Tündér a házunkban: Dizsi néni

Dizsi néni a házunkban lakik, és nagyon szereti az estikét. Késő délután kiül az erkélyére, nézi, ahogyan virágoznak a muskátlik, a rózsák meg az estike, én közben locsolok és beszélgetünk. Dizsi nénivel jó a beszélgetés, de vele a csend is nyugodt, a kávé is finom, és a világ is egyszerűbb, mert Dizsi néni igazából egy tündér, és tündérek közelében jó lenni. Nem véletlen hát, hogy mindig nagy a jövés-menés nála: szomszédok, unokaöccsök, barátnők, unokahúgok, keresztgyerekek és fogadott unokák, köztük az én gyerekeim is látogatják.

Hozzá mennek enni, játszani, tabletezni, mesélni, tanulni, ő pedig mindig jelen van, és mindig azt adja, ami kell a látogatónak: kávét, vigasztaló vállat, ennivalót, búvóhelyet és megértést, kinek-mire van szüksége.

Tudjuk, hogy ha becsengetünk hozzá, kisvártatva, de megjelenik, mert Dizsi néni már lassan mozog, vénasszony, ahogy ő mondja, és Pistivel is százszor elmondatja, hogy kuncoghasson magában, ahogy Pisti vékony hangján ismételgeti: „vénasszony, vénasszony”.

Egy tündérrel megismerkedni nem nehéz. Ráadásul Dizsi néni kíváncsi tündér, vagy csak szereti maga körül rendben tartani a dolgokat, én nem tudom, de elég hamar eljutottunk a lépcsőházi beszélgetésből először az ő konyhájába, majd az enyémbe. És amikor meglátta nálam a rengeteg foltoznivaló kis zoknit, olyan természetességgel vitte magával, végezte el helyettem a munkát, amilyen magától értetődően egy tündér int a varázspálcájával. Aztán egyre többet törődött velünk. Szívesen vigyázott a gyerekekre, akár a saját, akár a mi lakásunkban, és megtörtént, hogy arra jöttünk haza, hogy Dizsi néni kiteregette a mosógépben hagyott ruhát. Vetetett velem kék fonalat, és megjavította vele a szőnyeg szélét, megetette a gyerekekkel a zöldséget meg a gyümölcsöt, vagy ha nekem nem volt időm, levitte őket a játszótérre. A gyerekek kicsik voltak, és oda voltak Dizsi néniért, aki sosem pörölt velük, ha a tableten szerettek volna játszani, hanem inkább vitt nekik még egy kis pattogatott kukoricát is mellé; aki, ha kellett, megcsinálta velük a leckét, segített megtanulni a verset, megfőzte a tejbegrízt vagy bármit, amiért nyafogtak. Mint Mary Poppins, csak esernyő nélkül. Dizsi néni családtag lett, a gyerekek nem szégyelltek akár pizsamában is átszaladni hozzá, hogy megosszák vele a gondolataikat, vagy segítséget kérjenek azokhoz a titkos kis tervekhez, amiket nekünk el sem mertek mondani.

Amikor felmerült a költözés gondolata, kollektív szájgörbülés kíséretében jelentették ki, hogy márpedig Dizsi nénitől messzebb nem. Soha.

Ám Mary Poppins addig marad csak egy helyen, amíg szükség van rá. Egyszer csak azt vettük észre, hogy Dizsi néni öregszik, Dizsi néninek fáj a lába, kevesebbet bír, és aztán egyre kevesebbet. Érdekes, a nagy betegség pont akkor kezdte ki a szervezetét, amikor mindenki egy kicsit a saját útját járta már körülötte. A házban felnőttek a gyerekek, az unokaöccsök is szanaszét, a barátnőknek unokáik születtek, vagy épp elköltöztek, és sokan, sokan a régiekből meghaltak. És bár Dizsi néni varázspálcájára már egyre kevésbé volt szükség, mint mondtam, egy tündér közelében jó lakni. Így most rajtunk volt a sor. Gyakrabban vásároltunk be neki, gyakrabban mentünk át hozzá, hívtuk fel, vittünk neki kávét, kóstolót ebből-abból, segítettünk a projektjeiben. Mert Dizsi néni még betegen is horgolt, varrt, igyekezett elfoglalni magát, biztos ez is segített abban, hogy szépen, lassan ebből a rettenetes kórból is talpra állt.

Mi pedig érezzük, jobban, mint valaha, hogy mekkora szerencsénk van, milyen jó egy tündér mellett lakni.

És most itt vagyok, és szedegetem a magokat, mert Dizsi néni ezt kérte. Már nem az a tetterős, fürge vénasszony, aki még pár éve volt, a betegség sajnos egy picit megroppantotta, egy picit gyöngébb lett, egy picit üldögélősebb, de projektjei vannak, és a szeme a régi huncutsággal csillog. Az estike-projekt, ezen dolgozunk most, hogy nyáron majd az utolsó esti napsugaraknál együtt nézhessük, miközben a srácok a kertben szaladgálnak, és én felmegyek, hogy besuvadhassanak Dizsi nénihez egy kis békés tabletezésre, titkos beszélgetésre.

Szükségünk van a tündérre. Mindenkinek szüksége van egy tündérre. Mert – mi ezt már pontosan tudjuk – tündérek közelében jó lakni.