Százemberes kaland: Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor

„Aki kisebbségi sorban nő fel, mindig kevesebbnek érzi magát. Pedig attól, hogy valaki erdélyi, felvidéki vagy délvidéki magyar, még éppolyan értékes, mint a többségi nemzet tagjai. Fontos, hogy ez tudatosuljon a táborozó fiatalokban. Az a mi feladatunk, hogy feltárjuk a kollektív fájdalmakat, és szemléletváltozást indítsunk el.”

„Azt erősítjük bennük, hogy a szülőföldjükön maradva magyarként is lehet érvényesülni, illetve, hogy az ő gondolataik is ugyanolyan fontosak, mint másoké”

– mondja Csadi Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért ügyvezetője, aki egyben a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese. Zoltán egy kis felvidéki faluban, Feketenyéken nőtt fel, tizenhét éve él Budapesten, a 2000-es évek elején csatlakozott először a Mozgótáborhoz. Ezt követően önkéntesként és (segéd)vezetőként is szerepet vállalt a Mozgótáborban, majd csoportvezető és kuratóriumi tag lett, 2009 óta pedig a Rákóczi Alapítvány magyarországi ügyvezetője. Mint mondja, a tábor fontos kapocs a szülőföldjéhez, a magyarságához. „Ugyan eljöttem a szülőföldemről, de talán a Rákóczi Alapítványnál végzett munkám által vissza tudok adni valamit a Felvidéken élő magyar fiataloknak is.”

A pályázat alapján kiválasztott száz, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék különböző tájairól érkező, tehetséges magyar anyanyelvű tizenéves tizennégy napot töltött Magyarországon (idén június 27. és július 8. között), ez idő alatt lehetőséget kaptak a magyarság és a régió történelmének mélyebb megismerésére, találkoztak hasonló sorsú társaikkal, és életre szóló emlékeket, barátságokat szerezhettek. A Délvidékről érkezett Horváth Ervin számára is – aki pályázatában az elvándorlás és a szülőföldön maradás témáját boncolgatta – nagy ajándék volt megismerni más országokból jött magyarokat.

Kép: Rákóczi Alapítvány

Szintén így érezte Csürös Arnold is, aki az erdélyi Kovászna megyéből, egy Sepsiszentgyörgyhöz közeli kis faluból érkezett a táborba. Ő a magyar iskolák, azon belül is saját iskolája helyzetét, történetét, jelenlegi állapotát mutatta be pályázatában, s arra kereste a válaszokat, hogy mi lehet a magyar nyelvű oktatás jövője a régióban, s hogyan lehetne biztosítani az intézmény fennmaradását.

Énekszó, workshop és kultúrkalandok

A diákok két ötvenfős csoportra váltak szét rögtön a tábor első napján. A Bethlen csapat Pécsre, a tudomány, a művészet és a szakralitás kincseskamrája felé indult: megtekintették a pécsi Szent Péter és Szent Pál-székesegyházat, valamint a múzeumokat, a Kodály Központot és a Zsolnay Kulturális Negyedet. A város igazi ékszerdoboz, mediterrán hangulatot áraszt. Itt egy workshop keretében próbálták feldolgozni azokat a problémákat, amelyek a táborozókat határon túli magyarként foglalkoztatják.

A Zrínyi csapat útja először a Hortobágyra vitt, onnan Miskolcra, ahol aztán történelmi előadások, valamint filmek segítségével foglalkoztak az ötvenhatos eseményekkel és a kanadai magyar emigrációval. A tömény történelem után némi lazítás következett Tállyán (ahol a fiatalok bort kóstoltak és részletes felvilágosítást kaptak a borkészítés rejtelmeiről). Újabb tudás megszerzésének reményében indultak tovább Vizsolyra, az első teljes magyar nyelvű Biblia szülőhelyére, Kassán pedig lehetőségük nyílt megtekinteni II. Rákóczi Ferenc rodostói lakásának „másolatát”, a Szent Erzsébet-székesegyházban pedig a fejedelem kriptáját.

Mindennap izgatottság, jókedv és kíváncsiság ült ki az arcokra, a buszon gyakran szórakoztatták egymást dalokkal a táborozók, de előfordult, hogy a magyarság jelenéhez és múltjához kapcsoló játékos feladatokat is meg kellett oldaniuk, némi jutalomért cserébe. Időnként előkerültek az okostelefonok és a szelfibotok is, készültek a csoportképek az utókornak. Az utolsó négy nap helyszíne Budapest volt – e programrész most is, mint minden évben az esztergomi bazilika és a vár meglátogatásával indul, ahol újra találkozott a két csapat, hogy innen továbbindulva Budapesten már együtt fedezzék fel többek között az Országházat, a Budai Várat és a Citadellát. Az eseményekre a vasárnap délutáni dunai hajókirándulás teszi fel a koronát, stílusosan a Rákóczi hajón.

Kell az innováció és a változatosság!

„»A szálláson lesz wifi?« - kérdés már-már gyakoribb, mint az, hogy »Mikor állunk meg vécézni?«, de a tapasztalat szerencsére azt mutatja, hogy mára egyre tudatosabban mellőzik a fiatalok a tábor idején az okoseszközöket. Az Alapítvány Facebook- és Instagram-oldala, valamint egy blog, amit a tábor ideje alatt a táborozók töltenek meg tartalommal, a bizonyítékok arra, hogy a program hasznára is fordíthatjuk a modern technikát és a fiatalok digitális kütyük iránti »éhségét«” – mondta Bokor Csongor miskolci vezető, amikor azt kérdeztem, hogy milyen az okostelefonoktól egyébként nehezen elrángatható generációval foglalkozni két héten keresztül. Tőle tudtam meg azt is, hogy az ókeresztény emlékeket bemutató Cella Septichora Látogatóközpontban épp egy telefonos applikációnak köszönhetően tágítható a táborozók tudása: multimédiás anyagok és kvízkérdések segítségével ismerhetik meg az ókeresztény sírkamrák izgalmas világát.

Kép: Rákóczi Alapítvány

„Egyedülálló és rendkívül motiváló élmény ennyi gondolkodó és tehetséges fiatallal foglalkozni” – állította Korom Mária pécsi táborvezető, délvidéki referens és Huszár Ágnes csoportvezető, akik számos kedves emléket őriznek a táborokról, és gyakran jut eszükbe egy-egy csodálatos énekhangú fiatal, történelmi vagy közéleti vita, amit a buszon ülve két programpont között folytattak a résztvevők az évek folyamán.

A táborokban több mint 3500 Kárpát-medencei magyar fiatal vett részt a huszonhat év alatt.

Hangsúlyozzák, hogy bizony a tábornak is haladni kell a korral, ugyanis 2019-ben már sokkal több ingerre van szüksége a fiataloknak, mint pár évvel korábban – kezdenek perifériára szorulni az „átlagos” történelmi előadások, kell az innováció és a változatosság.

Számos sorsot, élethelyzetet, no meg persze dialektust ismerhet meg az ember a Magyarságismereti Mozgótábor során. Az együtt töltött idő láthatóan pozitív hatást gyakorol a személyiségfejlődésre, és öröm tölti el az embert, amikor a tábor végére a résztvevő fiatalok csapattá formálódva énekelnek, ölelkeznek és szorongatják egymás kezét.

„Fontos, hogy legyenek a táborhoz hasonló támpontok a fiatalok életében, főleg manapság, amikor a digitalizált-globalizált világban egyre több tizen- és huszonéves keresi tanácstalanul az identitását” – vélte az ügyvezető, aki arra a kérdésre, hogy megtalálta-e a tábor a maga modern, 21. századi útját, azt felelte: igen, de a megújulás lehetősége igazából a fiatalokban van. Az ő nézőpontjuk és világlátásuk újítólag, megtermékenyítőleg hat a szervezőkre és a Rákóczi Alapítványra is. „Nem hagynak eltávolodni bennünket a jelentől, mert hozzák a maguk új problémáit, új kérdéseit. Állandó lelki, szellemi frissességben tartjuk egymást, s óriási energiák cserélődnek köztünk”.