A terror vértanúja, aki felszólalt az erőszak ellen, majd a saját szentmiséjén agyonlőtték

Egy parasztfiú útja az érseki székig 

Óscar Romero a legkisebb és egyben a legnagyobb népsűrűségű közép-amerikai állam, El Salvador egyik hegyi falujában, Ciudad Barriosban látta meg a napvilágot 1917-ben. El Salvadort ma is a régió legszegényebb országaként tartjuk számon. A jellegzetes földműves társadalom élén évtizedeken keresztül katonai kormányok váltották egymást, polgárháborúk, éhséglázadások nehezítették az emberek életét. Az ország gazdasága napjainkban is az ültetvényes gazdálkodásra, a kávé és néhány más mezőgazdasági termék monokultúrájára épül, ipara fejletlen, a gazdasági és politikai élet irányítása néhány dúsgazdag család kezében összpontosul.  

Romero szülei legtöbb honfitársukhoz hasonlóan egyszerű, szegény emberek voltak, édesapja a falu postása és távírásza volt, aki, hogy nyolc gyermek apjaként népes családját eltarthassa, földművelésből egészítette ki jövedelmét. Óscar kezdetben a helyi elemi iskola növendéke volt, néhány osztály elvégzését követően azonban asztalosinasként szakmát kezdett tanulni. Tehetséges, eszes fiú lehetett, a falu elöljárója felfigyelt rá, és arra biztatta, hogy tanuljon tovább.  

El Salvador katolikus ország, Óscar szülei is hitben nevelték gyermekeiket, így nem meglepő, hogy a fiúnak a továbbtanulás egyben a papi hivatást is jelentette. 

San Miguel kisszemináriumába került, ahol nemcsak középiskolai, hanem teológiai tanulmányokat is folytatott. A papi hivatás mellett 1937-ben kötelezte el magát végleg, és a főváros, San Salvador egyetemén folytatta tanulmányait. Innen pedig hamarosan Rómába, a híres jezsuita Gregoriana Pápai Egyetemre került, ahol teológiából licenciátusi fokozatot szerzett. 

Az Örök Városban egy évvel később pappá szentelték. Még egy esztendőt maradt Rómában a doktorátusra készülve, majd püspöke kérésére félbeszakítva tanulmányait hazatért, hogy megkezdje papi szolgálatát a San Miguel-i Egyházmegyében. Elsőként Anamorósba kapott plébánosi kinevezést, rövidesen azonban püspöke titkárként maga mellé vette, és Romero a következő huszonhárom évet ebben a beosztásban töltötte. Részt vett az egyházmegye kormányzásában, intézte annak adminisztratív ügyeit, és ő szerkesztette az egyházmegye hetilapját. Vezette a székesegyház plébániáját, valamint sokrétű lelkipásztori munkát végzett. 

Csaknem negyedszázados, a püspöki aulában töltött időt követően, 1967-ben kinevezték a püspöki konferencia titkárává, így a fővárosba kellett költöznie. Három évvel később VI. Pál pápa San Salvador segédpüspökévé nevezte ki. 

Újabb négy esztendő elteltével a Santiago de María Egyházmegye püspöke lett, 1977 februárjában pedig ő lett San Salvador érseke. 

Az érseki széktől a vértanúságig 

Ebben az időben már meglehetősen feszült volt a viszony a politikai vezetés, a befolyásos klánok és a katolikus egyház között, hiszen egyre több pap állt a kisemmizettek oldalára, vallva az iglesia popular (a nép egyháza) mozgalom eszméjét, amelyet a hatalom a marxista, kommunista tanok térnyerésének ítélt.  

Romero érseki kinevezését a politikai elit kezdetben szívesen fogadta. Úgy gondolták, hogy a konzervatív teológiai és politikai elveket valló új egyházi vezető majd csillapítja az egyszerű hívő emberek elégedetlenségét, és képes lesz kordában tartani a nép érdekében politizáló radikális papokat. Közben az országban robbanás közeli helyzet alakult ki. Az elégedetlenségre a hatalom terrorral válaszolt, amely ellen a hegyekben gerillamozgalom szerveződött. Az érsek kezdetben távol tartotta magát a radikális csoportosulásoktól, és nem rokonszenvezett a felszabadítás teológiájának radikalizmusával sem. Érseki beiktatását követően azonban olyan események történtek, amelyek gondolkodását gyökeresen megváltoztatták. 

Az 1977-es év eleve sztrájkokkal, földfoglalásokkal indult, Romero érseki beiktatása után pedig egy tüntetés vérfürdőbe torkollott. Rutilio Grandét, a szegények mellett kiálló jezsuita atyát, a főpásztor barátját a halálbrigádoknak nevezett félkatonai szervezet tagjai meggyilkolták.  

Az érseknek ez adta a lökést ahhoz, hogy a polgárháborúba sodródó országban a szegények, az elnyomottak, a nincstelenek védelmezőjévé és szószólójává váljon. Hazája helyzetéről az őt igen nagyra becsülő II. János Pál pápát is tájékoztatta. Szentbeszédeiben, amelyeket a rádió is közvetített, szót emelt az erőszak és az igazságtalanság ellen, jogsegélyszolgálatot hívott életre, a hit és az igazságosság nevében látogatta és bátorította a terror által leginkább érintett vidéki közösségeket, ahol a halál­osztagok működtek. Ma is gyakran idézik bátor kiállását, amely szerint: „amikor az egyház hallja az elnyomottak kiáltását, nem tehet mást, minthogy megbélyegzi azokat a társadalmi struktúrákat, amelyek létrehozzák és állandósítják a nyomorúságot, amelyből e kiáltás fakad”. 

Kép

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

Az országos ellenállás 1980 elejére tömegtüntetésekbe, általános sztrájkba torkollott, a hatalom és annak fegyveres félkatonai szervezetei pedig válaszként egyre véresebb erőszakot alkalmaztak. Romero érsek ekkorra már az ellenállás jelképévé vált, határozottan elítélte az elnyomást, és arról beszélt, hogy ha minden békés kísérlet kudarcba fullad, a tömegeknek legitim joguk van az erőszakos felkeléshez. Nemzetközi, egyházi és közéleti fórumokon hívta fel a figyelmet hazája helyzetére. 

Levélben kérte Jimmy Carter amerikai elnököt, hogy ne támogassa az El Salvador-i kormányt és a hadsereget. Nyilvánosságra hozta azt is, hogy halálos fenyegetést kapott, azonban a menedékjogot, amelyet a nicaraguai szandinista, baloldali kormány kínált neki, nem fogadta el, mivel nem akarta népét és egyházát magára hagyni. 

Emlékezetes szentbeszédében, amelyet 1980. március 23-án mondott, arra szólította fel a hadsereg és a rendőrség tagjait, hogy szüntessék be az erőszakot. 

Radikálisan így fogalmazott: „Ember parancsolhatja nektek, hogy öljetek, de Isten törvényének kellene győznie bennetek, amely azt parancsolja: »Ne ölj!« Egy katona sem köteles olyan parancsnak engedelmeskedni, amely ellenkezik Isten törvényével! Erkölcstelen törvény senkit sem kötelez.” 

A beszédre már másnap kegyetlen választ adott a hatalom. Romero érseket, miközben szentmisét mutatott be, halálos lövés érte. Az elkövető elmenekült, kilétére később sem derült fény, de sejteni lehetett, hogy a kormány zsoldjában álló halálbrigádok tagja volt. A temetés, amely tízezreket megmozgató kormányellenes demonstrációvá nőtt, véres tragédiával végződött, ugyanis a székesegyház előtti téren bomba robbant, majd a katonaság a tömegbe lőve több tucat embert meggyilkolt. 

Ezek az események vezettek ahhoz a polgárháborúhoz, amely egészen 1992-ig tartott, és mintegy hetvenötezer ember életébe került. A hadsereg és a halálbrigádok tizennyolc katolikus papot és öt apácát is megöltek. A féktelen erőszakhullám elől sok százezren menekültek el az országból. Az állami propaganda pedig az egyházat és a mártír érseket tette felelőssé a történtekért. 

Idővel az is kiderült, hogy Óscar Romero meggyilkolására az El Salvador-i biztonsági erők vezetője adott parancsot, felelősségre azonban soha nem vonták.  

Kép

Oroszországi Erzsébet (Jelizaveta apátnő), Martin Luther King, Óscar Arnulfo Romero érsek és Dietrich Bonhoeffer szobra a Westminsteri apátságnál − Forrás: Wikipédia

Az érsek békemunkáját életében több nemzetközi szervezet is díjakkal, elismerésekkel értékelte, Rómában pedig még 1994-ben elkezdődött a boldoggá avatási eljárása. II. János Pál 2000-ben a hit vértanújának nevezte, El Salvador-i látogatása idején pedig imádkozott a főpásztor sírjánál. XVI. Benedek később a hit nagy tanújaként, Ferenc pápa pedig Isten embereként beszélt róla. Az egyházfő 2015 elején az érsek halálát vértanúságnak minősítette, és ez év májusában San Salvadorban százezrek jelenlétében boldoggá avatta. Óscar Romerót 2018 októberében Ferenc pápa az egyház szentjei közé emelte.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.