„Van egy olyan élőlény, akit nem tudsz nem szeretni” – Koraszülöttek és apák
Csite László öt évvel ezelőtt egyik napról a másikra csöppent a PIC, azaz a koraszülött intenzív osztály életébe, miután kisfiúk, Lackó a vártnál két...
Jean Orsolya
A legszebb hollywoodi szerelem: Pierce Brosnan és felesége 30 éve boldog házasok
Számomra Pierce Brosnan mindig is a tökéletes James Bond marad, aki Őfelsége 007-es ügynökének szerepét négyszer játszotta el, és aki kollégái szerint maga a...
Csák-Nagy Kriszta
„Kedves Anya, köszönöm, hogy kétszer is életet adtál nekem” – Három nő, aki fontosabbnak tartotta gyermeke életét a sajátjánál
Ha az édesanyámra gondolok, akkor eszembe jut az a tengernyi áldozat, amit értem hozott. Az a túláradó szeretet, amelyből mindenkinek jutott, de legfőképp nekem...
Jámbor-Miniska Zsejke
Csak még egy fejezetet, anya! - Így lesznek a gyerekekből élményolvasók
„Így szerettesd meg gyermekeddel az olvasást” – olvasom a cikkcímeket sorra a keresőben. Rágódom kicsit ezen a kifejezésen, mert „megszerettetni” a gyerekekkel a brokkolit meg a spenótot szokták, a csoki megkedveltetéséről nem írnak...
Jámbor-Miniska Zsejke
Az egész csapat szeretete benne van minden adag ételben – a kárpátaljai Kiscsikó étterem háború idején is üzemel
A hívószám +38-cal kezdődik. Ez Ukrajna. A szomszédos ország, ahol két éve harcok dúlnak, és amelyet mintegy 130 ezer magyar mondhat otthonának. Itt áll...
Koncz Veronika
„Anyuka, biztosan megtartja?” – Kata és Lalika története
„Utálom a »megtartjuk« szót, hiszen egy gyerek nem kismacska, akit hazahozunk a hóviharból, hogy befogadjuk” – fogalmaz Kormos Kata , aki két egészéges gyermeke...
Csongor Andrea
„Egy éjszaka alatt kellett anyává válnom” – Egy volt intézetis mentette meg Milánt az intézettől
„Az édesapa ittas állapotban, a gyerekkel a karján vitatkozik a rendőrökkel, rendőri intézkedés zajlik...” Éva ezt a szűkszavú tájékoztatást kapta a rendőrségtől egy nyári...
Pataki Sára
„Megmentették a gyerekem életét” – Az újszülöttkori szűrés teljes életet adhat az SMA-s gyermekeknek
Egy évvel ezelőtt egy kutatási program keretében indult útjára Magyarországon az ingyenes újszülöttkori SMA-szűrés. Ennek feltétele mindössze egy szülői beleegyező nyilatkozat. A hárombetűs genetikai...
Szabó Emese
Evési trauma vagy anatómiai eltérés miatt nem étkezik rendesen a gyerek? – A korai táplálkozási zavarokról
Az étkezési zavarok felnőtteknél is súlyos gondot okozhatnak, hát még a gyerekeknél, akik folyamatos fejlődésben vannak. Mi okozhat a kicsiknél ilyen jellegű problémát, hogyan...
Fekete Fanni
Egy ötéves kislány életbölcsességei – hat dolog, amit a keresztlányomtól tanultam
Nővérem kislánya nemrég múlt ötéves. Amióta elkezdett folyékonyan beszélni, gyűjtöm az elszólásait. Bár nagyobb társaságban a hangját sem hallani, amikor szűk családi körben megnyílik...
Nagy Zsolt
Amikor 28 év kimarad apa és fia életéből a szülők válása miatt – 2. rész
Hároméves voltam, amikor a szüleim elváltak. A válásukat követően az édesanyám és a nagymamán neveltek fel, és 28 éven keresztül nem volt semmilyen kapcsolatom...
Bartos Lídia Lelle
Férfiak és az abortusz – Ha a fogamzásszabályozásban elvárjuk a részvételüket, az abortusz eldöntésében miért nem?
A férfiak is gyászolhatják az abortusz során elveszített gyermeküket, a feldolgozatlan veszteség még évek múlva is lelki zavarokat okozhat nekik, különösen, ha a nő...
Máthé Zsuzsa
A gyerekvállalás egyéni döntés, de a nemzet egészére hat – Demény Pál demográfus a megmaradásunkról
Demény Pál a modern demográfia nemzetközileg egyik legelismertebb alakja. A magyar származású, évtizedeken át az Egyesült Államok legjobb egyetemein majd kutatóintézetében dolgozó professzor nevéhez...
Bodonovich Ágnes
Itt az idő változtatni, és nem reménytelen!
Oly sokan tervezik, hogy egyszer életmódot váltanak: odafigyelnek magukra, egészségesen étkeznek, rengeteget sportolnak. A legtöbben el is kezdik, majd pár nap, pár hét után...
Rácz-Lakatos Lilla
Láthatatlan heg – Császármetszésem története
Nagyon meleg van, nagyon fűtenek. Hálóingre vetkőzöm, bebújok a paplan alá. Jó illata van, mint abban a wellness szállodában, amelyben visszajáró vendégek vagyunk. Becsukom...
Vadas Henrietta
Szerelmet hozó megabájtok
Egy egyszerű applikáció, egy jól összeállított profil, néhány előnyös kép és egy meggyőző leírás – manapság ennyi is elegendő lehet ahhoz, hogy rátaláljunk a...
Frivaldszky Edit
Gyermekeik szívéért harcoló apák
Válás után mindenkinek nehéz. Az anyák megpróbálnak az apa szerepébe is belebújni, az apákat a bírósági ítéletek értelmében korlátozzák a gyerekekkel töltött időben, a...
Gerzson Éva
Mutasd a gyereked naptárát, megmondom, ki vagy!
Miután szerencsésen elkezdtük az iskolát, megindul az osztozkodás a szabadidő felett. Az óvodás és általános iskolás korosztálynak még a szülei és az ő pénztárcájuk...
Tompos Vince
Egy másik világ kapujában – Látogatás a Völgyzugolyház Alapítványnál
Idén Jószolgálat‑díjban részesült – az önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategóriájában – a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért. Két súlyosan és halmozottan sérült gyermek édesanyjának...
Rácz-Lakatos Lilla
Most épp élek, majd mesélek
Amióta itthon eggyel többen lettünk, az ismerőseim gyakran élcelődnek azzal, hogy lehetetlen engem elérni. Tény és való, a mobilom gyakorlatilag 7 hónapja és 15...
MTI
Nem igaz, hogy a szülés egyre nehezebb lett az evolúció során
Viszonylag könnyű lehetett a kétmillió éve élt emberelőd szülése egy amerikai kutatócsoport szerint, amely a csontmaradványok segítségével rekonstruálta a folyamatot. Az emberi felmenők családfájának...
Németh Szilvia
Papp Miklós: az életközepi „válság” természetes útja az érésnek, a fejlődésnek
Korábban kapuzárási pánikként emlegettük, és alapvetően az ötven körüli, fiatal barátnővel flangáló férfiak viselkedésével azonosítottuk. Az életközepi válság jelenségéről szerencsére ma már tudjuk, hogy...
Fekete Fanni
Spontán esküvőre vágytak, ötödmagukkal álltak oltár elé
Rendhagyó esküvőt tartottak a Szentendrén: egyszerre öt fiatal pár mondta ki a boldogító igent a Skanzen Amfiteátrumában. A ceremóniát megszervező Nagycsaládosok Országos Egyesületének célja...
Veres Gabriella
Szülői értekezlet, ahogy a tanító néni átéli
A szülői értekezletek szervezése már augusztus végén elkezdődik, és kemény matematikai feladat. Kirakós. (Puzzle-rajongók előnyben!) Az időpontok elhelyezése a naptárban felidézi egy főiskolai matekvizsgámat...