Manapság nem könnyű férfinak lenni. Annyi mindennek kell megfelelni, hogy az ember fia nem is tudja, hol kezdje. De ne aggódj, kisonokám, papó elmondja...
A Csillagmajor Tehetséggondozó Műhely azoknak a gyerekeknek kínál megoldást, akik igényeire a hagyományos iskolarendszer nem tud választ adni. Személyre szabott támogatással, élményalapú foglalkozásokkal segítik...
Szemerédi Bernadett re Szabó T. Anna Hangok a várakozásban című versének rövid sora művészként és nőként is elemi erővel hatott. Bernadett az őt ért...
„Az a lényeg, hogy az overál softshell típusú legyen, érted? S-o-f-t-s-h-e-l-l. Ez lesz a címkén. És gyors legyél, mert arra vadászik majd mindenki –...
Már egy ideje motoszkált bennem a gondolat, hogy szeretnék interjút készíteni a perinatális veszteségről. Szerkesztőként kerestem fel Zsejkét, hátha ismer olyan édesanyát, aki személyesen...
Krízis idején jó esetben a család a védőháló. De mi segít, ha egy tragédia magát a családot rendíti meg? Sorozatunkban válságot átélt családok felépülését...
Egyre kevesebb gyerek szeret olvasni: egy tavalyi kutatás szerint a 8–18 éveseknek mindössze 35 százaléka olvas szívesen a szabadidejében – és ez nagy baj...
Ülünk a szőnyegen, színes kockák között. Mintázatokra nehezedünk, panelek közül válogatunk. Kérdezni szeretnélek, de félek, kihallanád a kérdésből, hogy elvárom a választ. Úgy hallgatok...
Michael J. Fox és Tracy Pollan története nem harsány, nincs benne botrány, sem szalagcímekbe kiabált vihar. Csak csendes hűség, kitartás és olyan szeretet, ami...
Megható videót tett közzé nemrég a Bátor Tábor Alapítvány. A filmben gyerekeket kérnek arra, hogy ismerjék fel az eléjük rakott tárgyakat. Az, hogy milyen...
A közösség megtart, felemel, erőt ad – akár a hétköznapi küzdelmeinkből való feltámadáshoz is. A közösség tagjai ismerik a neved, észreveszik, ha szomorú vagy...
Egy év telt el azóta, hogy Gabi néhány hét alatt elvesztette nyolcéves kisfiát. Áron idegrendszerét a rák egy rendkívül agresszív és gyorsan terjedő fajtája...
„Egy csomagban kaptam meg életem nőjét, asszonyomat és alkotótársamat” – vallja a szerb illusztrátor és grafikusművész, Andreja Jovic, aki első látásra elhatározta, hogy feleségül...
A betegség jelenlétét a szülők legtöbbször a gyermek viselkedésének megváltozásából érzékelik. Esetleg ingerlékenyebb, bújósabb, sírósabb, passzívabb, anyásabb, rosszkedvű, labilis hangulatú lesz. Amikor kiderül a...
Régen magától értetődő volt, hogy a babákat menetrendszerűen szoptatták és etették, de a korszerű ajánlások már az úgynevezett válaszkész táplálást javasolják. Miért fontos, hogy...
A szülővé válás olyan ajtó, amelyen átlépve a létezés fontos kérdéseivel találjuk szemben magunkat. Erről azonban keveset beszélünk. Az Egy testben két szív antológia...
Rohanó mindennapjainkban csak nagyon kevés figyelem jut azokra, akik egy kicsit mások, mint az átlag. Az intellektuális képességzavarral élő (értelmileg akadályozott) gyermekek gyakran úgy...
A Netflix legújabb dokumentumfilmje egy házasoknak szóló társkeresőről szól, és annak népszerűségét, majd váratlan bukását tárja a néző elé. Az Ashley Madison nevű, több...
Május van, öt óra. A lányommal hazafelé menet megállunk a környék legjobb pékségében, beígértem neki egy kakaós csigát, ha ügyes lesz az orvosnál. Ünnepi...
Makádi Zsófia pszichológus, egy nyolc- és egy egyéves kisfiú édesanyja. Ugyanúgy éli mindennapjait, mint bármelyik más kisgyermekes édesanya – azzal a nagy különbséggel, hogy...
A KSH adatai alapján Magyarországon egyre több gyermek él cukorbetegséggel. Vajon hogyan élik ezt meg? Egyáltalán, hogyan lehet elfogadni egy krónikus, egész életen át...
Kapcsolati tőke – talán ismerős mindannyiunknak ez a kifejezés. A közgazdaságtan és a társadalomtudomány metszéspontján találjuk, és valami olyasmit érthetünk rajta, mint az egyén...
Minden életvédelemmel foglalkozó magyarországi rendezvényen feltűnik egy szerényen, de készségesen tevékenykedő házaspár: Ed és Zsuzsa Bergs . Ők ketten nem szeretnek rivaldafényben állni, pedig...
Az anyaság és az apaság különleges hivatás, amely nem nélkülözi sem az örömöket, sem a kihívásokat. Süveges Gergő újságíró, műsorvezető, négygyermekes édesapa a 2021-ben...