Sebgyógyító egyszeregy

Hogyan lehet a gyerek sebeit, horzsolásait szakszerűen ellátni, és mikor kell orvoshoz fordulni velük?

Sebgyógyító egyszeregy
Sebgyógyító egyszeregy

Kép: Profimedia - Red dot

Ha egy sebet – mérettől, fajtától függetlenül – folyó vízzel kimosunk, fertőtlenítünk, majd steril kötszerrel bekötünk, akkor már rosszat nem tettünk vele. Fertőtlenítésre leggyakrabban a Betadine oldatot szoktuk ajánlani, ami könnyen beszerezhető, és a legtöbb típusú seb elsődleges ellátására alkalmas. Amíg a sebet nem fedi pörk, naponta javasolt a kötést cserélni, és addig víz se érje a sebet! Ha a pörk megjelent, kötés már nem szükséges.

A felületes horzsolásokat, hámhiányokat is el lehet látni otthon, de a sebet minden esetben jól meg kell tisztítani folyóvíz alatt, hiszen ezek a sérülések gyakran esés következtében alakulnak ki, ezért lehet bennük kavics, homok, föld, vagy egyéb szennyeződés.

A kisgyermekkor egyik sajátos sebfajtája, amikor a járni tanuló gyermek előre esik és általában felreped az álla vagy a nyelvét harapja el. Ezek a sebek, bár általában nem nagyok, mégis szakellátást igényelnek. A szájüregen belüli sebek gyógyulását elősegíthetjük, ha pár napig pépes étrendet biztosítunk a gyermeknek, illetve naponta 2-3 alkalommal kamillás ecsetelést végzünk, vagy kamillateát itatunk vele.

Metszett, vágott, szúrt sebek

A metszett, vágott, szúrt sebek a seb megtisztításán, fertőtlenítésén és fedőkötéssel való ellátásán túl orvosi ellátást igényelnek, nem otthon kezelendőek. Elsődleges sebellátásra a sérülést követő 6 órán belül van lehetőségünk, ezt túllépve számolni kell a fokozott fertőzésveszéllyel, illetve a gyógyulás időtartamának elhúzódásával. Nem utolsósorban pedig esztétikailag is sokkal szebben gyógyuló sebet kapunk, ha az ellátás időben megtörténik.

A kéz metszett és vágott sebeinek otthoni ellátására szinte alig van lehetőség, a sebek mélysége, esetleges ér-ideg képlet sérülése laikusok számára nem megítélhető. Ezen testtájék sérülésénél ne késlekedjünk szakorvosra bízni a kezelést!

Harapott sebek

Sajnos nem ritka sérülési forma a harapott seb, főként az egyre inkább közkedvelt rágcsálók háziállatként való tartása miatt. A harapott sebekre minden esetben igaz – az állat fajtájától függetlenül –, hogy mindig fertőzöttnek kell tekinteni, hiszen a szájüregben nagyon sok kórokozó található, így ennél a sérülésnél nem elegendő az otthoni ellátás! Az orvosnak kell eldönteni, hogy szükség van-e tetanuszfertőzés elleni oltásra, illetve fel kell mérni, hogy veszettség fertőzésének ki van-e téve a beteg. Előnyt jelent, ha az állat oltási könyvét már az első ellátásnál be tudjuk mutatni.

Égési sérülések

Speciális ellátási terület, de sajnos nagyon gyakran találkozunk az általában figyelmetlenségből adódó égési sérülésekkel. Általános és legfontosabb szabály: „Hűtés, hűtés, hűtés.” Minden égési sérülést, teljesen mindegy, hogy enyhe vagy súlyos, felületes vagy mély, amilyen gyorsan csak lehet, hűteni kell. A hideg folyó vízzel történő hűtés mérsékli az égés kiterjedését, mélyülését. Égési sérülésnél nagyon fontos a fájdalomcsillapítás, tekintettel arra, hogy ez a sérülési forma nagyon nagy fájdalommal jár. Az otthon használt általános fájdalomcsillapítók (Nurofen, Panadol, Algopyrin, stb.), első lépésben erre teljesen alkalmasak. Az égési sebeket – akármilyen banálisnak is tűnnek, célszerű minden esetben orvosnak megmutatni!

További tanácsok

– Vérzéscsillapításra ne használjunk olyan anyagot – vattát, papírzsebkendőt –, ami beleragadhat a sebbe!

– A különböző sebhintőporokat érdemes elkerülni, ezek ugyanis olyan réteget, lepedéket képezhetnek a seben, melytől nem tud tisztulni, így hamarosan gyulladás fog kialakulni. – Hasonló okok miatt a különböző kenőcsök sem alkalmasak a nyitott sebek kezelésére.

– Ha a seb körül pír, duzzanat, fokozódó fájdalom alakul ki, az a fertőzés jele, ebben az esetben az addig otthon kezelt sebeket is meg kell mutatni orvosnak.

– Ha bármilyen sebgyógyulási zavart: gyulladást, váladékozást, fokozódó fájdalmat, lázat észlelünk, akkor még egy banálisnak tűnő sebbel is forduljunk szakorvoshoz!

– Ha bizonytalanok vagyunk a seb megítélésében, inkább az enyhének tűnő esetekben is jelentkezzünk a megfelelő ellátóhelyen!

– Ha a sérülést súlyosnak ítéljük meg, a végleges ellátásig ne itassuk, ne etessük a gyermeket, mert lehet, hogy az ellátásához el kell altatni, és így értékes órákat spórolhatunk meg!

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti