„Szenvedély, vonzalom, finomság nélkül nem várhatjuk, hogy újra megteljenek a templomok” – Isteni kávé, amit szerzetesekkel ittam
A napokban Heiligenkreuz-ban jártam. Az 1133 óta(!) folyamatosan működő apátságban egy szerzetes vezetett körbe bennünket. Egy értelmes, szimpatikus, fiatal férfit képzeljünk magunk elé, aki a jó házigazda szeretetével mutatta meg nekünk, hogyan élnek ők, ciszterci szerzetesek a történelmi falak között. Történelmi falakról írok, de átütő élmény volt, hogy a román-gótikus és barokk épületegyüttesben mennyire mai a levegő. Mennyire hiteles és vonzó a tartalmas élet üzenete.
Mert mit is csinál egy szerzetes? A közvélekedés szerint talán semmi hasznosat, semmi olyat, aminek köze lenne a 21. századi élethez. Ráadásul ebben a kolostorban latinul miséznek és latin nyelven éneklő gregorián kórust működtetnek… (Meglepően sikeres CD-felvételeik az apátság shopjában kaphatók is.) Hogy érezheti magát itt a látogató, akit a stresszes hétköznapjaiból egy turistabusz hoz ide?
Én azt tapasztaltam, hogy a falak és az itt élő szerzetesek kisugárzása lelassítja az erre járót. Mindjárt elmesélem, hogyan.
Másfél órás kolostortúránk hipp-hopp eltelt. Amikor az apátság templomának kijárata felé tartottunk, még úgy éreztem, maradnék, mert a látottak arra hívnak, hogy engedjek a csendnek, figyeljek az égi üzenetekre.
Eleredt az eső, így az apátság területén lévő vendéglőbe tértünk be. Méltóságteljes nyugalom fogadott itt is. Ebédünk végén habos kávét rendeltem, amit itt Klosterkaffee-nak, azaz kolostori kávénak hívnak. A forró kávé tetejére nemcsak egy csinos adag tejszínhab került, de még karamellszósz is! Isteni volt – és mindjárt érthető lesz, hogy ezzel nem is túlzok.
Hazafelé a kocsiban az Instagram-sztorimba ki is posztoltam az isteni kávé képét, mire az egyik barátnőm némi iróniával így kommentelt: „Mónika, pont így képzeltem a te kolostori tartózkodásod!” Jót mosolyogtam, de a komment és az isteni kávé azóta sem hagy nyugodni…
Legtöbbünkben dolgozik az az előítélet, hogy az egyházi dolgok „savanyúak, áporodott szagúak”, azaz semmi közük a 21. század kihívásaihoz. Mert mit mondanak az egyházak a bolygó kríziséről, #zerowaste témában van-e bármi üzenetük? Tudnak-e nem képmutató megoldással előállni a családok széthullására, a borzasztó válási statisztikákra? Értik-e azt, mit jelent például a gyermekágyi depresszió vagy a játékfüggőség? Ott vannak-e az életünk nagy döntéseinél?
Miközben a kolostori habos kávét ittam, azon gondolkodtam, milyen meglepő asszociáció, hogy a kávéról átteszem a jelzőket az egyházra. Lehet-e az egyház és a hit: #édes, #finom, #vonzó, #ízletes, #kívánatos, #energiátadó, #felpörgető, de főleg #ébresztő?!
Heiligenkreuz-ban semmi sincs véletlenül. Úgy éreztem, a Klosterkaffee szimbolikus üzenete jel, hogy vegyük észre: az egyház, a hit ajándékai épp annyira lehetnek az életünk részei, mint a mindennapos kávé. A bennünk dolgozó hit velünk jön a legprofánabb élethelyzetekbe is – és meghatározza, miként cselekszünk. A kolostorban – a jézusi példázat nyomán – minden csütörtökön gyakorolják a szimbolikus lábmosás cselekedetét: a főapát megmossa a legkisebb szerzetes lábát is. Az ebben a gesztusban is kifejeződő alázat és közösségi erő pedig csodákat növeszt.
Heiligenkreuz-ot úgy tartják számon, mint a konzervatív katolikus teológia egyik központját. Aki ott jár, megérezheti, hogy nem üres beszéd, ami ott elhangzik. Engem például arra motiválnak az ott töltött órák, hogy jobban és mélyebben higgyem el, van értelme a nemtrendi erőfeszítéseknek is. Van értelme közösséget szervezni, van értelme együtt a hit útján járni, és jó egy közösséghez tartozni.
Ha Nyugat-Európa templomait nézzük, a leggyakoribb látvány az üresség. Csakhogy, ha nincsenek is tele a katedrálisok, ha csak 20–30 ember ül is csupán az istentiszteleteken, mégis ez a kevés ember is maggá válhat. Ők azok, mi vagyunk azok, akik vonzóvá tehetjük a kereszténységet.
A heiligenkreuz-i szerzetesek hite ott sűrűsödik a karamellszószos-tejszínhabos, forró kávéban is. Szenvedély, vonzalom, finomság nélkül nem várhatjuk, hogy újra megteljenek a templomok. Heiligenkreuz-ban mosolygó, energikus szerzetesekkel találkoztam. Csak rájuk kellett nézni, és az általuk fenntartott vonzó környezetre: úgy éreztem, ők tényleg tudnak valamit a jó életről, ők tényleg ismerik az Örömhírt, ők tényleg képesek örülni. Szeretném én is ezt sugározni! De nem a celebvilág talmi díszletei között, hanem a szerzetesektől eltanulható „Ora et labora” (Imádkozz és dolgozz!) életelv mentén. Ebbe náluk is belefér az élet teljessége, hiszen tanítanak, gregorián zenét vesznek CD-re, sőt, borászatuk van, de még erdőgazdaságuk is. Ja, és tudják, sőt élik, amit a #gogreen hashtag jelent!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>