
Keresés
-
A párkeresés a felnőtt élet egyik legnagyobb kihívása. Sok harminc körüli nő küszködik azzal, hogy ráleljen az igazira. Mi állhat a dolog hátterében, és...
-
Sóváros a föld alatt
Évente ötszázezren látogatják meg az Európa egyik legnagyobb sókészletét rejtő parajdi sóbányát. A 2700 méteres mélységben található, 1200×1400 méteres sótömzs története több tízmillió évre nyúlik vissza, és még... -
Az űrben ragadtak – Nyolc napnak indult, kilenc hónap lett belőle
Lassan három hónapja él a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) két amerikai asztronauta. Butch Wilmore és Sunita Williams eredetileg egy alig több mint egyhetes próbarepülésre indultak... -
Összeállítás
Pest vármegye természeti és épített csodái
Szeptember van, véget ért a nyár, de mindnyájan tudjuk, hogy ősz elején még velünk maradnak a napsugaras, finom melegek. A vakáció búcsút intett ugyan, de a hétvégi kirándulások ideje és a szüreti mulatságok most kezdődnek csak el. A nagy nyári zsongás után jó rácsodálkozni szűkebb pátriánkra, a tájra, amely a miénk, és otthont ad nekünk. Sokszor gondoljuk azt, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben már mindent az unalomig ismerünk. Pedig dehogy! Források, erdők, várak, templomok várnak arra, hogy szánjunk időt rájuk is, és ismerjük meg több száz éves történetüket. Országunk fővárosát természeti és kulturális kincsekben gazdag települések veszik körül. Ha budapestiek vagyunk, ideális kirándulási célpont a sokszínű, változatos településekben gazdag Pest vármegye. Ám bárhonnan érkezzünk is ide, nem fognak csalódást okozni a fővárosunkat körülölelő tájak, városkák, falvak.
-
A Prédikálószéktől a váci diadalívig
Tarnai Richárd Pest vármegye főispánja, a kormányhivatal vezetője immár tizenhárom éve. Arra kértem, ajánljon három különleges épületet és három szép természeti helyet, amelyek vonzó turistacélpontok... -
Iskolakezdés a nagyvilágban: ajándékkal, rituáléval, barátkozással – Új tanév, új szokások
Ahány nemzet, annyiféle iskolakezdés. Magyarországon ma csengettek be először, de Japánban például áprilisban van a tanév első napja, és akad olyan ország is, ahol... -
Egységben a természettel az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban
Neoromán kastély, remetetemplom, vízimalom, vadaspark és tanösvények, csak néhány abból a számtalan programlehetőségből, amelyeket az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban kirándulva felfedezhetnek... -
Az ezer pince városától a Tökházig
Amikor Budapest környéki programokat keresünk, legtöbbünknek a nagyobb városok neve ugrik be, mint Gödöllő vagy Szentendre. Azonban érdemes a kisebb településekre is ellátogatni, amelyek különleges programokat... -
Erdők, várak, kegyhelyek nyomában Budakeszin és a Pilisi járásban
A főváros zöld kapuja, az évezredek óta rejteket és az elvonuláshoz nyugalmat adó erdős hegyek otthona ― a Budakeszi és Pilisi járás ― ma... -
A REponttól a babaruha-kölcsönzőig – Újrahasznosítás mindig újratöltve
Képzeljünk el egy bolygót, ahol nincs értelme a szemét vagy a hulladék szavaknak, mivel a lakók csak egy dolgot ismernek: az alapanyagot. Ezen a... -
Miért jó az anyának, ha a gyerekek festékkel maszatolnak?
Mert ő is maszatolhat! Sok más mellett azt is szeretem a szülőségben, hogy a gyerekekkel való foglalkozások révén olyat is csinálhatok, amit jóformán saját... -
Testnevelő tanárból lett versvándor – Tóth Péter Lóránt a magyar költészetet népszerűsíti a Kárpát-medencén innen és túl
Már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen érzés színpadra lépni és hatással lenni az emberekre. Általános iskolásként sokszor volt pódiumon – legtöbbször Arany, Petőfi és Radnóti... -
Adventi programok a fővárosban és országszerte
Advent a karácsonyra hangolódásról, a készületről szól. Ehhez az időszakhoz ünnepi koncertek és különböző programok kapcsolódnak, sok városunkban pedig vásárok kínálnak lehetőséget nemcsak az... -
Mégis
Nem „rossz gyerek”, hanem ADHD-s
Megszületett, szép volt, egészséges, de valami mégsem stimmelt vele. Másképp aludt, másképp játszott, másképp volt dühös és másképp volt boldog. Az édesanya először nem... -
„Fejben nagyon ott tudtam lenni” – A zalaegerszegi Offner Márton Európa legjobb víz-, gáz- és fűtésszerelője
Még csak 21 éves, de idén megnyerte a Szakmák Európa-bajnokságát. Szinte elkönyvelte magában, hogy ezüstérmes lesz, de végül őt hívták fel a dobogó legfelső... -
„No, ezt megcsináltuk” – Az első magyar pilóták az Atlanti-óceán felett
A hazai sajtó 1931 júliusában Endresz György és Magyar Sándor nevétől volt hangos, a két pilóta Magyarországról elsőként szelte át az Atlanti-óceánt. Az Új-Fundland... -
Elmondani a bolyongó lelkek történetét – Visky András a decemberi Képmás címlapján
„Elképesztő a karácsony törékenysége, ennél közelebb Isten nem jött hozzánk” – vallja címlapinterjúnkban Visky András . A lapban több cikk is foglalkozik a női... -
Példaértékű kezdeményezés indult a II. kerületben a csikkmentes környezetért és egy élhetőbb jövőért
A cigarettacsikkek eldobása világszerte – így hazánkban is – a környezetszennyezés egyik leggyakoribb formája, jelentős károkat okozhat. Ezért is indította el Csikkmentes 2. kerület... -
Egy hétgyerekes skót apa alapította a Mária konyháját, két és fél millió éhes szájat etet
„ A sufni, ahonnan sokkal több mint 2 millió gyerek kap enni ” – ezzel a címmel jelent meg a napokban Magyarországon is a... -
Így töltsük fel gyermekünk kincseskamráját, amelyből felnőttkorában is erőt meríthet!
Minden szülő arra törekszik, hogy boldog gyermeket neveljen, ám ez nem mindig egyszerű. Már csak azért sem, mert ebben a témában sokszor egymásnak teljesen... -
„Nem bánnám, ha én is besokallhatnék anyámtól” – Nagy János Afronautának a magára utaltság adott erőt
Nagy János , művésznevén Afronauta , hatalmas szenvedések árán jutott oda, ahol most van. Bátor és erős, küzdeni képes művész. Vele beszélgettünk az édesanyja... -
Készítsünk angyalbatyut a rászoruló gyerekeknek! – A Katolikus Karitász karácsonyi adománygyűjtési akciót hirdetett
Tárjátok ki a szíveteket! címmel idén is elindította országos adventi összefogását a Katolikus Karitász, hogy a nélkülözésben élő gyermekek és családok karácsonya is emberhez... -
„Eldöntöttem, hogy ő élni fog, és kész” – Monostori Ágnes és lánya, Várhelyi Rita története
Várhelyi Rita négy hónapos volt, amikor súlyos szívbetegséget diagnosztizálták nála. Műteni nem lehetett, az orvosok lemondtak róla, ő azonban életben maradt. Most harminckét éves... -
A kapcsolataink betegítenek meg, azokon keresztül tudunk gyógyulni is – Függőség és trauma
A szenvedélybetegeket sokan akaratgyenge, jellemtelen, taszító embereknek látják, akiktől jobb elfordulni. Akik így gondolkodnak, nem értik, hogy a szenvedélybetegek miért „választják” ezt az utat...