A szeretet radikalizmusa – Így fonódott össze Chiara Lubich és a Fokoláre Mozgalom sorsa
A katolikus egyház belső életében a hagyományos népegyházi modell összeomlása, a rohamos ütemben kibontakozó szekularizáció és elvilágiasodás mély válságot idézett elő. Ebből a válságból kereste a kivezető utat a II. vatikáni zsinat és a hit megélésének új útjait kereső lelkiségi és karizmatikus mozgalmak, vallási közösségek sora. Az egyik legismertebb, a Fokoláre Mozgalom, amely létét az olasz Chiara Lubich kezdeményezésének köszönheti. Sikere ékes példa arra, hogy a keresztény üzenet korunk nyelvén elbeszélve sem veszített erejéből, a cselekvő szeretet, a közösségteremtés és mások megsegítése ma is érték.
Chiara, eredetileg Silvia Lubich 1920-ban született munkáscsalád gyermekeként, a röviddel korábban Olaszországhoz került kikötővárosban, Triesztben. Apja aktív szocialista, Mussolini uralmának ellenzője volt, aki meggyőződése miatt még a munkáját is elvesztette a harmincas években, testvére idővel a kommunista párthoz csatlakozott. A családban ennek ellenére az olasz családokban ekkortájt természetesnek számító keresztény légkör uralkodott, amely a mélyen vallásos édesanyának volt köszönhető. Silvia érettségi után a velencei egyetem filozófia szakos hallgatója lett.
Anyagi gondok és a világháború kitörése miatt azonban ott kellett hagynia az egyetemet, a dél-tiroli Trentóban, egy árvaházban és nevelőintézetben lett tanítónő. Egy lelkigyakorlat alkalmával egy új lelkiségi mozgalom alapításának gondolata fogalmazódott meg benne. Mindez a nevezetes kegyhelyen, Loretóban történt, ahol a hagyomány szerint a Szent Család názáreti házát őrzik. A ház légköre mélyen megérintette, és e gondolat fogalmazódott meg: „szűzek serege fog követni”.
Az átélt élmény hatására belépett a ferences harmadrendbe, felvette a Chiara nevet, és örökfogadalmát letéve 1943 végén Jézus jegyese lett.
Közben lelki élményei által megerősített hite társakat vonzott köré, akikkel a bombázások alatt találkozott az óvóhelyen. Közösen akarták megélni keresztény hitüket, és azt a kérdést tették fel, mi az, amit semmi sem pusztíthat el.
A válasz pedig Isten volt. Úgy döntöttek, őt választják életük ideáljául. Az óvóhelyen rendszeresen olvasták a Bibliát, amely egy alkalommal Jézus főpapi imájánál nyílt ki: „Atyám, legyenek mindnyájan egy”. Úgy érezték, megértették ezt a sokszor magyarázott és mégis titokzatos szövegrészt. Egyszer pedig egy pap ismerőse mondta Chiarának, hogy Jézus legnagyobb fájdalma a halála előtti pillanat volt, amikor végtelen magárahagyottságában így kiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
Ez a két mondat lett Chiara és a megszülető mozgalom alapvető mottója, alapélménye, a kereszten függő, szenvedő és magányos Krisztussal való lelki közösség vállalása, teológiájának középpontja. A kis közösség rövidesen kibérelt egy lakást, amelyet házacskának neveztek el, idővel pedig, amikor már több ilyen közösség is megalakult, otthonaikat kezdték fokolárénak, trentói nyelvjárásban családi tűzhelynek hívni.
Közösségből mozgalom
A mozgalom gyorsan gyarapodásnak indult, a háború végére már félezer tagot számlált.
Chiara társaival együtt aktívan részt vett Trento szociális gondjainak orvoslásában, mindenüket megosztották a rászorulókkal, szegényeket láttak vendégül asztaluknál.
Mivel rendkívüli érzékenységet mutattak a háború után sokasodó társadalmi problémák iránt, kivívták környezetük szimpátiáját. Chiara szerint „ez olyan radikalizmus, amely felfedezi a szeretet mélységét és egyszerűségét, észreveszi a különböző helyzetekben a szeretetre hívó szükségleteket, és amelynek az a célja, hogy ez a szeretet győzedelmeskedjen minden körülményben, minden nehézségben”. Rövidesen Trento érseke is áldását adta a közösségre, ettől kezdve számos olasz városba hívták őket, a helyi csoportok száma szépen gyarapodott. Chiara Rómába költözött, ahol 1949-ben megismerte Igino Giordani parlamenti képviselőt, írót, aki csatlakozott a közösséghez, csakúgy, mint a pistoiai Pasquale Foresi, aki társa lett a mozgalom vezetésében. A mozgalom az ötvenes években új közösségekkel bővült, létrejött az Isten önkéntesei, az Új nemzedék, az Új családok csoport, útjára indult a mozgalom Citta Nuova, Új Város című folyóirata.
Kezdetben a hivatalos egyház gyanakodva szemlélte az új, szokatlan törekvést, az egyházi jóváhagyás végül XXIII. János pápa jóvoltából 1962-ben, a II. vatikáni zsinat megnyitásának évében érkezett. Chiara később II. János Pál pápa megválasztását követően, az új egyházfő vendége lett, a szentatya pedig hat évvel később ellátogatott a mozgalom laziói, Rocca di Papa-i központjába. A pápa tanító megnyilatkozásaiban több alkalommal is merített Chiara gondolataiból, aki három szinóduson is a meghívottak között lehetett, és meghívást kapott a Laikusok Pápai Tanácsa szakértői közé.
Különösen fontosnak tekintette a laikus, világi hívek szerepének növelését a világ javára munkálkodó egyházban: „Olyan egyszerűnek tűnhet ez, mint Kolumbusz tojása: a laikus a keresztény ember. Azaz Krisztus és az ő evangéliumának követője.
Ezért teljesen azt kell élnie, amit Jézus kér tőle, és elsősorban azon kell munkálkodnia, hogy terjessze Isten országát, és építse az egyházat.
Mivel pedig ő, a laikus a világban él, el tudja majd vinni oda az evangélium fényét, és azzal mindent átalakíthat.” Chiara vezetésével készült el a közösség idővel sok száz cég által is elfogadott, a katolikus társadalmi tanítást követő gazdasági programja, amely szerint a gazdálkodó cég nyereségének egyharmadát fejlesztésre, második harmadát a szegényekre, harmadik harmadát a program tagjainak felkészítésére fordítja.
A Fokoláre világméretű mozgalommá válásának évtizedei Chiara számára szakadatlan munkát jelentettek. Sokat utazott, élete során találkozott több hivatalban lévő anglikán egyházfővel, I. Athenagoras konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával, a buddhista, a hindu, a muszlim és a zsidó vallás képviselőivel. Politikusok, államférfiak sora fogadta, meghallgatták az ENSZ-ben és az Európa Tanácsban, jószolgálati munkáját díjak, kitüntetések sorával ismerte el a világ. Közben fáradhatatlanul tanított és írt. Csaknem öt tucat munkája jelent meg, írásait számtalan nyelvre, így magyarra is lefordították.
Talán legismertebb kezdeményezése Az élet igéje volt, amelyet 1977-től kezdve haláláig írt. Ez egy eleinte kéthetente, majd havonta megjelenő, egy-egy szentírási szakaszhoz fűzött magyarázat volt, amelyet kezdetben egy helyi rádióban olvasott fel, majd a Fokoláre Mozgalom csatornáin, később az interneten keresztül juttatott el egyre több keresztényhez. Nagy álma vált valóra még 1964-ben, amikor Firenze mellett, Loppianóban létrejött a mozgalom első modell-városa, amelynek ma közel ezer lakosa van, példáját követve pedig azóta harmincnégy hasonló közösség jött létre világszerte.
Maga a Fokoláre az eltelt hét évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül.
Közösségei ma már több mint száz országban végeznek közösségépítő, tanító, missziós és karitatív munkát, az elkötelezett tagok száma százezer, a szimpatizánsoké megközelítőleg hárommillió, a mozgalom évtizedek óta hazánkban is jelen van.
Különösen sokat tettek, tesznek a mozgalom aktivistái Afrikában, az ott élők egészségének megőrzéséért, életminőségük javításáért, de más régiókban is igyekeznek a keresztény szeretet nevében másokon segíteni.
Sikerekben és küzdelmekben gazdag élete alkonyán Chiara 2004-ben betegsége miatt visszavonult az aktív munkától, nagy pártfogóját, II. János Pál pápát még utolsó útjára kísérhette. A következő években a római Gemelli-klinikán ápolták, de a halála előtti napon kérte, hogy szállítsák haza Rocca di Papába. Utolsó óráiban az emberek tömegével érkeztek az otthonába, hogy elbúcsúzzanak tőle. A halál végül 2008. március 14-én érte.
Gyászmiséjét a római, falakon kívüli Szent Pál-bazilikában Tarcisio Bertone akkori bíboros, pápai államtitkár mutatta be számos bíboros, püspök, több száz pap, politikusok, közéleti emberek, világi és vallási vezetők és mintegy negyvenezer hívő jelenlétében. Chiara Lubichot kívánsága szerint a laziói Rocca di Papában, a Fokoláre Mozgalom központjában temették el, korábbi munkatársai mellé, halála után pedig létrehozták a nevét viselő központot, amelynek feladata írásainak összegyűjtése és dokumentálása.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Ancilla nővér – Egy disszidens apáca, aki megpróbált feléleszteni egy régi szerzetesrendet Magyarországon
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
