Balladák, Toldi, Petőfihez fűződő barátság. Leginkább ezekről ismerjük Arany János t, pedig a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja nem mindig készült költőnek. Még nem...
Pszichológusok kimutatták: az egyik legfontosabb tényező a kisgyerekek szellemi fejlődésében az, ha a szüleik olvasnak nekik mesét. A kutatás szerint még a hangoskönyvet is lepipálta ez a tevékenység, pedig a kettő...
Elképesztő történeteket örökít meg Hajdú D. András sokszorosan díjazott világjáró fotós. Munkája lélekemelő eredményeként ráirányította a figyelmet a kongói esőerdő szívében dolgozó dr. Hardi...
Az ékszer divatkiegészítő, státuszszimbólum, vagyontárgy, műalkotás, szakrális jelkép vagy emlék egy szeretett személy hagyatékából. A fiatal üvegművész-ékszertervező Kovács Petra szerint az igazi ékszer egybeforr...
Idén nyáron volt húszéves a minden idők egyik legromantikusabb filmjének tartott Szerelmünk lapjai , amely Allie és Noah szerelmét meséli el. Az idős Allie-t...
Melyik budapesti lakásban született Radnóti Miklós ? Hol és milyen körülmények között élt feleségével, Gyarmati Fanni val? Melyik fővárosi kávézó volt a kedvence, és...
Beszédhangjában is mintha csengettyűk szólnának, pedig súlyos gondolatokat fogalmaz meg, nem könnyed csevegéssel szórakoztat. Minden szavából érződik a klasszikus éneklés szenvedélyes szeretete, és a...
Van az ujjadon az a gyűrű, annak a kövével kocogtatod a villamosmegállóban a korlátot. Cak-cakca-cak-cakca-cak, egy dzsesszbanda egész jól elboldogulna ezt a ritmust követve.
Ma már a múzeumok sokat tesznek azért, hogy egy kiállítás családi élmény legyen, amit a gyerekek nem úgy élnek meg, mint valami unalmas kötelezettséget...
Félreértés ne essék, ez az írás nem a bölcsészkari továbbtanulást szeretné felmagasztalni, sem más műveltségterületet nem kíván háttérbe szorítani. Pusztán azokat bátorítja, akiknek eleve...
Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a...
Az igazságkeresők könyve – így jellemezhetném az Isten ábécéjét, Francis S. Collins 2006-ban megjelent könyvét, amelyet végre magyar nyelven is olvashatunk. Collins biokémikus, genetikus...
Szirtes Tamás, a musical rendezője pár éve Londonban látta a darabot, megragadták annak ír népzenei ihletettségű dallamai, különleges atmoszférája és szívhez szóló története. Nem...
Vannak színházi előadások, amelyek mélységes nyomot tudnak bennünk hagyni. De mitől függ, hogy kinek mi ér el a szívéig? A Szovjetunió és a kommunista...
Megtanulunk valamit, és elfelejtjük rögtön a vizsga után. Faljuk a Háború és békét, évek múltán is emlékszünk Pierre Bezuhov zavarára és kerek szemüvegére, valamint...
A filmezés sosem lesz magányos műfaj – mondja a frissen Balázs Béla-díjjal kitüntetett Gyöngyössy Bence, akivel a „Cseppben az élet” című, Béres József életéről...
Janos Acs karmester, Pavarotti barátja, a Három tenor karmestere fekete gurulós bőrönddel érkezik az interjúra. Hanyag eleganciával fekteti a bőröndre fekete gyapjúkalapját, és ebben...
Mindent betemető hóvihar, az összes nézőt behálózó pókfonál, óriáslabdák és buboréközön: a Slava Snowshow ereje mégsem a lehengerlő látványvilágban, hanem a sok szeretettel és...
Olvasni menő – ez a POKET zsebkönyvek legfőbb üzenete. Az ötletgazda Vecsei H. Miklós megrögzötten hisz a művészet közösségformáló erejében. Ahogy kultikus klub a...
A költészet napján útjára indított új sorozatunkban Boldog Zoltán író, szerkesztő, pedagógus olyan vidéki írók, költők portréját vázolja fel, akik a fősodortól kicsit távolabb...
„Őrjöngő röptünk mondd, hová vezet?” – ezt a Madách-idézetet választotta idén a Nemzeti Színház a hatodik Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) mottójául. „Olyan megrendítő...
A szecessziós stílus talán az egyik legszínesebb művészeti stílus, amely a 19–20. század fordulóján virágzott. A budapesti szecessziós épületek izgalmas kincseket rejtenek, és valahányszor...
Miért is foglalkoznánk a barokk irodalommal? Körmondatok, túldíszítettség, patetikusság – ilyesmik juthatnak eszünkbe iskolai tanulmányainkból. Pedig egy csomó kincset örököltünk ebből az időszakból. A...
Termetes, vidám fiatalember és nevetős menyecske tartja szóval stábunkat. Szó esik a jó szalonnáról és pálinkáról; a magyar néptáncról, amely egyetlen tájegység egyetlen falujában...