Tényleg ennyi az egész élet? – Pszichológusszemmel a „Lelki ismeretek” című filmről

A történet

A Pixar alkotói ismét nagy fába vágták a fejszéjüket, mert nem csupán arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi az élet értelme, hanem ezzel párhuzamosan azon is eltöprengenek, hogy „Mi vár ránk a halál után?” és vajon „Mi történik a születésünk előtt?”. Ezeket a kérdéseket a Lelki ismeretek című filmben Joe Gardner kalandjai nyomán teszik fel nekünk. Joe középkorú New York-i zenetanár, aki kicsit már belefásult a hétköznapok egyhangúságába, illetve a botfülű zenekari növendékek tanításába. Minden egyes ébren töltött perce a zene és a jazz körül forog, de eddig még nem sikerült bekerülni az illusztris művészi társaságba. 
Persze ami késik, nem múlik, csak megérkezik a nagy lehetőség: Joe-t felkérik, hogy zongorán kísérje a híres szaxofonost, Dorothea Williamst. Annyi év után végre bebizonyíthatja a kétkedő édesanyjának – és persze saját magának –, hogy igenis van benne spiritusz. Csak egy a bökkenő: a meghallgatásról hazafelé tartva, a sikertől megrészegült Joe nem néz a lába elé, és beleesik egy aknába. A következő pillanatban pedig már a másvilágra tartó mozgólépcsőn találja magát, vagyis inkább a lelkét. 
Hogy történhetett meg ez éppen most? Joe nem hajlandó beletörődni az elkerülhetetlenbe, és végül sikerül kereket oldania, megússza a másvilágot, ám ennek következtében egy még furcsább helyre keveredik, ami első pillantásra úgy fest, mint egy pasztellszínekben pompázó vattacukormező. Ezen a helyen olyan apró lelkek visonganak, játszanak és tréfálkoznak, amelyek még nem születtek le a földre. Azért vannak itt, hogy megtapasztalják, milyen lesz a leendő személyiségük, és megtalálják azt a belső hajtóerőt, ha úgy tetszik spirituszt, ami majd átlendíti őket a földi élet nehézségein, illetve segít kibontakoztatni a bennük rejlő lehetőségeket. 

A felügyelő személyzet Joe-t teljesen más valakinek gondolja, így beveszik a mentorprogramba, ahol segítenie kell a 22-es számnévre hallgató léleknek megtalálni azt, hogy mitől repes a szíve, mi az ő belső hajtóereje.

22 azonban egyáltalán nem könnyű eset, még az olyan ikonikus lelkek is kudarcot vallottak vele, mint Gandhi, Kopernikusz vagy Teréz anya. 22-t egyáltalán nem lelkesíti annak a lehetősége, hogy megszülessen a Földön, és egyáltalán nem érti, hogy Joe miért akar olyan kétségbeesetten visszatérni oda. Olyan, mint egy koravén, szkeptikus kis tudós, aki mindent megkérdőjelez.
Egy furcsa balesetnek köszönhetően azonban együtt kötnek ki a Földön, és megkezdődik a versenyfutás az idővel. Vajon Joe vissza tudja szerezni az életét, hogy megvalósíthassa a legnagyobb álmát? 22 pedig immáron valódi tapasztalatot szerezhet a földi életről. Vajon megihleti a valós környezet, és rátalál végre leendő élete vezérfonalára?

Tényleg ennyi az egész élet?

Valószínűleg már mindannyian jártunk Joe és 22 cipőjében. Az életben adódnak olyan helyzetek, amikor pontosan tudjuk, hová szeretnénk eljutni, mit szeretnénk megvalósítani, de akadályokba ütközünk, a küzdelmek pedig lassan bizonytalanná tesznek bennünket. Máskor pedig fogalmunk sincs, mitévők legyünk, merre induljunk el, miközben azzal szembesülünk, hogy talán mi vagyunk az egyetlenek, akik nem értik ezt az élet nevű játékot, mert mindenki tudatosan teszi a dolgát.
A film egyszerre tárja elénk az életközepi válság és a kapunyitási pánik dilemmáját. Az előbbi esetében úgy érezzük, hogy egyre kevesebb időnk és esélyünk van, hogy megvalósítsuk az álmainkat, míg az utóbbi esetben az előttünk álló lehetőségek tárháza tölt el olyan mértékű szorongással, ami megbénít, és tartósan rossz hangulattal tölt el bennünket.
Mindannyian szeretnénk boldog és értelmes életet élni, ám nem is olyan könnyű megtalálni azt a belső szikrát, ami hozzásegít bennünket ehhez. Könnyű belecsúszni abba, hogy az élet egyetlen aspektusára koncentráljunk, és abból próbáljuk meg kifacsarni mindazt a megelégedettséget, amire a lelkünk legmélyéből vágyunk. Az autentikus életöröm elmélete szerint azonban a pszichológiai jóllétnek öt eleme van: a pozitív kapcsolatok, a pozitív érzelem, a teljesítmény, az elmélyülés és az értelem. A harmónia megtalálásához érdemes megtalálni az egyensúlyt a fenti tényezők között.

1. Pozitív kapcsolatok
Mielőtt találkoztak volna egymással, Joe és 22 is magányos életet élt, az élményeik és az ezek mentén megélt érzéseik az egymással való kapcsolódásban váltak valóságossá. Ezen a kapcsolaton keresztül mindketten megtapasztalhatták, hogy a teljes élet csak a személyes és valóságos kapcsolatokon keresztül élhető meg. Életünk legfontosabb, leginkább meghatározó élményei ritkán magányos jellegűek, az igazán jelentőségteljes tapasztalásainkat rendszerint mások jelenlétében éljük meg. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a teljes valónkban lássanak bennünket, és érezhessük, hogy szeretetre méltóak és értékesek vagyunk.
Történetünk arra is rávilágít, hogy a valóságos viszonyok nem mentesek a konfliktusoktól és a frusztrációtól, sőt ezek szükségesek ahhoz, hogy a pozitív érzelmek is megélhetőek legyenek a kapcsolatban.
A film egyik legerősebb jelenete, mikor 22-t maga alá temetik mindazok a nehéz érzések és gondolatok, és az ezekben való elmerülés megakadályozza, hogy kiteljesedett és boldog életet éljen.

Kívülről félelmetes szörnynek tűnik, ám ha a felszín alá nézünk, akkor ott kucorodik egy elhagyatott, magányos és elkeseredett lélek, aki kapcsolatokban sebződött meg, de gyógyulása is a kapcsolatokon keresztül valósulhat meg.

 Pont úgy, ahogy Edwin Markharm írja a versében: „Kört rajzolt a porba, amelyből kivetett,/ mint holmi lázadót – mint egy eretneket./ Szeretetemmel túljártam az eszén:/kört rajzoltam én is – ő volt a közepén.”

2. Pozitív érzelem
Az életörömöt és a jóllétet gyakran összekeverjük a boldogsággal. Ráadásul a közösségi médiában bemutatott, tökéletesnek tűnő pillanatképek is azt az illúziót keltik, hogy a vidámság, a sok élmény a boldog élet zálogai. Felhőtlen örömre és vidámságra vágyunk, ám jó ha tudjuk, hogy a negatívnak címkézett érzelmek nélkül (például bánat, szomorúság, harag) a boldogság sem élhető meg. A pozitív érzelmek megtapasztalásának kulcsa ugyanis a saját belső valóságunkkal való találkozás. Ez paradoxonnak hangzik, hiszen amikor megengedjük magunknak, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagukkal, vagyis mindazokkal az érzésekkel, amik bennünk vannak, akkor nehéz érzésekkel, szomorúsággal, bánattal, félelemmel, szorongással, gyásszal, önváddal, haraggal és megannyi más nehéz érzéssel is találkozunk. Egyszerűbb út lenne felölteni a ragyogó mosolyunkat, és tudomást sem venni ezekről. Ám ezzel pont ellenkező hatást érünk el, ugyanis ilyenkor minden energiánkat felemészti, hogy a nehéz érzéséket a mélyben tartsuk, így a boldogságot sem tudjuk a maga teljességében megélni.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Amikor nagyon beszűkülünk, akkor a nehéz érzések elnyomása helyett érdemes kitágítani a perspektívánkat, és arra fókuszálni, hogy mi van még ezek mellett az érzések mellett? Mindannyiunknak lehetnek olyan gondolatai, hogy nem vagyunk elég jók, de ez nem jelenti azt, hogy ez igaz is. 

Érdemes tudatosítani, hogy azok a bántó mondatok, amiket ilyenkor önmagunknak mondunk, bárhonnan származzanak is, nem egyenlők a valósággal, csupán gondolatok, amelyeknek az igazságtartalma megkérdőjelezhető.

3. Teljesítmény
Amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy hogyan legyünk boldogabbak, gyakran a sikeres életet gondoljuk válasznak. Próbálunk hatékonyak lenni, minél nagyobb teljesítményt elérni, és abban reménykedünk, hogy ha végre sikerül célt érnünk, akkor egyensúlyba és harmóniába kerülünk önmagunkkal. Az eredményes életre törekvés azonban könnyen eluralhatja a mindennapjainkat, és egy idő után azt tapasztalhatjuk, hogy a teljesítmény hajszolása nem ösztönöz, hanem bebörtönöz bennünket. Jó érzés sikeresnek lenni, elérni a céljainkat és megvalósítani az álmainkat, ám ez igen tünékeny boldogságot ad, így érdemes megválaszolnunk a kérdést: Hogyan tovább, ha elértem a célomat?

4. Elmélyülés
Különösen értékes része a filmnek, hogy közel hozza hozzánk a magyar származású, nemrég elhunyt Csíkszentmihályi Mihály fogalmát, a flow-t. Ez egy olyan állapot, amikor elmerülünk és feloldódunk a tevékenységben, amit éppen csinálunk. Ugyanakkor ezen a területen is érdemes az egyensúlyt megtalálni, mert ha a flow megszállottsággá válik, akkor az ember elszakad a valóságtól.

5. Értelem
Mitől érezzük értelmesnek az életünket? Mi az a szikra, ami az életünk motorját hajtja? Az életcélunk hajszolása vagy valami egészen más: megélni a pillanatot, belefeledkezni és eggyé válni vele? Dorothea Williams tolmácsolásában hallhatjuk a film készítőinek üzenetét:
„Van ez a történet az ifjú halról. Odaúszik az öreg halhoz, és azt mondja: 
– A tenger nevű helyet próbálom megtalálni. 
– A tengert? – kérdi az öreg hal. Most is abban úszkálsz. 
– Ez itt? – kérdezi az ifjú hal. – De hát ez a víz. Én a tengert próbálom megtalálni.”
A szikránk nem az értelem vagy a célok hajszolása, ugyanis az értelemmel teli élet éppen abból bontakozik ki, ha megéljük a mindennapokat a maguk teljességében, és valódi kapcsolatba kerülünk mindazzal, ami bennünk és körülöttünk zajlik. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>