A tele fészek-szindróma – amikor sehogy sem akarnak kirepülni

A „mamahotel” és a „papabank” szavak ma már a legtöbb ember számára nem idegenek, alig van olyan ismerősi kör, ahol ne fordulna elő a jelenség. Ezekben a történetekben a fiatal felnőtt akkor sem repül ki a szülői házból, amikor már saját önálló keresete van, illetve mint egy bumeráng, első rövid szárnyalása után visszatér a gyermekkori életébe, esetleg már maga is kisgyerekkel a karján.

mamahotel
Kép: Freepik

Sok információval rendelkezünk már arról, milyen anyagi, társadalmi és érzelmi okok állnak e gyakori jelenség hátterében, és milyen következményekkel, veszélyekkel járhat mindez a fiataljainkra nézve. A felnőttség elemeinek megjelenése ilyenkor szétcsúszik, a szexualitás, az önálló döntéshozatal, a pénzkereset és az otthon megteremtése több éves elcsúszásba kerülhetnek egymáshoz képest, s a fiatalságtól a felnőttségig még nagyon hosszú lehet az út. A felnőttség fogalma maga is olyan széles körben értelmezhető, mint amilyen sokáig tart elérni ezt az állapotot.

Jó-e nekem, ha otthon marad a gyerek?

Ki a felnőtt? Aki szexuális értelemben aktív? Akinek tartós párkapcsolata van? Aki dolgozik? Aki maga tartja el magát? Aki tizennyolc éves elmúlt?

Ezúttal annak a szülőnek a szempontjából vetem fel a kérdéseket, aki vagy örül annak, hogy „nem veszíti el a gyerekét”, vagy rosszul érinti ez a kitartó fészekben maradás, ami miatt sok szempontból a saját életét veszíti el. Jó-e nekem, ha marad a gyerek? A szülő, ha örül is, érthető, hogy átérzi ennek az örömnek a veszélyes, visszatartó voltát, ha pedig az utóbbi felé hajlik, akkor ildomos erről mélyen hallgatnia. Társadalmunk ezt a témát is, mint sok másikat, a fiatalok fejlődése és boldogulása oldaláról értelmezi, és magától értetődő módon a fiatalok számára szeretne megoldást találni.

A szülő ilyenkor bűntudattal küszködhet amiatt, hogy esetleg nem érez felhőtlen örömöt a gyerek döntése (tanult tehetetlensége?) miatt. A cikkek és a szakmai anyagok megfogalmazzák, hogy a fiatal életútja az elhúzódó leválás miatt elakad, de arról keveset beszélünk, hogy bizony a szülőé is ezen a ponton ugyanúgy...

Annak a bizonyos életútnak az idősödő szülő számára is tisztának, járhatónak kell maradnia, neki is van életfeladata, aminek ugyan része a gyerekek felnevelése, de nem ez tölti ki teljes egészében.

A szülő is volt egyszer gyerek, akinek a kiságya mellett boldog és teljes életet remélt neki valaki, és az ehhez való joga nem szűnt meg attól, hogy fájós derekú, kopaszodó bácsi vagy berakott hajú, szemüveges néni lett belőle. A probléma több generációt és sok nemzetet érint.

A szülők élete is beszűkülhet, ha gyermekük nem lép tovább

Abban mindannyian egyetértünk, hogy nagy részben a szülő felelőssége, ha a gyerekét akadályozza a fejlődésben. A megrekedt fejlődésű fiatal egyre kisebb eséllyel tud majd választ adni arra az alapvető kérdésre, hogy ki is ő valójában, vagy hogyan határozza meg a földön való ittlétének okát. Negyven év felett már nagyjából bezáródnak a kapuk: aki addig nem lépett ki az önálló életbe, már jó eséllyel nem is fog. A „soha véget nem érő” szülő egy ilyen helyzetben szintén megreked a fejlődésben, az önmeghatározása sérül, egydimenzióssá válhatnak a mindennapjai, útja egy, az életkorához képest szűk térre nyílik.

Az „emberélet útjának felén” rengeteg, talán kevésbé látványos feladatot kell a középkorú generációnak megoldania. Az ilyenkor beköszöntő életközépi válság egyben a növekedés, szintlépés ideje is, de ez sok munkával jár. Az ötven körüli ember ebben az életszakaszban lassan átáll a cselekvő életvitelből a szemlélődőbe, jobb rálátása nyílik az élet dolgaira, képessé válik egyfajta felülnézeti képet alkotni a világról. Az idegsejtek közötti kapcsolatok ebben az életkorban gazdagok, olyan párhuzamokat és összefüggéseket tud egy ilyen korú ember meglátni, amelyek váratlanok és felfedezésértékűek lehetnek számára.

Az összegyűjtött tudás kiterjedt kapcsolati hálózatot épít az agyban – ez a biológiai háttér magához a bölcsességhez, amelyet csakis az élettapasztalat tesz lehetővé.

A belső történések, nagy összefüggések meglátásának ideje ez, lehetőség a nagyobb mélységek és magasságok megélésére.

A mások megértésének ezen a magasabb szintjén a családi traumák megbocsátásának lehetősége nyílik meg, idő adatik a feldolgozásra, családi sémák  feloldására.

Kép
mamahotel
Kép: Pexels / Ron Lach

A harminc és ötven év közötti időszakban minden energia a család gazdasági és praktikus ellátására, fenntartására fordítódik. Ötvenéves kor körül ezzel kapcsolatban egyfajta bizonytalanság léphet fel, eddig ismeretlen érzések bukkanhatnak elő, és megjelennek az első betegségek. Mindez abba az irányba viszi a középkorú embert, hogy új tájékozódási pontokat keressen a világban, és hogy újra értelmezze az élet fogalmát, okát, célját, és egyúttal önmaga helyét is újra megtalálja egy szélesebb dimenzióban. A megváltozott élethelyzet rákényszerít minket arra, hogy új megküzdési módokat munkáljunk ki, és azokkal olyan messzire jussunk, amennyire csak lehetséges.

Gyermek és szülő is csapdában vergődhet

Ez az életkor annak az ideje, hogy a gyerekeit felnevelő ember megálljon egy kicsit, körülnézzen az életében, eldönthesse, hogy jó helyen van-e ott, ahol van, jó irányba tart-e egyáltalán, kik vannak vele, milyen célokat és tevékenységeket szeretne az életébe még behozni. Szusszanás ez anyagilag is, a gazdasági és fizikai erők felmérése.

Sok szülő ilyenkor újra felfedezi fiatalkori vágyait, terveit, és időt talál arra, hogy beépítse az életébe azt, amiről korábban lemondott.

A középkorú házaspárok számára ez egymás újbóli felfedezésének ideje is, valamint a nagyszülővé válás időszaka.

Mindez a fejlődés elakadhat azzal, hogy a gyermek nem válik felnőtté, hanem fizikai és lelki értelemben is „marad”. Ez anyagi és érzelmi terhet is jelenthet, amit ráadásul nehéz, szinte lehetetlen kimondani, még önmagunk számára is. Könnyen megkaphatja az érzelmi konfliktusban lévő középkorú szülő azt a bélyeget, hogy szívtelen, sőt mérgező.

A szülő ebben az élethelyzetben nem fejlődik, nem összegez, nehezen lép tovább a hitében, megreked a kiszolgálói vagy a viselői szerepben. Továbbra is összeszedi az almacsutkákat, vagy nézi, ahogy a tányérok és piszkos kanalak gyűlnek az asztal szélén. A kamaszkori konfliktusok könnyen bebetonozódnak, és nemcsak a gyerek esik csapdába a serdülő- és a felnőttkor között, hanem a szülő is csapdában vergődik vállalt szülősége és a saját élete között.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai alapján 2019-ben a 18-34 éves fiatalok 62 százaléka élt a szüleivel egy háztartásban, és ezen a helyzeten a járvány azóta csak tovább rontott.

A természet a maga romlatlan módján nagyon határozott a kirepülés kérdésében.

A sas szülőpár például szó szerint kidobja a fiókákat a fészekből, ha elérkezettnek véli erre az időt. Olyan madárfaj is létezik, amelyik akkor dobja ki a fiókát, amikor még nem is tud teljes biztonsággal repülni: a fióka a földön ugrál, amíg arra nem jön egy ragadozó, aztán a kezdő madár mégis nagy ijedten fölrepül. A madárszülők néha azzal segítik a kicsinyüket, hogy egy távolabbi ágon kezdenek bíbelődni egy-egy izgalmasnak tűnő falattal…

Léteznek boldog többgenerációs együtt élő családok, és léteznek kényszer hatására létrejövő, mégis jól működő szeretetteljes nagycsaládok is. A szeretet megtalálja az utat, de ez csak akkor szép ösvény, ha az idősödő szülő is megtalálja rajta keresztül az örömét, célját.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti