Zsebre vágott bennünket a POKET – Százezer könyv már elfogyott

Olvasni menő – ez a POKET zsebkönyvek legfőbb üzenete. Az ötletgazda Vecsei H. Miklós megrögzötten hisz a művészet közösségformáló erejében. Ahogy kultikus klub a Sztalker Csoport, úgy az lett a köréje szerveződő POKET-olvasók közössége is. A muníció, úgy látszik, nem fogyott ki az első egy év alatt, hiszen a költészet napjára új kötettel rukkoltak elő.

POKET születésnap
POKET születésnap

Kép: POKET zsebkönyvek Facebook-oldala

Zsúfolásig megtelt a MOMKult nagyterme. Nyolc-tízéves gyerekektől a legidősebbekig minden korosztály képviseltette magát, családok, baráti társaságok, párok jöttek el, de ahogy végignéztem a közönségen, nem lehetett nem észrevenni, hogy a nemek aránya a nők felé billent el – nem is kicsit. Ehhez mi is hozzájárultunk a lányommal, aki nem sokat kérette magát, hogy eljöjjön velem a POKET-könyvsorozat egyéves születésnapi rendezvényére, aminél jobb „csajos” programot elképzelni sem lehetett volna.

Tavaly a költészet napján, április 11-én adták át az első könyvautomatát, amiről a Képmás is beszámolt. Eddig tizenhat kötet jelent meg a sorozatban, és százezer példány fogyott el. Budapesten hét helyen lehet 9x14 cm-es, okostelefon-méretű zsebkönyveket kapni, emellett három vidéki városban – Gödöllőn, Tatán, Szentendrén – is felbukkantak már az automaták, amelyek előbb-utóbb minden egyetemi városban megjelennek. Ezen a héten két új helyszínen: Komáromban és Veszprémben is megveti a lábát a vállalkozás, amit a Sztalker Csoport indított el. Utóbbinak már a nevét is forradalminak találtam, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy ifjúságom kultfilmje, Tarkovszkij Sztalkere a ma fiataljait is megmozgatja. Pedig így van, hiszen a csoport két kulcsfigurája, Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila szerint a művészet és hit fogalmai összetartoznak – előbbi pedig akkor igazán érvényes, ha közösségi, ha a kapcsolatról szól. S hogy ebbéli vélekedésükben következetesen kitartanak, példázza néhány olyan közös színházi vállalkozásuk, mint a Félkegyelmű és a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadások a Pesti Színházban, vagy a Wojzeck a Nemzetiben.

„Nekem szinte az összes kötet megvan. Amellett, hogy nagyon szép, igényes kivitelűek, csak 990 forintba kerülnek, pedig értékes irodalmi műveket válogattak össze. Egyszerűen zsebre vágtam egyet, amikor nem akartam magammal táskát vinni. Nem csak magamon, barátaimon is megfigyeltem, hogy többet olvasunk, amióta vannak ezek az automaták. Mert egy ilyen kis könyvet nem gond eltenni, és bárhol elővehetjük a telefonunk nyomogatása helyett.” (Miriam, 20)

 

Természetesen a zsebkönyvkiadást is úgy építik, hogy közösség alakul körülötte. A közösségi oldalakon való jelenlét mellett számos lehetőséget kínálnak az offline találkozásra is, és a rajongótábor erejét mutatja, hogy a Batthyány téri automatát már közösségi finanszírozással állították fel. De maga a könyvkiadói tevékenység is összehozza az embereket, hiszen minden könyvnek van egy nagykövete: Rudolf Péter, Zacher Gábor, Al Ghaoui Hesna, Dés László, Törőcsik Mari vagy éppen Hosszú Katinka ajánló sorai teszik személyesebbé az olvasmányokat.

„Én nem vettem még POKET-et, csak az van, amit kaptam itt a szülinapon a jegyem mellé, de valahogy a csapat meg a törekvéseik engem is elértek, lendületet adnak. Azt gondolom, óriási nagy érték, hogy van ilyen Magyarországon.” (Veronika, 19)

 

A vállalkozás tizenötödik kötete Háy János Sztreccs című, női sorsokat felvonultató novellagyűjteménye, amelyet az Európa Kiadóval közösen jelentetnek meg. „Író vagyok, nem bíró” – mondta a születésnap keretében megtartott könyvbemutatón Háy, aki szerint nagyon fontos az ítélet, a vélemény elhagyása, hiszen az írónak hősei életigazságát kell képviselnie.

POKET-automata - Kép: Wikipédia

 

A sorozat költészet-napi, 16. kötetét, A szarvassá változott fiú című, 250 verset felvonultató válogatást is bemutatták az ünnepi estén. A spontaneitás ez esetben sem maradt el, mert Vecsei váratlanul a színpadra szólította a közönségből Juhász Annát, hogy mondjon néhány szót arról, mit jelentett édesapjának, Juhász Ferencnek a versválogatás címét adó mű. A beszélgetések után zene következett: fellépett Beck Zoli. A 30Y frontembere a rá jellemző iróniával és öniróniával robbant be az estébe. Előadása második részében a Háy Come Beck formációban zenélt Háy Jánossal. A verseit felolvasó Háy és a gitározó-éneklő Beck felváltva szerepelt, szövegeik és zenéjük mintha egymásra felelgettek volna, egy-egy témát variáltak: kamaszkor, első szerelem, egymásra találás, házasság, család, gyerekek, válság, elválás, elengedés, öregedés. Háy János is gitárt és dorombot ragadott egy-egy szám erejéig, mi, nézők pedig nevettünk, könnyeztünk.

A teremből kifelé induló tömegben sok ismert arcot láttunk: ott volt ifj. Vidnyánszky Attila, a bejáratnál Mucsi Zoltán engedett bennünket előre kedvesen. Vecsei H. Miklós egyik testvére örökbefogadott testvérüket, Zoltánt tolta a kerekesszékben, akitől a színész a „Hasi” becenevet kapta. Jó volt együtt lenni, megengedni, hogy sokféle érzelem elérjen bennünket. Azt hiszem, sikerült megvalósítani, hogy a közönség figyelme ne csak a színpadon zajló eseményekre irányuljon, hanem befelé, a saját lelke felé is.

S hogy miért volt több nő a nézők között? Kétségtelenül szerepe van ebben Vecsei H. Miklós vonzó egyéniségének is, azonban az olvasás tömegessé válása óta az olvasótábor többségét mindig is a nők alkották. Így volt ez Magyarországon már akkor is, amikor Kármán József 1794-ben kiadta Uránia című folyóiratát, amelyet kifejezetten a magyar hölgyeknek szánt.

„Sikerült elérni az olvasásra talán kevésbé fogékony fiatalokat is, mert a POKET menőnek számít. Nekem is van öt kötetem, A kis herceg és az új versgyűjtemény a kedvencem. A POKET-es események mindig nagyon színvonalasak. Az Alice Csodaországban bemutatójára és most a POKET szülinapra jutottam el eddig, de mindenkinek ajánlom az ilyen rendezvényeket, mert érdekesek a pódiumbeszélgetések, illetve általában valamilyen koncerttel zárul. Úgy gondolom, hogy a POKET és minden, ami vele jár, divatossá tette az igényességet és a kultúrát, amire feltétlenül szükségünk van.” (Márti, 22)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti