Szupermenek igenis léteznek! – Az Ádám-díjról

Egy kapcsolat dinamikája folyamatosan változik, és akkor maradunk mi is egészségesek benne, ha képesek vagyunk a változásokhoz közösen alkalmazkodni. Aki átélte már, hogy milyen az, amikor a társa odaadása és biztos segítsége nélkül valami nem ment volna, abban felmerülhet, milyen jó lenne ezt valahogy komolyan elismerni. Az Ádám-díj erre ad lehetőséget minden hálás nőnek.

Idén márciusban már harmadszor adták át az Ádám-díjakat. Az eseménynek a Rózsavölgyi Szalon adott otthont most is, nőnap előtt, mint korábban. A termet zsúfolásig megtöltötték a házaspárok és a jókedvű családok.

Az elismeréseket olyan férfiak kapták párjuktól, akik támogatóan viszonyultak feleségük pályájához, képesek voltak valódi segítő szerepet vállalni a kapcsolatban azért, hogy partnerük kibontakoztathassa a családon belül és a társadalomban is adottságait.

A férfiakat saját párjuk jelölte a díjra. A zsűri a három legjobb méltatást választotta ki, és idén különdíjat is kiosztottak. Meghallgattuk a méltatásokat, amelyeket a díjazottak feleségei olvastak fel, majd a férfiak átvették az okleveleket a zsűritől néhány köszönő mondat kíséretében.

Egyik szakmai rendezvényünk előadója volt az egyik Ádám-díjas, Udvarhelyi Miklós felesége, Andok Mónika, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációtudományi Tanszékének vezetője. Az ő laudációjából idézünk egy részletet:

„Ő soha nem bizonytalanodott el, támogatott. Nem is a támogatott a jó szó, mert határozottan lökdösött: gyerünk, menj, meg tudod csinálni! Az önmagammal szembeni kicsinyhitűségből mozdított és mozdít ki mind a mai napig! Négy gyerek mellett folyamatosan tudtam konferenciákra járni, mert Miklós vigyázott rájuk. De nem otthon! Jöttek velem, mentünk mindannyian – néha ironikusan Dr. Sofőrként emlegeti magát. Olyan célokat érek el a noszogató segítségével, amelyeket egyedül kitűzni sem mertem volna magamnak: elrepülni egyedül átszállással a világ végére (Kuala Lumpur), szakmai kapcsolatokat építeni nemzetközi szinten mértékadó kutatókkal (»hát, ezek nekem nem is válaszolnak…«), tárgyalásokat folytatni könyvkiadásról. És amihez a legnagyobb bátorság kell: néha otthagyni az egészet. Ahogy ő mondja: »Ne félj, úgyse csinálja meg helyetted senki! … Tudod, egyetlen határidő van – a jogvesztő!« Most, 2018-ban tanszékvezető vagyok. Az általam írt könyvek felsőoktatási tankönyvek lettek, kutatok, konferenciákra járok (a négyből ma már csak két gyerekkel megyünk). Éppen holnap lesz huszonöt éve, hogy először kaptam virágot Miklóstól. És kapok azóta is, szinte minden héten… Köszönöm!”

Az Ádám-különdíj birtokosa Kiss Zsolt lett, a pár története filmbeli romantikát idéz, és valódi összetartozásról beszél. Egy részlet kalandos életükből:

„Négy éve élünk együtt, mindkettőnknek ez a második házassága. Viharos körülmények között kerültünk össze, és azóta is próbál minket a sors. Amikor a közös életünket kezdtük, én épp állás nélkül voltam. Tanakodtunk, mit kellene csinálni, amit együtt is tudunk, és amivel sokat lehetünk együtt, hiszen ötven körül lettünk ifjú házasok. ÉS SOK IDŐT ELVESZTEGETTÜNK EGYMÁS NÉLKÜL! Ő vegyipari gépész, gépkocsivezetés-oktató, én jogász vagyok. Végül döntöttünk: kamionsofőrök leszünk! (…) Bejártuk Nyugat-Európát, Angliát és a három négyzetméteren való bezártság még jobban eggyé kovácsolt minket. Megtanultunk kilenc perc alatt zuhanyozni, hajat mosni ketten! Gyümölcsöt szedni kamionablakból, zuhanyfülkét csinálni a pótkocsiból, konyhát a kamionfülkéből és sokat nevetni önmagunkon. Egymásban bíztunk, egymásra számítottunk. Sose csalódtunk. Ha éjjel kellett vezetni, a másik nyugodtan alhatott. Mindent megoldottunk! Most már itthon vagyunk, mert elegünk lett a kamionból. Hiányzott a család, a barátok, Magyarország! Azóta sikerült itthon állást találnunk.”

Az Ádám-díj alapítói: dr. Szűcs Andrea ügyvéd, V. Kulcsár Ildikó író-újságíró és Zimányi Zsófia kulturális menedzser, akik a zsűrit is képviselik. Bárki jelölheti párját a jövő évi Ádám-díjra, akár már most az [email protected] elérhetőségen. Nem kell mást tenni, mint összeszedni és írásban megfogalmazni a társuk segítő szerepét közös életükben.