A Netflix szembeszállt Márquezzel, és megcsinálta a saját szerencséjét – Ilyen lett a Száz év magány sorozatként

Az utóbbi években a Netflixnek is volt néhány kísérlete arra, hogy klasszikusokat vigyen a mozivászonra. Ilyen például az egészen meghatóra sikeredett, és Émile Ajar könyvét pontosan követő Előttem az élet (2020), vagy a kevésbé jól sikerült Meggyőző érvek (2022) című film, amely adaptáció kapcsán csak örülhetünk, hogy Jane Austen már nem láthatta.

A szépirodalmi művek megfilmesítése egyáltalán nem könnyű műfaj, éppen ezért csodálkoztam, amikor az amerikai produkciós vállalat bejelentette, hogy sorozatot készít Márquez kultikus regényéből. Majd még jobban leesett az állam, amikor kijött az első előzetes, és konstatáltam, hogy végre valahára egy igazán ígéretes sorozatra várakozhatunk!

De miért is akkora mumus a Száz év magány a filmiparban?

Első körben elegendő annyit megjegyezni, hogy maga Márquez sem tartotta alkalmasnak saját művét a megfilmesítésre. 

Ezt a filmipar mindeddig tiszteletben is tartotta, hiszen valljuk be, egy közel ötszáz oldalas regényt – ahol kis túlzással minden mondat mögöttes cselekménnyel rendelkezik – nem könnyű mozgóképpé alakítani. 

A helyzeten az sem segít, hogy az elbeszélés nem lineáris, cserébe kevés a párbeszéd, rengeteg a leírás és még annál is több a szereplő, akiknek a nevei gyakran azonosak. Még a legfigyelmesebb olvasókat is próbára teszi a nevekkel való játék és a bonyolult családtörténet, nemhogy egy forgatókönyvírót! 

Maga a könyv sikere is egészen elrettentő lehet a producerek és rendezők számára, hiszen, ha csupán Kolumbiát nézzük, akkor a Száz év magány a Biblia után a második legeladottabb könyv az országban. Nincs ez feltétlenül másképp globális szinten sem, ugyanis csak ezt a regényt 46 különböző nyelvre fordították le, és a legtöbb országban népszerű műnek számít. Szinte biztosak lehetünk abban, hogyha az utca népét kérjük meg, hogy mondjanak egy latin-amerikai regénycímet, akkor többségében Márquez klasszikusa lesz a válasz.

Márquez kedvéért még a Netflix is kolumbiai lokálpatriótává vált

Az érveket a végtelenségig sorolhatnánk arról, miért is nem érdemes megpiszkálni ezt a kultikus művet, a Netflix azonban vette a bátorságot és a jogutódokkal való kemény tárgyalások, egyezkedések árán megkapták a jogokat a megfilmesítéshez. 

Márquez örökösei makacsul ragaszkodtak bizonyos feltételekhez, egész pontosan három kritériumot szabtak meg: a sorozat nyelve – akárcsak a regényé – legyen spanyol, a forgatás Kolumbia területén történjen, és a színészek is csak kolumbiaiak lehetnek.

Nem kis meglepetést okozva a Netfilx teljes mértékben eleget tett ezeknek, ami valljuk be, nagy falat, hiszen rengeteg szereplőt vonultat fel a sorozat. Mégis sikerült elegendő vállalkozó szellemű kolumbiai állampolgárt találni – sőt a nyílt castingon a huszonöt főszerepre tízezer jelentkező akadt. Az európai viszonylatban kevésbé ismert, Latin-Amerikában viszont a legkomolyabbnak számító színészi gárdától kezdve – mint például Gino Montesinos, Eduardo De Los Reyes vagy Marleyda Soto – egészen az amatőr színészekig és statisztákig mindenki kolumbiai. 

Nem kivétel ez alól a rendező, a forgatókönyvíró és az operatőrök sem. Mindez azért rendkívül izgalmas, mert a Netflix-kvóták miatt inkább az a tendencia figyelhető meg a saját gyártású filmeknél, hogy egy adott műben minél több etnikumú színészt igyekeznek felvonultatni.

Kép

Képkocka a sorozatból

A casting mellett a helyszín- és a nyelvválasztás is telitalálat volt. Bár több nyelven – köztük magyarul is – érhető el felirat és szinkron, mégis érdemes egy-két részletet eredetiben megtekinteni, ugyanis a spanyol nyelv szenzualitása és líraisága egészíti csak ki igazán azt a latin-amerikai életérzést, amelyet a gyönyörű helyszínek és az ízig-vérig kolumbiai szereplőgárda magával hoz.

No, de a könyv jobb vagy a film?

– tehetnék fel a jogos kérdést a nézők és olvasók. Én azért hagynám ezt válasz nélkül, mert az olvasás adta végtelen lehetőség a saját elképzelés kialakítására és a mozgókép nyújtotta vizuális élmény összehasonlíthatatlan. 

Ha Márquez történetét szeretném a jövőben újra átélni, és narratív csavarokban gazdag esztétikai élményre vágyom, egyértelműen a könyv mellett teszem le a voksom. Ám amennyiben Kolumbia vadregényes tájaiban és a dallamosan csengő spanyol nyelvben szeretnék gyönyörködni, a Netflix lesz a nyerő. 

Mert két narratíva kis túlzással teljes mértékben megegyezik, mégis más élményt nyújtanak.

A sorozat erénye, ami elsősorban a forgatókönyvírót dicséri, hogy rendkívül jól bánik az eredeti szöveggel. A regényben található számtalan leírást nehéz vászonra vinni, ám ezt jól megoldották egy filmbeli elbeszélő segítségével, amihez nem ritkán a műből vettek át részleteket. Ugyanakkor a fő szöveghez képest rengeteg jelenet dinamizálva, párbeszédesítve lett, így a filmnél is elkülöníthető egy elbeszélői és egy cselekményi szál.

Bár apró módosításokat eszközöltek a regényhez képest, ezek többnyire csak a megfilmesítést könnyítő praktikus fogások. A cselekmény gerincének megtartásán túl ügyeltek az apró részletek változtatás nélküli átemelésére.

Kép

Képkocka a sorozatból

Márquez regénye a mágikus realizmus jegyében íródott, és ezt a kettősséget a sorozat is átveszi. Egyszerre tükröződnek benne a valóság által ihletett részletek, mint a diktatórikus kolumbiai állam és a kapitalizmus felé megfogalmazott kritika, ugyanakkor a mágikus elemek is helyet kapnak, így megismerhetjük általuk a babonás kolumbiai néplélek rejtélyeit, az alkímia világát és a természetfeletti jelenségeket. 

A mágia és a valóság ellentéte izgalmas módon vetül ki a Buendía család életére, akik menekülni próbálnak az ősi, eredendő babonától, baljós jelektől és jóslatoktól, ugyanakkor a kormány nyomasztó uralmától is. 

José Arcadio Buendía és Ursula Íguárán ezért indulnak el házasságuk elején a fojtogató légkörű faluból, és a vándorlással teli hosszú évek után megtalálják a helyet, ahol letelepedhetnek és egy városkát alapíthatnak. A varázslatos erdei környezetben felépített Macondo tehát kezdetben maga az utópia. Ám hamar kiderül, hogy sem a mágia, sem a realizmus elől nincs menekvés, így az utópikus Macondo rövidesen disztópiába fordul át.

Ezt a folyamatot követhetjük végig a Buendía család hét generációjának történetén át, amelyből a sorozat első nyolc részében egyelőre négy generációt ismerhettünk meg, amely család feje bár José Arcadio Buendía, irányítója mégis rövid időn belül Ursula Íguárán lesz. A karakterek szövegbeli kidomborítása és a szerepek megformálása szintén jó összhangban állnak egymással, a három legkiemelkedőbb talán Claudio Cataño Porras, Marleyda Soto és Diego Vásquez alakítása.

Ezek a színészek mélységeiben tudták megérteni és magukévá tenni a Száz év magány karaktereit, azok szenvedéseit, örömeit, rögeszméit. A szöveghűségen és a nagy alakításokon túl az apró részletek pontos átvétele teszi különlegessé ezt a néhány részt, pont úgy, mint Macondo kékre festetett házfalai vagy a templom padlóján végigguruló eljegyzési gyűrű Aureliano Buendía ezredes és Remedeios Moscote esküvőjén…

Tényleg ennyire kifogástalan ez a sorozat?

Semmi sem az! Márquez regényének sallangmentességét nehéz megőrizni, és a netflixes túlkapások sajnos helyenként beszivárogtak a sorozatba, így a grandiózus csatajelenetek sokkal inkább szólnak a nézők izgalmának fokozásáról és a figyelem maradéktalan fenntartásáról, mintsem a könyvben megjelenő meggyőződésekről és makacs rögeszmékről. 

Hasonlóképpen jártak el a helyenként túlfűtött jelenetekkel. Nyilván Márquez sem volt prűd, de kérdés, hogy mekkora az eltérés az elbeszélői és a rendezői szándék között. 

Az adaptációról még nem érdemes végső értékítéletet alkotni, hiszen a streaming-szolgáltató adós maradt további nyolc résszel. Vajon a készítők beírják magukat sorozatukkal a filmtörténetbe, vagy feláldozzák a minőséget a nézettség és a bevétel oltárán?