Neked elmesélem – Egy eltűnőben lévő világ, Görbeország hírnöke
A jelen tünékenysége már fiatal lányként megérintette. Különös vágyként él benne, hogy megőrizze a jelent, hogy megfogja az időt, hogy valahogy „eltehesse” az öröklétbe...
Jónás Ágnes
„Azokra hallgatok, akik jót akarnak nekem” – Molnár Csilla meteorológus-fizikus, aki a rúdfitneszhez is ért
Molnár Csilla szép, közvetlen és intelligens – erre szokás azt mondani, hogy „veszélyes kombináció”. Fizikus diplomája után meteorológus mesterképzésre jelentkezett, ahol az állami ösztöndíj...
Háver-Varga Mariann
St. Martin: „A dallamok úgy színezik az életemet, mint én a festővásznat”
St. Martin, azaz Szentmártoni Imre előadóművész, zeneszerző, szaxofon- és pánsípművész, zenés színdarabok zeneszerzője és zenei rendezője, 26 önálló nagylemez szerzője és előadója. A világ...
Jámbor-Miniska Zsejke
Arany János leszármazottját is bebörtönözték a kommunisták – „A koronatanú” című filmről
Képzeljünk el egy átlagos péntek estét, amelyen kisebb társaságunkkal felmegyünk valamelyik barátunk lakására! Leülünk a konyhaasztalnál, töltünk egy pohár italt, a lejátszóból halk zene...
Petz Anna
Filmmogulból elítélt: William Fox – Magyarok Hollywoodban 7.
A borsodi nyomorból tört ki és lett Hollywood egyik legnagyobb befolyású üzletembere, akinek a vagyonát 35 millió dollárra becsülték. A róla elnevezett Fox Film...
Németh Zsófia és Szőnyi Lídia pszichológusok
Ahol a szíved, ott az otthonod – a „Samba” című filmről pszichológusszemmel
Az Eric Toledano – Olivier Nakache páros az Életrevalók sikere után ismét elő tudott rukkolni egy színvonalas alkotással. A cím megtévesztő lehet, nem táncos...
Szám Kati
„Izgalmas ez a puritán létezés” – Interjú Bocskor Bíborkával
Nyolc éve interjúztam egy fiatal lánnyal, akiben egyszerre volt játékosság és drámaiság, és nemcsak a színpadon; aki biciklivel járta a nagyvárost, és úgy beszélgetett...
Legény Zsófia
Lúdas Matyi egészen Mezopotámiáig menekült? – Egy ókori történet magyar köntösben
A Lúdas Matyit talán a legikonikusabb magyar mesének tartjuk, és kétség kívül az is. Azt azonban kevesen tudják, hogy a történet eredete egészen az...
Erdélyi Viola
„A díjazott képet a jégen fekve, vízálló ruha nélkül fotóztam” – Koncz-Bisztricz Tamás számára életforma a természetfotózás
Egy kis cukrászdában találkozom Koncz-Bisztricz Tamás tehetséges magyar természetfotóssal, aki mindössze tizenhét éves, de egymás után immár harmadszor nyerte meg az orosz Golden Turtle...
Dr. Szász Adrián
Nemcsak Ku-Klux-Klan, hanem gondoskodó és szülőföldjét szerető közösség – Az amerikai Dél mítoszai és valósága
Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban címmel jelent meg a közelmúltban Szilvay Gergely publicista hiánypótló kötete. Magyarországon ilyen átfogó értekezés az USA...
Jónás Ágnes
A stand-up nagyasszonya, aki negyven fölött hódította meg a közönséget – Redenczki Marcsi
Redenczki Marcsi negyvenéves koráig élte a családanyák megszokott életét, majd miután a gyerekei kirepültek, főállás mellett új karrierbe kezdett: estéről estére megnevetteti az embereket...
Szám Kati
Mennyire vagyok fontos? – Beszélgetés a kamaszlétről
Lipták Ildikó tavaly elnyerte az Év Ifjúsági könyv írója címet az Év Gyerekkönyve szakmai versenyen a Csak neked akartunk jót című könyvéért. Nem kis...
Ayhan Gökhan
„Mindegyikünk valamilyen küldetéssel jött ebbe a világba” – Interjú Lakatos Györggyel
A számos elismerésben részesült és a tanításban is elhivatott Lakatos György hegedűművésszel pályakezdéséről, a tanításban betöltött szerepéről és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson bemutatott, egyedülálló...
Háver-Varga Mariann
„A lovak választottak minket” – Faragó András Topi a musicalek és operettek mellett a lovakért is rajong
A hippológus lóismerő, lószakértő, lovas tanár, aki a lóról szerzett magas szintű ismereteit a gyakorlatban is alkalmazza. Faragó András Topi színművész, szinkronszínész, számos film...
Lackfi János
Lackfi János: Megtapsolom a csöndet
Aranyom, megkérnélek valamire, leszel olyan drága, és bemész a gardróbba a régi lakásban? Balra, a villanykapcsoló mellett vannak a felső beépített szekrények, na, oda...
Molnár Zsófia
„Különleges életek” – tragikomédia az autizmusról
Az „Életrevalók” című, nagy sikerű film óta a francia Olivier Nakache–Eric Toledano rendezőpáros neve garancia a minőségi és tartalmas szórakoztatásra. Legújabb filmjük, a „Különleges...
Osztovits Ágnes
Búcsú a tízes évektől
Noha az új évtized csak jövőre lép életbe, a világsajtó azt hangsúlyozza, hogy 2020-szal egy korszak véget ért, és mérleget von a tízes évekről...
Boldog Zoltán
Hogyan találkozz a rég elhunyt dédivel?
Léteznek-e még ezek a falusi kultúrházak, művelődési házak, vagy hogy a fenébe is hívják őket? – kérdezte félvállról az egyik tősgyökeres városi kollégám, akinek...
Fekete Fanni
„Átérzem a migrációval kapcsolatos reményeket és aggodalmakat is” – Exkluzív interjú José Cura zeneszerzővel
A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián mutatják be José Cura zeneszerző-karmester-tenor első saját operáját. A „Montezuma és a rőthajú pap – vígopera (de azért nem...
Baráth Katalin
Kísértetek és sikkasztók nyomában – A (majdnem) első pesti magándetektív és kollégái története
1891-ben Csehország álarcos királya vonult be Sherlock Holmes-hoz azzal a megbízással, hogy lopjon el egy kompromittáló fotót Irene Adlertől, az elbűvölő énekesnőtől. A Botrány...
Kárász Eszter
„Nagyon kellenek olyan dolgok, amelyek összekötnek és nem elválasztanak” – Hámori Máté és a „Zenegyűlölők”
Gyerekeimnek óvodába menet még Papageno áriáját dúdolgattuk, de kamaszként már jóképű popsztárokért rajonganak. Néha mégis előfordul, hogy két kamaszom úgy ül végig élvezettel egy...
Sergő Z. András
Szeretet, szégyen és haldokló angyalok
Két csodálatos, távol-keleti, megrázó dokumentumfilm, amelyet csak egyszer láthatunk Magyarországon, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. A fesztivál bemutatói különlegesek, és valódi történetek részesévé teszik...
Pifkó Célia
Ajánlj egy gyerekkönyvet! – Csemer Boglárka, Boggie
Szívügyünknek tekintjük az olvasás népszerűsítését. Egy ismert és hiteles személy ajánlása sokat segíthet egy jó könyv kiválasztásában. Ezért indítjuk el új sorozatunkat, amelyben ismert...
Jámbor-Miniska Zsejke
Harry Potter és Bornemissza Gergely barátok!
A közelmúltban nagyinterjút adott Maróth Miklós professzor, amelyben utalást tett arra, hogy manapság Egri csillagok és Hetvenhét magyar népmese helyett Harry Pottert olvasnak a...