„Azért jöttem, hogy átéljem mindazt, amiről írtam” – interjú az Anna-bál szépével

– Szakdolgozatot írtál az Anna-bálokról, most pedig kezedben a bálkirálynőt illető aranyalma. Hogy esett meg ez a mesébe illő történet?
– Az ELTE néprajz szakán végeztem, de már gimnázium óta annyira szeretem a történelmet, hogy felvettem mellé azt is. A reformkori hagyományok és Balatonfüred annyira elvarázsolt, hogy úgy döntöttem, beleásom magam a bál történetébe. Ugyan az Anna-bál története nem klasszikus néprajzos téma, de szépen ötvözi a történelem-néprajz keresztmetszetet. Ráadásul odahaza, Kisvárdán, szabolcsi nagyszüleim, dédmamám is sokat meséltek a patinás Anna-bálról, bár maguk nem vettek részt rajta sosem. A szakdolgozatomban reformkori bálok történetét elemeztem a korabeli sajtó tükrében, de legfőbb kutatási területem az 1954-1975 közötti időszak volt, mikor Zákonyi Ferenc felélesztette a polgári tradíciót. 1954-ben ő volt az, aki életet lehelt a XIX. századi hagyományba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a turisztikai életet fellendítse; nagyrészt neki köszönhetjük, hogy ma is él és virágzik ez a szép hagyomány.

Az 1977-es Anna-bál szépe, Horváth Éva volt az egyik adatközlőm, ő bíztatott arra, hogy a művelődéstörténet kutatása mellett egyszer jöjjek el magam is, és éljem át személyesen a hangulatát. Mesélt nekem báli etikettről, szokásokról, amelynek nemcsak kutatóként, de bálozóként is hasznát vettem.

– Itt volt ő is a bálon?

– Amikor meghallotta, hogy engem választott a zsűri a bál szépének, idejött, és hozta magával az ő aranyalmáját is – igazán szép és megható volt vele közösségben átélni a győzelem örömét!

– A hagyomány mennyire fontos az életedben?
– Nagyon fontos, Anna-báli győztesként is „szem lettem a láncban”, egy kitaposott, régi úton viszem tovább a szokásokat, ami igazán megható! Természetesen a családban is vannak tradíciók, amelyek kijelölik az életünk folyását, mint például az, hogy szenteste mindig együtt, mindig otthon ünneplünk, de az Anna-bál bűvkörébe kerülve elhatároztam, hogy magam is alapítok egy hagyományt: a családom ifjú hölgyeinek szeretném életükben legalább egyszer megmutatni ezt a varázslatos eseményt. Van egy három és fél éves tündéri unokahúgom, egy angyalszőke, kedves kislány, aki tegnap már Réka hercegnőnek szólított – őt mindenképp szeretném elhozni ide, amikor 16 éves lesz!

– Számítottál arra, hogy tiéd lesz az aranyalma?
– Egyáltalán nem! Még csak az sem volt bennem, hogy az első 15 közé kerülök, akik közül a zsűri választja ki a legszebbeket. Édesapámon, aki elkísért ide, és kutatási adatközlőmön kívül nem is ismertem itt senkit, tényleg „csak” azért jöttem, hogy egyszer magam is átéljem mindazt, amiről írtam. Még most sem fogtam fel igazán, hogy mit történt! Mikor kimondták a számomat, és ott találtam magam a trónszékben, majd interjúkérdésekre kellett válaszolnom, egy egész más világba csöppentem!

Purgel Réka – Kép: Máthé Zsuzsa

Sok barátom, ismerősöm keresett azóta, a másnap délelőtti hagyományos füredi kocsikázásnál pedig megtapasztalhattam az emberek végtelen szeretetét, amivel nem is személy szerint engem, hanem a báli hagyományt, a múlt jelenben való újjáéledését ünnepelték. Az emberek valóban egy szép, ápolni való hagyományt látnak az Anna-bálban, és ez megrendítő! Szabályosan futkosott a hideg a hátamon, ahogy a gyerekek szaladtak ki az utcára, mikor a házuk előtt elvonult a hintó.

– A kortársaid nem tartják porosnak vagy mesterkéltnek ezt a hagyományt?
– Bálkirálynőként még nem tapasztaltam ezt, de korábban hallottam ilyen kritikákat. Ugyanakkor most, hogy módom volt személyesen részt venni az eseményen, minden ilyen természetű kétségem elszállt, mert tényleg úgy érkeztem ide, hogy egyszerűen csak szerettem volna jól érezni magam. Sokan szurkoltak ugyan nekem, de tényleg senki nem lobbizott értem! Nagyon barátságos közegbe kerültem, igazán közvetlen volt a báli közönség – ha nem szavaz rám senki, akkor is ugyanolyan jóízűen ettem volna meg a süteményemet, és ugyanúgy jól éreztem volna magam.

– Mit gondolsz a szépségversenyekről?
– A szocializmus alatt, egészen a tragikus sorsú Molnár Csilla szépségkirálynővé választásáig az Anna-bálon kívül nemigen volt tere a női szépség megmérettetésének. Ez a bál egy polgári hagyományt vitt tovább egy ideológiailag gyökeresen más időszakban, ami önmagában is csoda. Szépnek tartom azt, hogy az Anna-bálon ma is van lehetőség igazi királykisasszonynak öltözni, a nőiség hagyományos, nemes vonásait megélni. Én például tudatosan viseltem kesztyűt, ami ma már nem divat, de ehhez a konzervatív, hagyománytisztelő eseményhez szerintem nagyon illik. Ráadásul ez egyáltalán nem volt teher számomra, kifejezetten jól éreztem magam benne!

Szerintem nem annyira a szépség, hanem a hagyomány maga áll ennek a bálnak a középpontjában – Széchenyi, Ady, Krúdy voltak résztvevői, számomra ez az igazi szépség!

Nem is egy szépségverseny győztesének érzem magam, az elsőséget sokkal inkább megtiszteltetésként fogom fel.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Örömömet lelem a tanulásban, tervezgetem, hogy nekifogok egy bölcsész doktori iskolának, de a képzőművészet irányába is kacsintgatok, kiskorom óta festek, volt is már kiállításom Budaörsön. Akár ebből is alakulhat egy hivatás. Ráadásul zeneiskolai növendék is vagyok, zongorázom, úgyhogy sok lehetőség áll előttem. Jól érzem magam a bőrömben, mert minden tevékenységet szeretettel, jókedvvel végzek, ebből a sokféle jóból kell majd kiválasztanom a főcsapást!

– Kisvárdán születtél, sőt, ott is van egy Anna-bál, amit megnyertél már…
– Nagyon szeretem a szülővárosomat, ott köteleződtem el az irodalom és a történelem mellett, tényleg csak jót kaptam attól a várostól. A Kisvárdai Jótékony Nőegylet szervezett egy hagyományteremtő Anna-bált, amelyben egyszer csak én is ott találtam magam. Szép emlékként őrzöm azt is.

 Purgel Réka – Kép: Máthé Zsuzsa

– Gyönyörű a hajad! Mióta növeszted?
– Oviban és alsó tagozatos koromban hosszabb hajam volt, de felsőben egész rövidre vágattam, szerettem azt is nagyon. Aztán gimnáziumban kezdtem újra növeszteni, azóta csak piciket vágok a végéből, és csak nő… A bálra is kibontva hagytam, kontyban nehéz is lenne viselni, nagy a súlya. Fél éve kezdtem hobbiként modellkedni, a fodrászok meg is ijednek, mikor meglátják a hajamat!

– Biztos, hogy ez csak hobbi marad?
– 23 éves vagyok, ráadásul csak 165 centi, ami ebben a világban kissé alacsonynak számít. De vannak olyan felkérések, amik kifejezetten az arcra fókuszálnak, azt pedig nagyon élvezem, amikor átalakítanak egész más karakterré.

– Ha nem nagyestélyiben vagy, mit viselsz szívesen?
– Tornacipőt, farmert és minél színesebb felsőket. Kedvenc színem a citromsárga, ami ruhában igazán vad, de engem feltölt, ha ilyen színesbe öltözhetek!

– Tényleg, mindig ilyen mosolygós és vidám vagy?
– Sokan kérdezik ezt, alapvetően jól érzem magam a világban, rengeteg szeretetet kapok a környezetemtől, nem is lehetnék rosszkedvű. Anyukámék mesélték, hogy babakoromban is mindig bazsalyogtam, ilyen vagyok.

– A női sors fontos fordulópontja az anyaság. Te hogy képzeled a jövőd, milyen családot szeretnél?
– Nagyon családcentrikus szülők gyermeke vagyok, három testvérem van: nővérem, húgom és öcsém – mi vagyunk a Purgel-gyerekek! Életem legmeghatározóbb pontja a velük való szoros kapcsolat, és az, hogy édesanyám otthon volt velünk óvodás korunkig. Óriási buli az életünk, ami igazi minta.

Igen, szeretnék én is családot, és mindent úgy csinálnék, ahogy a szüleinktől kaptam, mert ha csak feleannyira igyekszem, mint édesanyám és édesapám, már biztos, hogy nagyszerű családom lesz!