„Hitbéli menedék volt nekem a magyar középkor” – vallja Olasz Ferenc fotográfus filmrendező, aki a fényképezést mesterségnek tartja, nem művészetnek. Az embernek az az...
Talán még emlékszik rá a kedves Olvasó (hacsak nem szokta direkt átlapozni a rovatomat – amin persze Önt és Magamat ismerve nem csodálkoznék!), hogy a múlt hónapban egy...
Ezúttal Budapest egyik sokak számára ismeretlen, szinte meseszerű kis zugába kalauzoljuk el a kedves olvasót: a mai Buda déli részére, a XXII. kerületbe, Budafokra...
Május 21-én, 322 nap után befutott a Golden Globe 2018 földkerülő vitorlásverseny ötödik és egyben utolsó versenyzője is, Tapio Lehtinen. Kopár István negyedikként, 263...
Az első, akivel találkoztam… Meglátott és tetszettem neki. A szemembe nézett. Harminckilenc éves volt. Kiment a kapu elé az utcára, állt a járdán, és...
Ismerős az érzés, amikor a fáradtságtól és kimerültségtől már csak nevetni tudunk? Egy meglengetett kisujj látványa is arra kényszerít, hogy a fülemre akasszam a...
Belenyúlok a szekrényembe, és gyakran alig találom meg, amit keresek. Még mindig mennyi ruhám van, állapítom meg. És tulajdonképpen közülük sokat nem is szeretek...
Gyermekkorban a húgyúti fertőzések a légúti fertőzések után a második leggyakoribb bakteriális fertőzéstípusnak számítanak. Az orvoshoz forduló lázas gyermekek akár 7-10%-a is húgyúti fertőzésben...
Hanna néni végigélte az egész huszadik századot. Olyan közegből származott, amely zsigerből tudta, hogy mit jelent a társadalmi felelősségvállalás, még mielőtt e ma oly...
Freddie-vel egy kávézóban beszéltünk meg találkozót. Várok a soromra, mert éppen egy fiatal lány készít vele interjút. Mosolygósan, udvariasan válaszol, de a tartása merev...
Utálok szóban feleltetni. Ha már mindenképpen kell, mert dolgozatot nincs időm vagy kedvem javítani, akkor a páros felelést választom. Egy bajtárssal mégis könnyebb túlélni...
Megteltek az üzletek polcai spárgával, amelyet messze nem csak párolva, köretnek és krémlevesnek lehet felhasználni. Összegyűjtöttünk három olyan finomságot, amely ebből a remek –...
Tizennégy éves magyar fiú kisfilmjét választották a legjobbnak két, Cannes-ban megrendezett filmfesztiválon. Százados Ábelt „Soha” című, mobillal rögzített alkotásáért először a World Peace and...
Átmeneti lehűlés, esős május ide vagy oda, fut előre a természet feltarthatatlanul, pattanásig feszülnek a bodzavirág bimbói, és elárasztják bódító, édeskés illatukkal a kerteket...
Kovács Emőke történész két évtizede foglalkozik a Balatonnal, és úgy tűnik, bőven van még tartaléka e témában. Negyedik könyvében a 19-20. századi hétköznapok pillanatait...
A Szent Jobb megtalálásának ünnepét az idén már harmadjára ünnepli rendhagyó misével a Szent István-bazilika május 30-án. Hogyan kerül egymás mellé népzene és gregorián...
Hogyan hat gyógyulásunkra az imádság, az adakozás és a megbocsájtás? Mi a közös metszéspontja a magyar népzenének és az indiai masszázsnak? Mit adhat nekünk...