
Keresés
-
A párkeresés a felnőtt élet egyik legnagyobb kihívása. Sok harminc körüli nő küszködik azzal, hogy ráleljen az igazira. Mi állhat a dolog hátterében, és...
-
Sóváros a föld alatt
Évente ötszázezren látogatják meg az Európa egyik legnagyobb sókészletét rejtő parajdi sóbányát. A 2700 méteres mélységben található, 1200×1400 méteres sótömzs története több tízmillió évre nyúlik vissza, és még... -
Az űrben ragadtak – Nyolc napnak indult, kilenc hónap lett belőle
Lassan három hónapja él a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) két amerikai asztronauta. Butch Wilmore és Sunita Williams eredetileg egy alig több mint egyhetes próbarepülésre indultak... -
Összeállítás
Pest vármegye természeti és épített csodái
Szeptember van, véget ért a nyár, de mindnyájan tudjuk, hogy ősz elején még velünk maradnak a napsugaras, finom melegek. A vakáció búcsút intett ugyan, de a hétvégi kirándulások ideje és a szüreti mulatságok most kezdődnek csak el. A nagy nyári zsongás után jó rácsodálkozni szűkebb pátriánkra, a tájra, amely a miénk, és otthont ad nekünk. Sokszor gondoljuk azt, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben már mindent az unalomig ismerünk. Pedig dehogy! Források, erdők, várak, templomok várnak arra, hogy szánjunk időt rájuk is, és ismerjük meg több száz éves történetüket. Országunk fővárosát természeti és kulturális kincsekben gazdag települések veszik körül. Ha budapestiek vagyunk, ideális kirándulási célpont a sokszínű, változatos településekben gazdag Pest vármegye. Ám bárhonnan érkezzünk is ide, nem fognak csalódást okozni a fővárosunkat körülölelő tájak, városkák, falvak.
-
A Prédikálószéktől a váci diadalívig
Tarnai Richárd Pest vármegye főispánja, a kormányhivatal vezetője immár tizenhárom éve. Arra kértem, ajánljon három különleges épületet és három szép természeti helyet, amelyek vonzó turistacélpontok... -
Iskolakezdés a nagyvilágban: ajándékkal, rituáléval, barátkozással – Új tanév, új szokások
Ahány nemzet, annyiféle iskolakezdés. Magyarországon ma csengettek be először, de Japánban például áprilisban van a tanév első napja, és akad olyan ország is, ahol... -
Egységben a természettel az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban
Neoromán kastély, remetetemplom, vízimalom, vadaspark és tanösvények, csak néhány abból a számtalan programlehetőségből, amelyeket az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban kirándulva felfedezhetnek... -
Az ezer pince városától a Tökházig
Amikor Budapest környéki programokat keresünk, legtöbbünknek a nagyobb városok neve ugrik be, mint Gödöllő vagy Szentendre. Azonban érdemes a kisebb településekre is ellátogatni, amelyek különleges programokat... -
Erdők, várak, kegyhelyek nyomában Budakeszin és a Pilisi járásban
A főváros zöld kapuja, az évezredek óta rejteket és az elvonuláshoz nyugalmat adó erdős hegyek otthona ― a Budakeszi és Pilisi járás ― ma... -
A REponttól a babaruha-kölcsönzőig – Újrahasznosítás mindig újratöltve
Képzeljünk el egy bolygót, ahol nincs értelme a szemét vagy a hulladék szavaknak, mivel a lakók csak egy dolgot ismernek: az alapanyagot. Ezen a... -
Miért jó az anyának, ha a gyerekek festékkel maszatolnak?
Mert ő is maszatolhat! Sok más mellett azt is szeretem a szülőségben, hogy a gyerekekkel való foglalkozások révén olyat is csinálhatok, amit jóformán saját... -
Testnevelő tanárból lett versvándor – Tóth Péter Lóránt a magyar költészetet népszerűsíti a Kárpát-medencén innen és túl
Már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen érzés színpadra lépni és hatással lenni az emberekre. Általános iskolásként sokszor volt pódiumon – legtöbbször Arany, Petőfi és Radnóti... -
Diploma nélkül a munkaerőpiacon – tények és tendenciák
Míg itthon a fiatal generációk számára fontos a diploma, mértékadónak tekintik, addig elismert nyugat-európai cégek viszont nem kérik feltétlenül, mert egyéb képességekben bíznak. -
A maffia fogságában, Dunaszerdahelyen
Hosszú idő óta nem történt velem meg az, hogy pár nap alatt „felfaljak” egy könyvet. Durica Katarina regénye viszont újra megadta nekem ezt a... -
Ki az a rejtélyes Rajmund Otvos?
Brazil ismerősöm, Tamiris kérdezte: Tudom-e, hol van Rajmund Otvos emlékmúzeuma Budapesten? Ma képtelefonoztam vele (na jó, skype-oltunk), és ő 10 000 km-ről hívta fel... -
Biomókus 1. – Mit eszik a biomókus?
Új emberfajta van kialakulóban. Környezet- és egészségtudatos, feháborítja az afrikai szegénység és a túlnépesedés, bár kicsit zavarban van, miként is vélekedjék a migránsokról. Kerékpározik... -
Isten, az első dietetikus – Völgykaland 6.
A Művészetek Völgyében járva ha megéhezünk, sokféle étel, ital közül válogathatunk. A világutazó párral készített interjúm óta azonban még rigorózusabban figyelem, hogy hol, mibe... -
Itt a puli is mosolyog – Völgykaland 5.
Hurcibálod a programfüzetet, miközben olvasod, sodródsz a forgataggal a helyszínek között – a Völgyben mindig jó helyre visz a sodrás. -
Rögtönzött szappanopera – Völgykaland 4.
„Az élet nem más, mint véget nem érő próbája egy előadásnak, amelyet sosem fognak megtartani” – tudjuk ezt, még ha nem is mindig olyan... -
Kerülőút egy „slow” misére
Tegnapi vendégeink a reggelit kényelmesen elnyújtó beszélgetés után hazaindultak, mi pedig épp kezdjük a nappalit szerkesztőséggé alakítani, amikor megkondul a vászolyi harang. Bevillan, hogy... -
Esőnap – Völgykaland 3.
Akármilyen kötetlen keretek között is, de dolgozni járok le a Völgybe. Velem van Pihe kutyám és a párom, reggelente nem kell korán kelni, este... -
Megtelt – Völgykaland 2.
A csigabuszon egy kétméteres mackó hónaljába fúródva eszembe jut egy régi vicc, az „Egy sör még belefér!”, amikor a professzor fizikaórán dunsztosüvegbe tett kavicsokkal... -
Kezdjük a halállal – Völgykaland 1.
A Művészetek Völgye immáron huszonnyolcadik alkalommal teremt lehetőséget arra, hogy minden korosztály megtalálja a hozzál illő programot. Sok éve járok már ide vissza. Kamaszként... -
Szédítő bérceken - a Zemplén az ország "adrenalin csakrája"
Amikor a Bodrogon lágyan ringatózó stégen kortyoltunk egy pohár Kikelet hárslevelűt – amiért útközben ugrottunk be Tarcalra –, még nem gondoltam, hogy kalandos hétvégénken nem a tokaji bortól...