Változnak a bűnözési trendek – Ha a sértettek tudatossá válnak, bizonyos elkövetési módokat megfojt az idő

Míg korábban egy-egy erőszakos bűneset akár évekig is lázban tartotta az országot, napjainkban a trend változni látszik. Nem meglepő: még a leggyakoribb „hagyományos” elkövetési módok is csökkenő tendenciát mutatnak, miközben folyamatosan nő az online térben bekövetkezett bűnesetek száma. Az adathalász csalók a figyelmetlenségeinkre apellálnak – ma már bárki kaphat csomagautomatát működtető cég, pénzintézet vagy streaming-szolgáltató nevében küldött üzenetet, amelyben a csalók a pénzünket igyekeznek megszerezni. Néhány tudnivalót szem előtt tartva nem érhet bennünket baj. 

tolvaj nyúl egy nő táskája felé
Illusztráció: Freepik

Hét éve hatalmas felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetője szexuálisan bántalmazott több 12 éven aluli gyermeket. A legtöbb médium az ügy nyomán indított per ítélethirdetéséig nyomon követte az eseményeket, széles teret biztosítva az esetnek – joggal. Ugyanakkor elmondható: az ehhez hasonló ügyek nagyon kis részét képezik csak az összes bűncselekménynek, a média és a társadalom ezekre mégis nagyobb fókuszt helyez, állapította meg Varga Balázs, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főreferense.

A Covid után visszatértek az elkövetők

Bár a bűnesetek számában tavaly az előző évhez képest 12,6 százalékos növekedés volt tapasztalható, az esetszám még mindig igen alacsony, ha a 2010-es években regisztráltakkal hasonlítjuk össze. Varga Balázs elmondta: a lakosságot leginkább irritáló vagy a szubjektív biztonságérzetét befolyásoló bűncselekmények a vagyon ellen elkövetettek, azon belül is a lopás (lakásbetörés és autólopás), amelyek az összes eset 40–50 százalékát teszik ki. 

Tavaly ez az érték 48 százalék volt, míg a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények – amelyek rendkívüli mértékben felzaklatják a társadalmat – aránya alig volt több egy százaléknál. 
(A két bűncselekmény hatása ugyanakkor nem összehasonlítható.)


Hasonló hányadot képviselnek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények köre, közismertebb nevén a rablás vagy kifosztás. A szubjektív biztonságérzetet befolyásoló esetek közül a lakásbetörések száma tavaly 2021-hez képest csökkent, míg ha a bázisévnek tekintett 2010-hez viszonyítjuk a számokat, akkor 70 százaléknál is nagyobb az apadás mértéke. Noha az elkövetők törekednek arra, hogy a bűncselekmény végrehajtása a lebukás legkisebb veszélyével járjon, alapvetően nem változtak a módszereik. Továbbra is a könnyebben értékesíthető technikai berendezéseket (telefon, laptop, esetleg tévé) tulajdonítják el, valamint az ékszert és a készpénzt.

Kép
leggyakoribb bűncselekmények
Illusztráció: Freepik



A rendőrség folyamatosan figyeli a tendenciákat, s ha azt tapasztalják, hogy a görbe megtorpan a mélyben, akkor olyan intézkedéseket tesznek, amikkel lent tartható az esetszám. Ez történt a Covid-időszakban, amikor a kényszerű bezártság miatt drasztikusan csökkent a bűnözés, de várható volt, hogy a feloldás után a bűnelkövetők ismét aktivizálják magukat. Ezért a prevencióval az illetékesek már a leszálló ág kezdetén foglalkozni kezdtek. 

Olyan propagandamunkát végeztek, amellyel a lakosság védekezési mechanizmusát igyekeztek erősíteni. A rendőrök felhívták a társadalom figyelmét arra, milyen óvintézkedések szükségesek a bevásárlóközpontokban, a közlekedési eszközökön, ha majd visszatér az élet a régi kerékvágásba, illetve milyen módon védhetik meg az emberek az otthonukat. 

Az erőfeszítés meghozta gyümölcsét: az emelkedő tendencia mellett sem tért vissza például a lakásbetörések és a lopások száma a korábbi szintre. 

A csalók átköltöztek az online világba

Az elkövetők is látják a prevenciós propagandát, ezért a kockázat miatt több célpontról is lemondanak, így szűkülni kezdenek a lehetőségeik. A fizikai tér háttérbe szorulása mellett az online világban elkövetett bűncselekmények száma azonban jelentősen emelkedett – ott az elkövetők arctalanul tudnak ténykedni.
A rendőrség több olyan állami szervvel kötött együttműködést, kvázi szövetséget (például a Kiberpajzzsal), amely felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az online térben mire kell figyelni. A kezdeményezés azért is érdekes, mert ez esetben egy kereskedelmi csoport kereste meg a rendőrséget azzal, hogy közösen tegyenek az online térben bekövetkező bűncselekmények ellen. „Minél nagyobb az összefogás, annál több platformon lehet megjelenni” – nyomatékosította Varga Balázs. 

A támadásokat tudatosítani kell a lakosságban, hogy ki mire figyeljen, így csökkenthetők az ilyen típusú bűncselekmények. Milyen esetek ezek? A csalásoknak, trükkös átveréseknek rengeteg fajtája létezik, és komoly történelmük van a 3D-s valóságban, csak épp a bűnelkövetők „átköltöztek” az online térbe, itt próbálják meg ugyanazokat a fortélyokat (vagy hasonlókat) bedobni. A Covid miatt ráadásul a lakosság jelentős része rászokott az online vásárlásra, így fokozottabb a kockázat.
A technikai fejlődés miatt a trükkök szofisztikálódtak: megjelentek az adathalász e-mailek, SMS-ek, a foxpostos csalások. 

Ez utóbbi esetben egy robotprogrammal azt figyelik, ki ad fel hirdetést, majd a robot SMS-ben a feladó adatait, bejelentkező kódjait kéri el. Ilyen egy valódi szolgáltatás esetében elképzelhetetlen! 

Az adathalász csalók a figyelmetlenségeinkre apellálnak. 
Ahogy korábban, úgy most az online térben is azok a csalók eredményesebbek, akik kvalifikáltabbak, gyorsabban és jobban tudnak bizonyos helyzetekhez alkalmazkodni. Manapság elengedhetetlenek bizonyos fokú számítástechnikai ismeret, ám a felhasznált eszközök bárki által könnyen beszerezhetők, egyes robotprogramok legálisan is megvásárolhatók, csak a bűnözők másra használják fel őket, mint amire eredetileg készültek. 
A lakosság tudatossága az online térben tartózkodás során is fejlődött, véli Varga Balázs. Példaként említi az unokázós csalások megelőzése érdekében kialakított rendőrségi protokollt, amely arra ösztökélte a lakosságot, hogy ellenőrizzen le minden információt, legyen a családban egy megbeszélt jel vagy eljárás, amit alkalmaznak. Mindez növelte a megelőzés hatékonyságát, sok esetben a sértettek azonnal jelezték a rendőrségnek, hogy kaptak egy hívást, amely alapján a bűnüldözők intézkedni tudtak, és jelentősen megszűrték az elkövetők körét. „Bizonyos elkövetési módokat megfojt az idő, ha a sértettek tudatossá válnak” – húzta alá a prevenció jelentőségét Varga Balázs. 

A mesterséges intelligenciát hívják segítségül

A rendőrség folyamatosan sulykolja, mire figyeljen a lakosság, mert a bűnözők azonnal reagálnak a változásokra. Erre egy másik példa: manapság a Magyar Posta Zrt. nevében küldenek üzenetet azzal, hogy az ügyfél fizessen 390 forintot, mert egy terméket nem vett át, ám ennek a díját ki kell fizetnie. Nem nagy összeg, a legtöbben azonnal elutalják, pedig nem kellene. 

„A pénzintézetek pontosan tudnak rólunk mindent, nem fognak számlaszámot, belépőkódot, a bankkártyánk hátoldalán szereplő CVC-kódot kérni, nem kérdezik, mekkora összeg szerepel a számlánkon.” 

„A nevünk, az édesanyánk neve és a születési dátumunk alapján be tudnak minket azonosítani azonnal. Soha ne tévesszen meg bennünket az alapzaj, a monoton, banki alkalmazottak hanglejtésére hasonlító hangszín, mert a bűnözők már ezeket is szimulálják!” – intett a főreferens. 
Elmondta azt is: bár az internet olykor kellő anonimitást biztosít az elkövetőknek, a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket beazonosítják, és szinte kivétel nélkül kézre is kerítik az elkövetőket. A rendőrségnek ehhez komoly technikai eszközpark áll rendelkezésére, egyes szervezeti egyégei kizárólag ilyen jellegű bűncselekményekkel foglalkoznak.

Az informatikai háttér fejlesztése egyébként is prioritás: a magyar rendőrség tagja az IdomSoft Zrt. vezetésével működő Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszternek, amelyben több munkacsoportot alakítottak ki. A rendészeti munkacsoportot Dévényi Árpád rendőrmérnök, az ORFK Rendészeti Elemző-Értékelő Osztályának vezetője képviseli, aki elmondta: azon dolgoznak, miként lehetne a rendőrség munkáját a mesterséges intelligenciával támogatni, jelenleg uniós forrásokra pályáznak. Az EU akkor támogat egy projektet, ha legalább három tagállam egyöntetűen nyilatkozik arról, hogy bevezetné a fejlesztendő terméket. A magyarok több projektet is szeretnének indítani, amelyeket az unió 7-8 milliárd euróval támogat. 
Ezek közül kiemelkedik a kibertérben zajló bűnözés megelőzése, a különböző csalások, például az említett foxpostos, vagy a netflixes. Utóbbi esetében a sorozatfüggő felhasználó kap egy üzenetet, hogy díjelmaradása van, amit a zavartalan médiafogyasztás érdekében azonnal befizettetnek vele, nehogy kikapcsolják nála a szolgáltatást. 

Nem is a befizetett összeg jelenti a legnagyobb problémát: amikor ugyanis az ügyfél hozzáfog a tranzakció végrehajtásához, ellopják a banki adatait, és leemelik a számlájáról minden pénzét. 

Egy másik projekt keretében olyan programot fejlesztenének, amely a baleseti és bűnügyi helyszínelők munkáját támogatja. Segítségével visszaállíthatók például az elkövetéskori fényviszonyok, időjárási körülmények. A programban utólag egy speciális szemüveggel és kesztyűvel látható és mozgatható a térben minden elem; a felvételeket a bíróság is elfogadja majd bizonyítékként. 

Kép
leggyakoribb bűncselekmények Magyarországon
Illusztráció: Freepik



Ha az elmúlt bő egy évtizedet, főleg a karantén óta eltelt időt a biztonságos társadalmi élet felől nézve értékeljük, mindenképpen pozitív a változás. De ahogy „egy fa kidőlése hangosabb, mint egy egész erdő növekedése”, úgy a közbiztonság javulása terén a bűncselekmények elmaradozása is kevésbé látványos, mint a közfelháborodással kísért, hosszú évek pereskedése után lezáruló esetek. Az mindenesetre már most biztos, hogy a bűnelkövetőkkel szembeni kiszolgáltatottságot a legjobb rendőrségi technológia és a legfelkészültebb bűnüldözők sem fogják tudni megszüntetni, ha mi, a lakosság nem válunk elég okossá, éberré és talpraesetté.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti