Hírek 50 percben Erős Antóniáról
Kép: Emmer László
Erős Antónia leül a kávézó asztalához, és miközben beszélgetni kezdünk, rutinos mozdulatokkal, ahogy más mondjuk rágyújtana egy cigarettára, vagy belekortyolna a kapucsínójába, „mér egy vércukrot”. A gyerekek, Szonja és Matyi épp egy kis edzésen vannak az édesapjukkal, addig ráér, csak még ír egy gyors választ az anyukacsoportba a délutáni gyerekprogram miatt.
– Mióta híradózol?
– Kb. 23 éve dolgozom televíziónál, de azt konkrétan tudom, hogy ’98. április 3-án vezettem először az RTL híradót. Azt hiszem, ez az én világom, bár a tévézésen belül előtte is sok mindent kipróbáltam. Szeretem a rendszerességet, a kiegyensúlyozottságot, de nehezen tűröm a monotóniát. A híradó mindennap ugyanakkor, ugyanott kerül adásba, a műsor szerkezete szigorú szabályok szerint épül fel, de a munka mégis mindig más. Nincs két egyforma napunk.
– Gyerekként is ilyen voltál?
– Szabálykövető voltam – leszámítva persze a kamaszkort –, de olyan, aki azért tett föl kérdéseket a világról. Viszont soha nem akartam tévés lenni. Szigetváron éltünk, tanárnőnek készültem, el is végeztem a tanítóképzőt. Mindig tetszett ez a szerep, talán, mert anyu is óvónő volt. Véletlenül keveredtem a kaposvári televízióba.
– De azért nem irtóztál a szerepléstől?
– Nem, persze, a szokásos történet megvolt a vers- és prózamondó versenyeken elért helyezésekről, viszont a legtöbb tévéssel ellentétben soha nem akartam színész lenni. Az meg pláne fel sem merült, hogy egy országos tévéhez menjek, egy kezemen meg tudtam számolni, hányszor voltam gyerekkoromban egyáltalán Budapesten.
– Melyik volt nagyobb döntés, illetve fordulat az életedben? Az, hogy tévézni kezdtél vagy az, hogy Budapestre jöttél?
– Azt, hogy tévézni fogok, 22 évesen határoztam el, akkor ez még nem volt nagy váltás, hiszen a tanításról sem tudtam igazán, hogy mi, nem csak a televíziózásról. A költözés sokkal nagyobb horderejű volt. A fővárosba menni, egy országos kereskedelmi televízióhoz kerülni, amely csupán fél éve létezett és amiről akkor még azt sem lehetett tudni, hogy eszik vagy isszák – 28 évesen is mélyvíz volt.
– Egyedül költöztél?
– Dehogy. Akkor már házasok voltunk a férjemmel, épp ez könnyítette meg az egészet. Sőt, ő volt az, aki mindig is mondta, hogy tovább kell lépni.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
