Anna sorsa az első rossz benyomással megpecsételődött, az elkényeztetett király okot kezdett keresni a házasság érvénytelenítésére. A szürke angol tavasz után sem javult a helyzet, és hat hónappal a házasságkötés után Henrik ki is fejezte a szándékát, hogy érvénytelenítené a házasságot. Ürügyként Anna korábbi nem hivatalos eljegyzését használta. A királyné teljesen megdöbbent és elájult, amikor a követek bejelentették neki, hogy mit tervez a király. A huszonöt esztendős Anna váratlan és veszélyes helyzetben találta magát egy idegen országban, idegenek között. Távol bármilyen szövetségestől nem sok opciója maradt: egyrészt, ha ellenáll, a végén akár vérpadra is juthat, másrészt, ha belegyezik a különválásba, az szégyen rá nézve. Anna végül a szégyent választotta, és belement a házasság érvénytelenítésébe. Mivel a frigyet soha nem hálták el, a felbontására volt is törvényes lehetőség. A király kompenzációként több birtokot és jelentős évjáradékot adott neki, az udvarból sem zárta ki, sőt továbbra is rendszeresen meglátogatta.

Az elküldött feleség

Klevei Anna élete a házasság felbontása után viszonylagos nyugalomban telt. Egykori udvarhölgye, Catherine Howard lett a király ötödik felesége, a volt királyné jó kapcsolatot ápolt az új arával. Bár ez nem sok előnyt jelentett utóbbinak, ugyanis ez a házasság is gyorsan zátonyra futott, miután a nő viszonyt kezdett egy udvaronccal. A tinédzserkorú feleséget két évvel Anna esküvője után lefejezték.

Az egykori királyné közben nehezen mehetett volna újra férjhez, kényes státusza miatt valószínűleg senki meg sem kísérelte volna megközelíteni őt. Így az angol király negyedik felesége örök magányra ítéltetett, azonban alkalmazkodó természetét dicséri, hogy jó kapcsolatot alakított ki volt férje két lányával. Miután 1547-ben Henrik meghalt, Anna vagyonát lecsökkentették, azonban ezen is túltette magát, és igyekezett bátyja segítségével kipótolni a kiesett pénz. Adódik a kérdés: vajon miért nem tért haza?

Csak spekulálni lehet, de valószínűleg nehéz lett volna visszatérnie oda, ahonnan úgy indult el, mint egy király mennyasszonya, és úgy kellett volna visszaérkeznie, mint egy eldobott feleség.

Henrik utolsó felesége, Catherine Parr másfél évvel a király halála után hunyt el, így Anna túlélte az összes utódját. Bár sok történész unalmasnak bélyegezte őt, a király halála után az otthonát pezsgő társadalmi központtá tette.

Anna egészen Henrik és Aragóniai Katalin lánya, „Véres” Mária uralkodásáig életben maradt. 1557-ben, 17 évvel az után, hogy Angliába érkezett, hunyt el, akkor 42 esztendős volt. A korábbi királynét nem kísérték tömegek utolsó útjára, ám a westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra. A történészek sokszor a „legszerencsésebb” feleségként írnak róla, bár abszurd házassága története gyakran vált gúny tárgyává is. Egész életét más emberek önkénye határozta meg, Anna mégis sokáig túl tudott élni egy olyan kelepcékkel teli udvarban, ahol megannyi nála számítóbb és okosabb ember lelte a vesztét.

Források:

• Tracy Borman: The Private Lives of the Tudors, Hodder, 2016
• Tracy Borman: „Anne of Cleves: Henry VIII's most successful queen?” The History Extra, www.historyextra.com/period/tudor/anne-of-cleves-henry-viii-successful-queen-fourth-wife-tracy-borman/
• The Tudor Society: Anne of Cleves, https://www.tudorsociety.com/anne-of-cleves/
• Tom Holland és Dominic Sandbrook, The Rest is History Podcast, Episode 74. The Six Wives of Henry the VIII., 2021