Együtt rajzolják szebbre a világot – Csenge és Márk, a hittel alkotó házaspár
Közel járok a Városligeti fasor „templomos” részéhez, mégis meglep az égig ható harangzúgás, ahogy felérek a másodikra. Ez véget vet a csendes játékomnak, ahogyan...
Dr. Szász Adrián
Szandi és a nagy találkozások – „Isteni ajándék volt, hogy apu még az oltár elé tudott kísérni”
Tizenhárom évesen már lemeze volt, nem is akármilyen – a Kicsi lány (1989) nagy sikert aratott. Ma háromgyermekes családanya, a rock műfajában is otthonosan...
Jean Orsolya
Négy érzelmes film a házasság, a párkapcsolat szépségeiről és nehézségeiről
Mindig is szerettem az emberi érzelmekről, kapcsolódásokról szóló filmeket, és egyre jobban vonzanak a régi nagy klasszikusok. Arra is rájöttem, miért: ezekben az alkotásokban...
Szőnyi Lídia
Éger Csaba
Zuhanás védőháló nélkül – Pszichológusszemmel a „Hat hét” című filmről
Tizenhét év, kilenc hónap, majd hat hét. Egy nehéz gyermekkor, egy nem tervezett terhesség és a szülést követő fájdalmas hetek, amelyek alatt az örökbe...
Szám Kati
Gubik Petra: „Nem vagyok egyedül az utamon, valaki vigyáz rám.”
Játékos, kedves, fiatal, sikeres, szép. Csukott szemmel vagy hunyorogva élvezi az ablakon beáramló nyári napsütést. Vékony alakjára és arcára a műterem régi gyárablakai finom...
Jean Orsolya
Filmforgatáson szerettek egymásba, ma is együtt vannak – Hat sztárpár, akiket a filmkészítés hozott össze
Goldie Hawn és Kurt Russell, Ryan Reynolds és Blake Lively, Penélope Cruz és Javier Bardem – hogy csak néhányat említsünk azon hírességek közül, akik...
Jean Orsolya
Berg Judit, a világutazó írónő: „Egy nő nem kalandozhat csak úgy…”
Nem készült írónak, holott gyakorlatilag egész gyerekkorában sztorikat talált ki, gondolatban a saját fantáziája kalandjait élte át. Kalandor, világutazó szeretett volna lenni, ám a...
Németh Ványi Klári
Asszonyok, akik a hallgatást választották – Kováts Judit regényei feltárják az elhallgatott múltat
Kováts Judit a kortárs magyar próza szelíd, ám erőteljes női hangja. Történész-levéltárosként évtizedeken keresztül kutatta a múltat. Ebből az alázatos szorgalommal végzett munkából és...
Jean Orsolya
Popeye-től James Bondig – Mesehősök és filmlegendák, akik valóban léteztek
James Bond, Mary Poppins, Popeye, Sherlock Holmes – legendás film- és mesehősök, akikről azt gondolnánk, mindannyian az írói képzelet szülöttei. Ám ezekhez az izgalmas...
Szám Kati
Fekete Fanni
„Több évtizedes története van annak, amikor átölelem” – Interjú Lackfi Jánossal és Bárdos Júliával
Amikor egy házaspár kerül a címlapra, furcsamód többet is, és kevesebbet is tudunk meg róluk egy közös beszélgetésből. Hiszen míg a fotókon egy vállátkarolásban...
Csák-Nagy Kriszta
Eötvös Loránd és lányai kiváló hegymászók voltak, új hegycsúcsokat hódítottak meg – Az Eötvös-expedíció 120 évet ment vissza az időben
Ha magunk elé idézzük Eötvös Loránd alakját, akkor az elmélyült, kísérletező tudóst látjuk, akit Einstein a „fizika fejedelmének” nevezett. Észak-Olaszországban azonban, ahol hegycsúcsot és...
Tóth Gergely
Más-kép 9.: Kasszandra és a fenntarthatóság
Sokszor „nem éri meg” kimondani az igazságot. Erre számtalan történelmi példát láthatunk. Hát még ha a „kellemetlen igazság” kimondása némi vizionárius beütéssel párosul… A...
Kölnei Lívia
Mert ők nem tudnak írni és olvasni
Borbély T. András egy évet töltött önkéntes segítőként egy németországi speciális farmon, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos felnőttek élnek és dolgoznak segítő felügyelettel...
Páczai Tamás
Kőkorszaki barangolások – Felfedeztük a Káli-medencét
A magyar Provence-nak méltán nevezett Káli-medence a világörökség-várományos Balaton-felvidék legszebb gyöngyszeme. A Balatontól karnyújtásnyira található vidéknek a Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc és...
Kölnei Lívia
„A kortárs galéria bók a köztünk élő művészeknek” – Scheffer Lívia hagyatéka
Több mint huszonöt éve egy szép, barátságos, nagy empátiával és művészi érzékkel rendelkező hölgy, Scheffer Lívia kortárs művészeti galériát nyitott Budán, a Kosztolányi Dezső...
Németh Zsófia
Szőnyi Lídia
Labradorral a fejlődésért – A „Marley meg én” című filmről pszichológusszemmel
Az életünk néha olyan, mint egy végeláthatatlan nagy projekt sok-sok kipipálandó céllal, annál is több részcéllal, megtervezve a fejünkben azzal a határozott meggyőződéssel, hogy...