Mert ők nem tudnak írni és olvasni
Borbély T. András egy évet töltött önkéntes segítőként egy németországi speciális farmon, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos felnőttek élnek és dolgoznak segítő felügyelettel. Élményeit, tapasztalatait írta meg naplójában, amely most könyv formájában is megjelent.
Ha valaki azt reméli, hogy a 2010-es évek Aranyketrecét (az 1950-es évek bestseller, elmegyógyintézetben játszódó dokuregényének mai változatát) veheti kezébe, téved. A szerző nem elmeorvos, hanem színész, dramaturg, rádiós műsorvezető és zenetudós. Harmincéves korában döntött úgy, hogy elcseréli a németországi vidéki élettel a budapesti forgatagot (amelyben „sokat dolgozott, sokat keresett és sokat költött”). Egy Camphill-lakóotthonban vállalt munkát egy évre, ahol értelmi fogyatékosokat gondoznak és próbálnak tanítani a minél önállóbb életre. Az intézmény különlegességét sajátos pedagógiája és környezete adja: a fogyatékkal élőket a gondozóik megpróbálják a lehető legnagyobb mértékben felnőttként és egyenrangú társként kezelni, és nem csupán kiszolgálni, hanem fejleszteni is; nem húzzák fel „a lelki gumikesztyűt”, ha velük foglalkoznak. A lakóházak pedig egy olyan biogazdaság közelében állnak, ahol a gondozottak képességeiknek megfelelő munkát is tudnak végezni.
A hétköznapi élet persze rengeteg egymásra figyelést, alkalmazkodást, kompromisszumkészséget követel meg az itt lakóktól, ugyanakkor rengeteg örömöt is ad mindkét csoportnak.
Ebbe a különleges környezetbe csöppent bele a szerző, és naplójában szeretettel örökítette meg a hétköznapok apró momentumait. Nem ismerjük meg behatóan a Down-szindrómások, autisták és más, enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékosok karakterjegyeit, de fel-felvillannak előttünk különleges emberi viselkedések, sorsok, hiszen ők ugyanúgy sokféle egyéniségek, mint ép társaik. Megértjük, hogy az értelmi fogyatékosok, bár hasonlítanak a gyerekekhez, mégis alapvetően különböznek tőlük: ők felnőttként is védelmezettek akarnak maradni. Tanulni többnyire tudnak, de rájönni dolgokra alig, vagyis a logikus gondolkodás és az előrelátás-tervezés képességével alig-alig rendelkeznek.
Vajon jó-e az önállósításukra törekvés, érdekük-e, hogy egyszer teljesen önállók legyenek? – töpreng a szerző.
És arra jut, hogy ez kétarcú folyamat: míg az intézeten belül figyelem és gondoskodás kíséri az életüket, odakinn, az épek világában ők lesznek az utolsók, és magány vár rájuk. Borbély T. Andráshoz közel áll a kereszténység, ezért bármennyire is hisz a teremtett világ tökéletességében, mégis felvetődik benne az élet látszólagos igazságtalanságának kínzó dilemmája: „Én egészségesen születtem a világra, ő és még sokan nem.” Hogyan történhet meg, hogy egy ikerpár egyik tagja egyetemre jár, a másik, aki oxigénhiánnyal született, nem képes az önálló életre?
A naplókönyv főszereplője mindvégig Borbély T. András: az ő nézőpontján, lelki-szellemi „szűrőjén” keresztül ismerjük meg a németországi otthonban töltött évnek az eseményeit.
Fanyar humora, öniróniát sem mellőző gondolatai, művelt értékítélete és érzékeny áttekintő képessége tükrében látjuk a Camphill-otthon életét.
A könyv egyik olvasói „csúcspontja” a fogyik (így nevezi a szerző nagy szeretettel a gondozottakat) magyarországi turistaútja. Ez az esemény mutatja meg, hogy milyen sok, épekre jellemző dolgot megvalósíthatnak a fogyatékkal élők is, ha kellő empátiával, türelemmel és bizalommal tervezik meg számukra a különféle tevékenységeket.
A könyvet nem ajánlom azoknak, akik nem viselik türelemmel, ha egy másik ember hétköznapjairól és gondolatairól olvasnak.
Azoknak ajánlom, akik szívesen veszik, ha egy embertársuk bevezeti őket élete apró-cseprő mozzanataiba, és megosztja velük felismeréseit.
Ez a könyv engem több értékes gondolattal is megajándékozott. Amit a legtovább viszek magammal, az az „itt és most” tanulsága. Látszólag ugyanis hiábavaló jó élményeket szerezni egy értelmi fogyatékosnak, például elvinni őt moziba vagy kirándulni, hiszen nem nagyon létezik számukra múlt és jövő, úgyis elfelejtik. De nem így van ez az ép emberekkel is? Élményeink, érzékeléseink legnagyobb részét mi is elfelejtjük. Itt és most viszont mindannyian lehetünk boldogok, és most csak a most számít. A pillanatok boldogsága nagy érték.
Borbély T. András: Mert mi nem tudunk írni és olvasni. Napló – jegyzet. Gondolat Kiadó, Budapest, 2018. 312 o.
A könyv kapható minden jelentősebb könyvesboltban és webáruházban. A szerzővel személyesen is találkozhat az Ünnepi Könyvhéten, június 10-én vasárnap a budapesti Vörösmarty téren, 12 és 13 óra között, a Gondolat Kiadó standjánál.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>