„A túlvilágban már nem kell álarcokat hordanunk” – Mit jelent, hogy „hisszük a test feltámadását”?

A fiatal szerzetespap a húsvétot már nem először ünnepli idegen földön, bár azt vallja, hogy az egyházban mindenhol otthon van, ahol istenszerető emberek élnek. Mégis hiányoznak neki az itthoni szokások, ételek. 

A szenvedő Istenember közelsége

Jelenleg a dél-spanyolországi Andalúzia tartomány egyik kisvárosában él, ahol nincs húsvéti sonka tormával, nincs locsolkodás és tojásfestés (bár vannak helyi édességek), viszont sokkal nagyobb jelentősége van a Nagyhétnek. Az egyházi szertartások, a liturgia a templomban ugyanaz, mint itthon és az egész keresztény világban, de az énekek mások. Az utcákon ebben az időben úgynevezett kofradiákat, magyarul „testvérületeket”, vezeklő ruhában Jézus szenvedését ábrázoló, feldíszített szobrokat visznek körbe az utcákon, és Szűz Mária óriási szobrait, melyek főleg a Jézus passiója közben lelkileg gyötrődő édesanya arcát mutatják. 

A nép ezzel több évszázados hagyományokat követ, meg akarja jeleníteni, ahogy a szenvedő Krisztus, Szűz Mária és más szentek végighaladnak a lakóházaik, életük mellett. Ők ezzel mutatják be egymásnak a szenvedő Istenember közelségét. 

Bence Imre testvér számára nehéz ennek a szokásnak a megértése: „Csendesebb nagyhetekhez szoktam hozzá, jobban szeretek egy kápolnában az Úr Jézus Szent Teste előtt időzni, hiszen ebben a formában magával az Úr Jézussal találkozom az Oltáriszentségben, nem csak egyik-másik hasonmásával, szobrával. Az utcai vonulások pedig szinte fesztiválszámba mennek itt, sok turistát vonzanak. De aki ide született, és valóban szeretettel hódol ezeknek az eseményeknek, megélhet egy találkozást a szenvedő Úr Jézussal és az ő édesanyjával, az őket ábrázoló szobrokon keresztül. A húsvéti vigíliát, vagyis a feltámadás szertartását pár utcával arrébb, ahogy tavaly is, kármelita nővéreink kolostori templomában üljük meg, nagyon szép, amikor a szerzetes testvérek és nővérek együtt ünnepelhetnek.”

Test és lélek egységére kell törekedni

Péceli Bence Imre jelenleg az úbedai kolostor lakója, ahonnan szerzetesrendje férfi ágának alapítója az örökkévalóságba távozott. Keresztes Szent János Avilai Szent Teréz meghívására újította meg az ősi kármelita rendet, és együtt létrehozták a sarutlan kármeliták szerzetesi családját. A cella, amelyben az alapító utolsó halálos betegségét szenvedte végig, régóta búcsújáró hely, idén különösen is az, hiszen a rend szentté avatásának 300. évfordulóját ünnepli.

Testének nagy részét északabbra, a Madridhoz közel eső Segoviába vitték át, csak egy lábszárcsontja és egy ujjereklyéje maradt a kolostorban. A 16. században, amikor Keresztes Szent János meghalt, az emberek számára az ereklyék, vagyis egy szent testi maradványai különös szerepnek örvendtek, szinte versengtek érte. A szent emberek testi dimenziójában a földön járó Isten jelenlétét tapasztalták meg. Testük érintése, tisztelete közel hozta őket Istenhez. 

„Ez nem véletlenül alakult így: Isten is így akarta, ezért született meg Isten fia, Jézus emberi testben, hogy a testben élő embernek nagy értéket tulajdonítson. Az egyházban voltak olyan hangok, hogy a test rossz, bűnös, csak akadályozza a lelket, de ezek inkább kívülről jövő pogány elképzelések vagy filozófiák voltak, mintsem az egyház valódi értékrendje.” 

„Az egyház egészséges hitérzékkel mindig visszatért az ember testi-lelki egységének hangsúlyozásához. Ha el akarunk menekülni a testünk elől, egyfajta álomvilágot keresünk, magának Istennek a tervét utasítjuk el” – vallja a szerzetes.  

„Ahogy karácsonykor Isten testi születését ünnepeljük, húsvétkor a test feltámadása mellett vallunk hitet. Jézus értünk halt meg és támadt fel, nemcsak lelkében tért vissza, hanem testében is, hogy megnyugtasson bennünket, visszakapjuk testünket egy új valóságban” – egészíti ki.

A feltámadás hitünk legfontosabb eseménye 

A szerzetes kérdéseimet komolyan véve a Szentírás igéire hivatkozik, hiszen sok kijelentést hallunk rajta keresztül a feltámadásról, már a Jézus előtt élő próféták szájából is. Például: „Így szól az Úr Isten ezekhez a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Ínakat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be titeket, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” (Ez 37, 5-6) 

„Jézus előre megjövendöli a feltámadását, majd feltámad. Ez hitünk legfontosabb eseménye, mégis még többet hallunk a Bibliában arról, hogy mi is feltámadunk az örök életre, ha hiszünk Jézusban, és együttműködünk vele. Ennek összefüggését a legvilágosabban Szent Pál apostol foglalja össze. »Mert, ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek« (1 Kor 15, 16-17). Azt mondhatjuk tehát, hogy ha nincs feltámadás, akkor bezárhatunk minden templomot, elfelejthetjük a keresztény vallást, mert értelmét veszti az egész.” 

Kép

Kép: Péceli Bence Imre kármelita szerzetes pap

Hogy milyen lesz a testünk a feltámadás után, arról nem sok tudomásunk van, hozza tudomásomra Péceli Bence. Jézus feltámasztott embereket, de utána ők újra meghaltak. Erre vonatkozóan Szent Pál apostol érdekes gondolatait említi újra: 

„romlandó testet vetnek el, és romolhatatlan test támad fel; szégyenben vetik el, és dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, s erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, és lelki test támad fel” (1Kor 15, 42-44). 

„Persze ez sem árul nekünk konkrétumokat” – mosolyodik el. 

„Elképzeléseink és hipotéziseink lehetnek, hogy miként támadunk fel, de ezekben nem lehetünk bizonyosak és mind a saját elképzeléseinket, mind az úgynevezett magán-kinyilatkoztatásokat, látomásokat is jól meg kell vizsgálni, hozzá kell igazítani a Szentírás és a Katolikus Egyház tanításához. A legfontosabb azonban, hogy bízó hittel várjuk, hogy Isten a legjobbat teszi velünk, hiszen szeret minket.” 

„A túlvilágban lelki meztelenségben leszünk”

Mi fog látszani a testünkön, talán a sebek is, ahogy Jézus sebekkel támadt fel? – fontolgatja a kérdést.  Sok embernek nincsenek testi sérülései a halál előtt, mások pedig sajnos balesetben, vagy háborúban egészen összeroncsolódnak. Péceli Bence Imre tudása az, hogy Jézus sebeinek csak a felszíne volt látható, szenvedése azonban egész testét meggyötörte, és még inkább a lelkét. A lelki sebek és hiányosságok, deformáltságok sokszor kívülről nem láthatók. 

„Ezen a téren van egy személyes elképzelésem. Úgy gondolom, hogy a túlvilágban lelki meztelenségben leszünk Isten és egymás előtt. Már nem kell takargatnunk semmit, már nem kell álarcokat hordoznunk. Isten és egymás előtt nem kell titkolóznunk és bujkálnunk, ahogy az első emberpár tette az első bűnbeesés után: ruhát készített magának, hogy az Isten és a társa elől elrejtse szégyenét. Elképzelhető, hogy az új testünkön keresztül láthatók lesznek a testi-lelki sebek forradásai, de itt már mindenki megbocsátott egymásnak és mindenki eltelik egymás iránti szeretettel és örömmel, hogy Isten meggyógyította őt és embertársát. Mindenki szépségben és teljességben fog ragyogni.”

A test a Szentlélek temploma

A keresztény lelkiség egyik fontos megállapítása, hogy már itt, a földön készülnünk kell a túlvilági életre, nemcsak lélekben, hanem testben is. Már itt, a földön tennünk kell arról, hogy jól éljünk a testünkkel, ami a Szentlélek temploma. Könnyű azt hinni, hogy ha csak önmagamban vétkezek testemmel, például evés-ivásban vagy másfajta élvezethajhászatban, és más embereknek nem ártok vele, akkor nincs probléma. A testünk elhanyagolása visszahat a lelkünkre, a személyes kapcsolatainkra. 

„Iskoláskoromban magas növésem és gerincferdülésem miatt részlegesen felmentettek testnevelésből – meséli a szerzetes. – Aztán 20 éves koromban elkezdtem futni. Ez úgy tűnhet, hogy nem tesz jót a gerincnek. 

42 éves koromban már maratoni távot is futottam, és most is könnyen lefutok egy félmaratont, ízületi bántalmak nélkül, s néha egy-egy ablak tükrében meglátom, hogy milyen egyenes a tartásom. 

A keresztény ember másért neveli testét, tereli egy irányba az erőit, hogy összhangba kerüljön Isten tervével, ami őt boldogítja. Isten arra teremtett bennünket, hogy ajándékok legyünk testben-lélekben Isten és egymás számára. Jézus is ajándékul adta a testét, és minden egyes szentmisében megismétlődnek ezek a szavai, „ez az én testem, amely értetek adatik.” Ezért megyünk rendszeresen szentmisére, hogy Jézustól tanuljuk meg, miként válhatunk testben-lélekben ajándékká. Hiszen Jézus nemcsak tanít, hanem egyesül is velünk, és lehetővé teszi, hogy részesedjünk feltámadásában.”         

Ennek igazságát el kell hinnünk. A hit különbözik a tudástól, de nem nélkülözi értelmünk ismeretét, hanem arra épít. Hitbéli döntésünket – mellyel kimondjuk, hogy igen, Istenem, hiszek benned, elfogadom a szavaid, bízom az ígéretedben – nem spórolhatjuk meg.