Új generáció, új esély a magyar filmnek: FOMO

„Ha kimarad, lemarad” – állította a '90-es évek reklámja, de hol voltunk még akkor attól, ami ma már egész generációt gyötör! Fear of missing out, vagyis a félelem attól, hogy valamikor valamiből kimaradunk. A gimnazista korosztály talán mindig érzékeny volt erre, de az online térbe áthelyeződött életben, ahol non stop tudhatunk egymásról, ez még jobban felerősödik.

A „FOMO”, Hartung Attila filmje szerencsére nem ennyire görnyedt hátú szociológusos, inkább csak azt a fajta létbizonytalanságot érzékelteti, ami a legkülönbözőbb módon megjelenhet. Mindezek mellé pedig oda tudja tenni azokat a kérdéseket és témákat, amelyek a tinédzserek gondolkodását jellemzik, és amelyekről nekünk, felnőtteknek sokszor fogalmunk sincs.

Ilyen, a filmben vaskosan megjelenő téma, hogy miként vagyunk jelen az online térben, milyen lábnyomot hagyunk magunk után, illetve hogy a négy főszereplő fiú hogyan viszonyul a másik nemhez, milyen játszmákat enged meg és nem enged meg velük szemben. Vagy hogy mennyire tudatosak ezek a lépések.

Mindezt a tizenévesek számára befogadható stílusban teszi. Ez nem véletlen, hiszen Hartung Attila – aki eddig kisfilmjeivel mutatta meg tehetségét – 28 évesen a legfiatalabb rendező, akit a Magyar Nemzeti Filmalap nagyjátékfilm elkészítésében támogatott. A pályakezdőknek szóló Inkubátor-program több alkotása is – mint például tavaly a „Virágvölgy” és az „Egy nap” – nagyon kevés pénzből tudott fesztivál- vagy közönségsikert elérni. Ennek keretében készült el az eredetileg „Senki nem megy sehova” munkacímű „FOMO” is, amely így egy éven belül a második film a mai középiskolás korosztályról. A „Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)” a cyberbullying, vagyis az internetes zaklatás témakörét járja körül egy fiú és egy lány történetével, a FOMO viszont sok szálon elindult. Főszereplője az a négy fiú, akik egy osztályba járnak, és Falka néven jól menő YouTube-csatornát működtetnek. Tartalmaik különböző kihívásokra, YouTube challenge-ekre szorítkoznak, amik ma jellemzően elárasztják az internetes felületeket.

Kép

Részlet a FOMO c. filmből

Egy tavaszi kerti parti azonban a kelleténél több alkoholfogyasztásba torkollik, az éjszaka kompromittáló fényképei és videói másnapra kiszivárognak. A tudtán kívül így megalázott helyzetbe került főszereplő lány, Lilla (László Panna) másnapra szégyenében eltűnik.

Ez a rövid történet adja a film dramaturgiai alapját, ez viszi egyfajta lelki utazásba a budapesti éjszakában a másik főszereplőt, a Falka egyik tagját, a jól menő budai családból származó, ezzel az éjszakával sok mindent kockáztató Gergőt (Yorgos Goletsas). Hogy a tinédzser kanosszajárás végén van-e igazi bűnbánat, kérdés lehet, de hogy a főszereplő fiú lelkileg megsemmisül tettének súlya alatt, egyértelmű.

A FOMO közel sem tökéletes film. Elvitathatatlan látványelemei mellett a forgatókönyv például gyakran egyenetlen, a film második fele gyakran leül, nem tudja fenntartani kellő módon az érdeklődést. Mindezek ellenére a fiatal rendező és a fiatal – többségében amatőr – színészek játéka garancia arra, hogy gyakran nyomasztó, drámai hangvétele mellett is ez a film esetleg tényleg meg tudja szólítani a képregényadaptációkon nevelkedő plázamozi generációt. Rengeteg filmnyelvi elemmel érik el az alkotók azt a fajta fiatalos lendületet, amit eddig talán semelyik magyar filmben nem tapasztaltunk: a klipszerű, gyakori vágásokkal, a sokszor használt kézi kamerával, az önmaga testiségét felfedező korosztály apró, elcsent pillanataival vagy csak egyáltalán a spontán, életszerű, 18 évesek szájából autentikus – ezért néha éppen a jó ízlést sértő – beszédstílussal.

Nem megítélve a Vasember, A galaxis őrzői vagy a Bosszúállók filmeket, az ilyen hozzánk, a mi történeteinkhez, problémáinkhoz hasonlító, azt érzékletesen megmutató, rólunk szóló történetek valóban közelebb vihetik a mai fiatalokat is a mai magyar mozihoz. Így idővel talán le lehet váltani az „az csak egy magyar film!..." mentalitást. Új generáció, új esély.