Pokorny Liával ülök szemben, és töredelmesen bevallom neki, ilyet még nem csináltam. Na nem interjút – mert félreértve „vallomásomat” nagyon kedvesen, de érett koromat...
„Körülbelül négyéves koromig édesanyám egyedül nevelt, majd jött egy alkoholista nevelőapa. Hatévesen már kocsmába jártam, hogy bort vegyek neki. Tízévesen állami gondozásba kerültem. Tizenhat...
A Kaláka sokunk kedvence, annak bizonyítéka, hogy a költészetet nem megzenésíteni kell, hanem – látszólag pofonegyszerűen – újraegyesíteni a zenével. Talán ezért is tudom...
Szokatlan énekesnői pálya: fiatal kora óta énekel, mégis kétgyerekes anyukaként futott be. A legnagyobb siker után egy évre Hongkongba költözik, ahol színpadra sem lép...
Az embert sok kisebb-nagyobb horderejű momentum választja el az állatvilágtól. Ha nem is a legfontosabb, de az egyik legszembetűnőbb, hogy az állatok többségével ellentétben...
Amikor az újságíró leül valakivel beszélgetni, mindig van benne kíváncsiság, egy kis előítélet, egy kis izgalom, hogy sikerül-e ráhangolódni a beszélgetőtársra és szelíden kicsikarni...
Talán sokan ismerik látásból. Ő az a szerzetes, akinek a Rendben vagyok kampányban nordic walking bot az „eposzi” kelléke. Versegi Beáta nővér tényleg szeret...
Mit jelent az, ha az ember egy öttagú családban az Anya névre hallgat? Például háromszor annyi orrfújást, mint egyéb esetekben. Csak azért nem ötször...
Balsai Mónival egy óbudai gyárépület tetején ülünk. Egész éjjel nem aludt, vidéken forgattak egy víz alatti jelenetet, aztán délután fotóztunk. Láttam ma a gép...
A gyerekek és a fiatalok agya töménytelen új információt képes magába szívni. Bámulatos gyorsasággal sajátítják el a legújabb elektronikus kütyük kezelését is, vannak azonban...
Lassan az időjárás is megmutatja, hogy itt az ősz. Ilyenkor telepedhetett át annak idején az arisztokrácia a nyári rezidenciáról a télire, és kerültek át...
Az iskolát nem lehet elég tapintatosan elkezdeni. Mint a legtöbb anyukának, nekem is megvan az elképzelésem, hogyan lehet azt a bizonyos szeptember eleji napot...
Bár az apukák és fiútestvérek számára hiábavaló időtöltésnek tűnik, a különböző kislányfrizurák, copfok és fonatok elkészítése, ez valójában egy igen komplex nevelési tevékenység. Első...
Mivel családunkban a nők többségben vannak és a családfőnek nem sűrűn van ideje a közös játékokhoz – van neki egy „kenyérkeresés” elnevezésű saját stratégiai...
Három életvidám csemetémmel a becsomagolás egész napos program volt. Mit program? Heroikus küzdelem! Mert nem egészen úgy nézett ki, ahogyan a filmekben, ahol a...