A sztárcsináló zsarnok – Magyarok Hollywoodban 2. Kertész Mihály

Hiába voltak nehézségei az angollal és a modorával, élete során csaknem 200, köztük több tucatnyi Oscar-díjas filmet rendezett, és számtalan hollywoodi sztár karrierjét indította el. A magyar származású Michael Curtiz az álomgyár egyik legtermékenyebb, legsokoldalúbb rendezőjeként írta be magát a filmtörténelembe.

Kertész Mihály
Kertész Mihály

Nélkülözésből az álomgyárba

A Budapesti Izraelita Hitközösség anyakönyvébe 1886. december 25-én jegyezték fel egy Kertész Kaminer Manó nevezetű csöppség születését – feltételezhetően ő az, aki 1905-ben Kertész Mihályra változtatta a nevét, később pedig Michael Curtiz néven vált világhírűvé. A család nehéz körülmények között élt: sokszor éheztek, Kertész pedig egy interjúban arról vallott, hogy három testvérével osztoztak egy aprócska szobán.

A Warner Bros. stúdió felfuttatásában komoly szerepet játszó direktor már nyolcéves korában elkezdett érdeklődni a rendezés iránt. A ház pincéjében saját kezűleg ácsolt egy apró színházat, ahol a barátaival darabokat adtak elő – Kertész kellékeket, díszletet és jelmezt is készített, emellett gyakran ő vállalta magára a rendezést is.

Nem csoda hát, hogy – Lugosi Bélához hasonlóan – elég korán, 17 évesen kirepült a családi fészekből. Gyermekkori álmait hajszolva egy vándorcirkuszi társulathoz szegődött. Itt sajátította el azt a későbbi karrierje során igen hasznosnak bizonyuló képességet, hogy egyszerre több folyamatot tartson kézben.

Nemcsak játszott, de posztereket is rajzolt, előkészítette a jelmezeket, vagy épp székeket pakolt az előadás előtt.

A darabokat különböző nyelveken játszották, attól függően, hogy épp merre jártak, így Kertész Mihály a csepűrágókkal töltött idő alatt öt nyelven is megtanult. A visszaemlékezések szerint mindegyiket rettentő hibásan beszélte, ez a „legendás” nyelvérzék a hollywoodi évek során is számos anekdotához járult hozzá.

Olimpikonból filmrendező?

26 éves korában nemcsak, hogy elkezdett a Magyar Színháznál dolgozni, de a vívóválogatott tagjaként hazánkat is képviselte a stockholmi olimpián. Végül sem a sport, sem a színészi karrier nem volt ínyére, ő ugyanis rendezni szeretett volna – szerencsére a sors összehozta Siklósi Iván filmíróval, akinek köszönhetően betekintést nyert a mozgóképes alkotás világába. Az erdélyi Projectograph stúdiónál több filmet is készített, de a külföldi tapasztalat vágya Dániába hívta.

Kép
Kertész Mihály

Kertész Mihály (balra) a Leányfurfang c. magyar film forgatásán, 1914-ben - Kép: Wikipedia

Néhány itthon készített film után az európai némafilm egyik fellegvárába, Koppenhágába utazott, hogy a Nordisk stúdiónál tanulja tovább a szakma csínját-bínját.

Mivel dánul egy szót sem beszélt, siketnémának tettette magát, és statisztaként próbált elhelyezkedni.

A trükk bejött, 1913-ban ugyanis a színészkedés mellett már rendezőasszisztensként is dolgozott az Atlantis című proto-Titanic filmben, vagyis egy hajókatasztrófa idején játszódó melodrámában.

A történelem közbeszól

Az első világháború kitörése azonban hazaszólította. Egy évet szolgált a fronton, majd Janovics Jenő stúdiójában folytatta a munkát. A film ekkoriban még bőven nem nyerte el a hetedik művészet státuszát, így Kertész jócskán megdöbbentette a korabeli kritikát azzal, hogy olyan irodalmi klasszikusokat is vászonra mert vinni, mint a Bánk bán (1915). Pedig rendezései már ekkor is a film eszköztárát használták, és szándékosan távolodtak el a színház világától: például igen sokat forgatott a szabadban.

A Tanácsköztársaság idején már megmutatkozott a hollywoodi évek alatt hírhedtté vált munkabírása. Minden felkérésre igent mondott, így szerepet vállalt Kun Béláék Művészeti Bizottságában és színészvizsgáló zsűrijében, híradófelvételt dirigált, propagandaműsorokban lépett fel, és a kommün mellett agitáló filmet is készített. Ez utóbbi, a Jön az öcsém (1919) szerencsés módon az utókor számára is fennmaradt Kertész korai életművéből. Ő viszont a Tanácsköztársaság bukásával emigrációra kényszerült, először Ausztriába, majd Németországba ment, ahol tovább építette filmes karrierjét.

Ebben az időszakban készült alkotásai közül a Rabszolgakirálynő (1924) hozta el számára a hollywoodi karrier lehetőségét. A több ezer statiszta bevonásával készült, nagyszabású történelmi melodráma forgatására ugyanis a Warner Bros. stúdió két alapítója, Jack és Harry Warner is kilátogatott. Az amerikaiakat lenyűgözte az akkor már megközelítőleg 60 filmmel bíró rendező vizualitása, amelyre igencsak hatottak a Nordisk sötét hangulatú filmjei és a német expresszionizmus képi világa.

„A padlón feküdtem, annyira letaglózott Kertész kameramunkája. Azok a felvételek, azok a kameraszögek – színtiszta zsenialitás!”mondta róla Jack L. Warner.

A testvérpár állást ajánlott Kertésznek, méghozzá azt, hogy legyen a nemrégiben alapult stúdiójuk állandó rendezője.

A filmipar vasembere

A Michael Curtiz nevet 1926-ban vette fel, ekkor emigrált ugyanis az USA-ba, hogy elindítsa szárnyaló hollywoodi karrierjét. A Warner Bros. rendezőjeként semmilyen felkérésre nem mondott nemet, így átlagosan évi 6-7 filmet rendezett. Az álomgyár esztelen tempójához könnyen alkalmazkodott, igazi iparos volt: 5-kor kelt, este 8-ig a stúdióban dolgozott, majd sportolt, és időnként az esti hideg zuhany alatt érte az álom. Elképesztő munkabírása és kondija miatt a kollegái Iron Mike-nak nevezték. Rendezéseire megszállott tudatossággal készült: egy westernhez hónapokig tanulmányozta Texas történelmét, máskor meg eltöltött egy hetet a Los Angeles-i börtönben, hogy minél hitelesebben tudja megalkotni gengszterfilmje szereplőit.

Rendkívül termékeny életműve során a legtöbb műfajban kipróbálta magát, de Michael Curtiz az emberi érzelmek világában, a melodrámában talált igazán magára. Ő maga is úgy nyilatkozott, hogy az emóciók és a romantikus fordulatok sokkal jobban érdeklik egy filmben, mint a történelmi hitelesség – ez pedig remekül illett az amerikai közönség ízléséhez.

Bár angolul sosem tanult meg igazán, az érzelmek nyelvén és az általa dirigált színészek játékán keresztül mégis tökéletesen megtalálta a hangot a nagyérdeművel.  

1927-ben beköszöntött a hangosfilmkorszak, Michael Curtizre pedig a kisebb sikerfilmek után végre nagyobb produkciókat is rábíztak. Karrierje egyértelműen felfelé ívelt, és elkezdett igazi sztárokkal dolgozni, köztük A dzsesszénekessel (1931) berobbanó Al Jolsonnal. Ő indította útjára az MGM stúdiónál nagy karriert befutó Spencer Tracyt, a független női karakterek egyik első filmes archetípusát, Bette Davist, a gengszterfilmek sztárjának számító James Cagney-t és Errol Flynnt is. Utóbbi főszereplésével először a Halálfejes lobogó (1935) című hajós akció-kalandfilmet készítette el, ami hatalmas kasszasiker lett, emellett öt Oscar-díjra jelölték.

Kertész munkatempóját kielégítendő a Warner Bros. egy külön részleget hozott létre neki, ahol egyszerre két csapattal dolgozhatott, és így átfedésben gyárthatta a filmjeit. Míg a stúdió egyik részében forgatott, máshol a következő film előkészítésén dolgozott. Igazán nagyszabású produkciókat gyártott, köztük a kor sikerfilmjének tartott Robin Hood-ot (1938) és a valódi repülőgépekkel forgatott Dive Bomber (1941) című háborús mozit, amit néhány hónappal a Pearl Harbor-i bombázások előtt mutattak be. A Flynn–Curtiz duó diadalmenete Az utolsó emberig (1941) tartott: a legenda szerint egy pofozkodás vagy Flynn egyre nagyobb port kavaró pedofil botrányai vetettek véget a gyümölcsöző kapcsolatnak.

Megvívta a saját háborúit is

Kertész a huszadik század viharai elől nem tudott elég messze menekülni, azok az Egyesült Államokban is elérték őt. Emigrálásakor hátrahagyta a családját, akik egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek a numerus clausust követően elmérgesedő, zsidóellenes közhangulatban. Amikor Jack Warner 1938-ban Magyarországra látogatott, a rendező megkérte, hogy próbálja meg átmenekíteni a rokonait Amerikába, de a stúdióvezető csak Kertész anyját találta meg. Rokonai közül többen Auschwitzban haltak meg.

Életének legikonikusabb alkotását, a Casablancát (1942) is jócskán körüllengte a történelem káosza – erről tanúskodik a legendás forgatást feldolgozó Curtiz (2018) című tévéfilm is. A második világháború idején készülő és játszódó alkotásnak nem volt kész befejezése, a történet a forgatás közben alakult: az egyik verzióban Isla, a férjével közös életét választva, felszállt a film végén induló gépre, míg a másikban inkább a Humphrey Bogart által játszott Ricket választotta a hol árulóként, hol háborús hősként megfestett férje, Victor Laszlo helyett. A stúdió vezetősége mellett Kertésznek ráadásul a korabeli cenzúrával is folyamatosan vívnia kellett, mert ők a háborús románc helyett inkább egy propagandaszagú, szereplők és mondanivaló tekintetében is jóval fekete-fehérebb sztorit vártak.

Így a világ egyik legjobb filmjének kikiáltott Casablancába szinte minden készítő beleőszült, és a hangulatot nem segítették Curtiz hírhedt, tört angolsággal megfogalmazott kirohanásai sem.

Nehéz természet, borzasztó nyelvérzék

Merthogy angolul sosem tanult meg igazán. Rettenetes nyelvérzékének emlékét számtalan anekdota őrzi, ezek közül az egyik leghíresebb pont a Casablanca forgatásán esett meg. Kertész a díszlet utcáira pocsolyákat követelt a kellékesektől, viszont kérését „puddle” helyett „poodle”-nek ejtette, így hamarosan egy csapat pudlikutyával lepték meg, amit először értetlenkedve, majd a mindenki által jól ismert haraggal fogadott. Michael Curtiz ugyanis igazán nehéz természetű rendező volt: kollegái közül sokan tartották arrogáns, sőt egyenesen durva embernek, aki rendszeresen eltörölte az ebédszünetet, ha a produkció gyártási üteme azt kívánta. Ennek ellenére mégis tudott valamit, hiszen a hollywoodi sztárok mindent hátrahagyva rohantak, ha felkérte őket egy-egy újabb filmjéhez. Munkamániás, nehéz személyisége persze a magánéletén is csorbát ejtett: harmadik feleségét, a színész-forgatókönyvíró Bess Meredyth-et több ízben megcsalta, ám az asszony haláláig kitartott a világhírű direktor mellett.

A Casablanca után még számos műfajban rendezett: például a Mildred Pierce (1945) című legendás film noirt, az Elvis Presley főszereplésével készült Creole királyt (1958) vagy a színpompás, zenés-táncos Fehér karácsonyt (1954). Utóbbi alkotói pályája legjobban jövedelmező alkotása lett.

Kertész Mihály 1962-ben, 75 évesen halt meg rákban, de addigra már 178 film volt a háta mögött.

Bár rendkívül gazdag életművével, a sztárrá tett színészlegendákkal és az általa kivívott Oscar-díjakkal tagadhatatlanul beírta magát a filmtörténelembe, mégsem tartjuk akkora művésznek, mint Alfred Hitchcockot vagy Orson Welles-t.

Hiszen ő sem így tekintett magára: stílusáról és munkamódszereiről sosem beszélt szívesen, egyrészt alázatos, szégyellős alkotói perszónája miatt (amiről a bátyja visszaemlékezéseiből értesülhetünk), másrészt mert igazi iparos volt: az évi 5-7 közönségfilm gyártása teljesen lefoglalta minden idejét.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti