Tárcák a dzsungelből 10. – Bandaháború, áramszünet vagy kígyóharapás?

A Tasty Waves nevű szórakozóhelyen, a bárpultnál ül egy figura. Nem idevalósi, hanem a városból, Limonból való. Egy másik limoni arc is besétál a helyre, átvág a táncoló tömegen, és lepuffantja a bárpultnál ülő férfit. Akit aztán taxival visznek a sürgősségire, ahol később meghal. Drogleszámolás. Ez történt.

Aztán a tengerpartról jövünk hazafelé, amikor azt érzem, hogy elnehezedik a gyomrom. Émelygés, rosszullét. Estére hányás és láz. Pár nap gyengeség, majd felépülés következik. Mindenki azt mondja, hogy ez itt teljesen normális. 

Még émelyeg a gyomrom, amikor elromlik a fridzsider. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem pár nap alatt leheli ki az utolsó adag hideg levegőt. A szerelő nem ígéri, hogy kijön még aznap. Másnapra persze biztosra mondja. Így is lesz, csak előtte még négyszer felhívom, és mivel nem figyel, amikor a címemet magyarázom, fél órát tekereg a dzsungelben, mire hozzánk talál. Ilyenek ezek a latinok, mondják, hogy perfecto, aztán fogalmuk sincs, hogy mire perfectóznak. Ezért van az, hogy ha egy nap a fridzsiderszerelőt várom, akkor mást már nem tudok csinálni, mert rajtuk kell lenni, helyettük is „gondolkodnom” kell.

Ez a karibi multitasking: két ember helyett gondolkodni.

Mindenki ujjong, hogy milyen szép idő van, egy hete nem esik az eső. Csak a házunk tulajdonosa aggódik, fél, hogy kiszárad a kút, és nem lesz vizünk. Január van, főszezon. Az internetet sok ember használja, ezért olyan lassú, hogy az Ügyfélkapun keresztül nem tudom letölteni a hivatalos leveleimet. Három helyre is elmegyek, sehol sem elég gyors a net. Ezzel a hiábavaló próbálkozással elmegy aztán pár óra, és a sikerélmény elmarad.

Az egyik éjjel arra riadok, hogy lövéseket hallok a távolból, a főút irányából. Pár éles lövés az éjszakában. Valamivel később pedig arra, hogy vaksötét van, nincsen áram. Másnap a tulaj azt mondja, hogy kidőlt egy fa és ráesett a vezetékre. A vezeték kisülése adott végül olyan hangot, mintha lőttek volna.

Émelygő gyomorral érünk megint haza. Ezúttal nem hányok, csak magas a lázam. Éjjel az a lázálom kerget, hogy Costa Rica polgárai közös erőfeszítéssel egy országot átszelő utat építettek! Néhol ugyan csak néhány banánlevelet fektettek le, jelképesen jelezve az utat. Négy napig nem tudok enni. Azt mondják, ez itt normális.

Mégis elmegyek az orvoshoz, aki szintén megerősít, hogy ez itt normális, majd megnyugtat, hogy parazitáim vannak. Most diétán vagyok, mert ki kell éheztetnem az élősködőket. Ez történt.

Aztán az történt, hogy a Tasty Waves nevű helyen az egyik srác előkapta a fegyverét, hogy lepuffantsa a másikat, de nem volt töltve a fegyver, vagy valami más hiba történt, és végül ő halt meg, a provokátor. Drogleszámolás megint. Az egyik itt élő magyar srác írta az eset után a Facebook-oldalán: „A lövések után két német sráccal sétáltunk vissza a falu felé, amikor elhúzott mellettünk egy autó, amelynek ablakából a levegőbe lövöldöztek. Beugrottunk a bokrok közé, ott ültünk fél órát. Szerencse, hogy volt nálunk sör.” Na, ez a vadnyugati élet. Emiatt aztán nem lesznek bulik keddenként az említett szórakozóhelyen, ami annyiban érint engem, hogy nem fogom hallani a tücskök-bogarak éneke, no meg az ötös busz berregése mögött a részeg bulizók lármáját.

Kép: Ivády Nóra

Aztán a fridzsider pár nap alatt fokozatosan megint megadja magát. Furcsa szaga lesz, és kis bogarak terjednek el benne. A szerelő három napig hiteget, hogy jön. Harmadnap végül közli, hogy inkább visszaadja a pénzt, amit az előző alkalommal kapott, csak ne kelljen jönnie. Ahogy ebben megegyezünk, meg is javul a fridzsider. Az erős rágondolás kivételesen működik.

Vannak esetek, amikor a dolgok minden magyarázat nélkül megjavulnak.

Immár két hete nem esik az eső. Nagy a szárazság! Mindenki tördeli a kezét, mikor jön már az eső, és mennek el a turisták. Jó lenne már egy kicsit magunkban lenni. A majmok is idegesen kiabálnak a fákon hajnalban. Várják ők is az esőt. Átjön a tulaj, és századjára elismétli, hogy takarékoskodjunk a vízzel. Szürreális, hogy két hétnyi szárazság után a trópusokon már aggódni kell a vízért, holott az éves csapadékmennyiség a háromszorosa a magyarországinak. A leveleimet még mindig nem tudom letölteni, előbb ideérnének, ha ajánlva feladná őket a NAV a nem létező Costa Rica-i postacímemre: a bambuszerdő után a negyedik ház.

Így indul az év, ilyen lendületesen. Nem szabad összezavarodni attól, hogy az események ismétlik önmagukat. A lehetőségek ugyanis végesek a dzsungelben.

A helyi sajátosságok miatt sokkal valószínűbb egy bandaháború, egy áramszünet vagy egy kígyóharapás. A dzsungelbeli forgatókönyvírónak limitáltak a lehetőségei azért is, mert rendre ugyanazok az emberek jönnek szembe az úton. Sokszor ugyanazt a ruhát, fürdőruhát viselik. Ugyanaz az átkozott mozi pereg újra és újra. Azt mondják, hogy a kismamalét legnagyobb kihívása a monotónia. Valószínűleg minden kismamának van tehát egy karib-tengeri életérzése, mert a lövések–betegség–fridzsider monotóniájára kiválóan rímel a fogzás–nem-alvás–nyűgösség háromsága. Ez történik. Nem történik semmi.