„Szeretném, ha nekem ezután is lenne anyukám”
Kicsi kezében szorosan tartotta a virágcsokrot, nehogy szétbomoljon. Apja megérintette a vállát, és gyengéden irányította a konyha felé, ahol anyja rendet rakott a reggeli után. Nagyon szépen akarta elmondani a verset. Hangsúlyozva, de csendes nyugalommal, hogy a nagyok megértsék. Hogy anyja biztosan tudja: ez csakis neki szól, bárki is hallja még rajta kívül.
Kép: Freepik
Hogy ne mondjon még egyszer olyat, mint a napokban, amikor ő az ablak előtti széken ült a kertben: „Ezt az elkényeztetett kölyköt meg vigye, aki akarja!” Az anyák napi versből talán megérzi anya, milyen fontos számára egy-egy ilyen sor: „Mindig erős voltál, én mindig a gyenge, / Ha csak ruhád szélit fogtam a kezembe / erős lettem én is. (…) Úgy érzem, hogy most is kicsi vagyok, gyenge, / Ennél szebb, ennél több nem jut az eszembe.”
Anyának tudnia kell – gondolta –, hogy még mindig kicsi vagyok, sok mindent nem értek, ami körülöttem zajlik. Miért kell nekünk még egy lakás, hogy egyik hétvégét itt töltsük, a másikat ott? Hova viszik majd a bútorok felét? Az én szobámban itt maradnak a bútorok? A játékokat most már végképp kettéosztjuk? Nem játszhatunk egymás autóival? Itthon testvérem nem lesz? Az iskolában van egy barátom, az ő szülei elváltak. Nem tudom, miért. Talán mert rossz volt a gyerek. Biztosan ő is a TV előtti fotelban itta a kakaót.
Én szeretnék jó lenni. Öt üveg sört is elhozok a biciklivel este apának a boltból. Már kicsi koromban is segítettem anyának takarítani, még a követ mosni is. Nagyi azt mondta, én törülgetem legszebben a port a szekrény cifrájáról. Hiába voltam én a legfiatalabb az osztályban, mindenből dicséretest kaptam. Még nem is kellene iskolába járnom igazság szerint, de az oviban unatkoztam. Pedig nagyon rendesek voltak az óvó nénik, sok mesét mondtak könyvből is, maguktól is. De én azt szeretem legjobban, ha anya mesél. Ha abban a másik lakásban fog lakni, nekem nem mesélhet este, csak a testvéremnek.
Szeretném, ha nekem ezután is lenne anyukám. Ha nemcsak az öcsémnek mesélne, hanem nekem is. És biztosan beveszem majd a rossz orvosságokat is, ha ő adja.
A hosszú vers végére ért. Apa már rég elengedte a vállát. Anya átvette a virágot és megsimította a haját. A kisfiú reménykedett, hogy ezután is megsimítja majd mindennap, ha vége lesz az esti mesének.
Nagyi a konyhaajtó mellett állt, a szeme könnyes volt. Biztosan azért, mert örül, hogy ezt a hosszú verset szépen el tudtam mondani – gondolta, és kicsit megnyugodva elindult játszani.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
