Sakk-királynők a Kárpát-medencéből
„A sakk a legnagyobb elmepróba. – Úgy gondolja? Én mindig azt hittem, a nők”. A párbeszéd a „Columbo” című tévésorozatban hangzott el, ahol nem tértek ki külön a sakkozó nőkre. Pedig a téma van olyan izgalmas, mint a ballonkabátos felügyelő ügyei, mivel mindig is különleges egyéniségek voltak a táblák királynői. „A Tábla Királynője” címmel Sinka Brigitta sakkmester az életéről készült évekkel ezelőtt dokumentumfilm, aki több mint 13 ezer lejátszott partival a sakkszimultánok nem hivatalos világrekordját is tartja, 91 évesen. És akkor még nem beszéltünk a Polgár-testvérekről, köztük a sakktörténet legjobb női versenyzőjének tartott Juditról. Most a hátországba, az amatőrök világába teszünk rövid kirándulást – a Kárpát-medencei Magyar Sakkozó Nők Találkozója apropóján.
Idén már másodszor szervezte meg ezt a rapid sakkversenyt a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége. A rendezvény célja, hogy a határon túli magyar sakkozó nőket is bevonja hazai versenytársaik sportéletébe. 2019-ben összesen harmincnyolc hölgy ült Budapesten asztalhoz, amely annak tükrében különösen magas szám, hogy az év többi sakkversenyén ők jellemzően a férfiakkal közös mezőnyben indulnak, és általában a létszám legfeljebb néhány százalékát teszik ki (ide pedig jóformán csak a terem befogadóképessége miatt nem jöttek el még többen).
A nők sakkbéli alulreprezentáltságát illetően számos tanulmány született már, amelyek közös megállapítása, hogy a nők minden bizonnyal – ha elkezdik is – rövidebb életszakaszukban űzik ezt a sportágat, mint a férfiak, hosszú távon kevésbé tudják és akarják összeegyeztetni egyéb teendőikkel, ezért előbb-utóbb abbahagyják.
Márpedig a sakkozás sikeréhez (is) elképesztő idő- és energiabefektetésre, jó értelemben vett megszállottságra van szükség. Jobbára csak az jut el a világversenyekig, aki minden mást háttérbe szorítva állhatatosan kitart mellette.
„A sakknak ráadásul nagyobb az irodalma, mint a zenének és a matematikának” – mondja Juhász Béla sakkmester, a mostani verseny lebonyolítását szakmai oldalról támogató Sirály Életmód SE elnöke. –
Ha valaki a legjobbak közé szeretne kerülni, annak napi hat-nyolc órát kell foglalkoznia vele, amekkora erővel akár három diplomát is megszerezhet.
És sokan a diplomát választják. Igaz, mások meg a diplomát és a sakkot együtt, sőt még három-négy világnyelvet is, amelyeknek az elsajátítása szintén elengedhetetlen. Akárcsak a magas szintű önmenedzselésé, s ha mindez megvan, jöhet cserébe egy látszólag szabadabb élet sok utazással, felkészülésekkel, edzőtáborokkal a profiknak. Jóval nehezebben megszerezhető támogatásokkal, mint más sportágakban, például akár egy NB III-as futballcsapatnál…”
Így pedig már érthetőbb, miért választanak a sakk helyett sokan más hivatást vagy éppen a családalapítást egy bizonyos korba érve. Akiknek azonban nőként is sikerül megmaradnia a sportágban – Magyarországon körülbelül ezren vannak –, szinte kivétel nélkül figyelemre méltó személyiségek. Ők találkoztak egymással az NSKI elegáns termében tartott Kárpát-medencei seregszemlén, gyerekektől a legidősebb korosztályig. Az esemény fővédnöke Szász Jenő NSKI-elnök, levezénylője pedig Orsó Miklós nemzetközi versenybíró volt. Elindult például a mindössze tizenkét esztendős tehetség, az ajkai Gaál Zsóka, aki három és fél éves kora óta sakkozik, és már most kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki második helyezett. De elfogadta a meghívást a riói olimpián ötödik helyen végzett magyar női válogatott egyik tagja, Terbe Julianna is; nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy végül meg is nyerte a versenyt. És üdvözölhettek a szervezők egy igazi korelnöknőt, a 77 éves Katusák-Huzsvár Rezsőnét.
„Hogy mióta versenyzem? Öregkorom óta” – jelenti ki nevetve a Judit keresztnevű hölgy. – Nyugdíjba vonulva el akartam kerülni az elbutulást, és ez volt a legkézenfekvőbb módja. Ahová csak tudok, megyek, és minden versenyen én vagyok a legidősebb, pláne a nők között. Hiszen van, ahol ötven indulóból hárman, máshol százhatvan közül egyedül én vagyok hölgy. És már negyven-ötvenéveseket sem nagyon látok, nemhogy hetven felettieket! Korábban pénzügyi-számviteli területen dolgoztam, és a kockás füzetem most is mindig velem van. Abba jegyzetelem lépésről lépésre a kisorsolt ellenfeleim játszmáit, és – ha éppen Csehországban vagy Németországban van a verseny – egy üveg jó barnasört elkortyolva memorizálom őket. Kerültem már szembe ilyen nemzetközi szeniorversenyen az egykori szovjet világbajnok Nona Gaprindasvilivel is, és nem is értem el rossz eredményt! De játszottam olyan nyolcéves gyerek ellen is, aki végig a plafont nézegette, mintha oda sem figyelne, majd amikor léptem, lenézett a táblára, és a másodperc törtrésze alatt meglepett a zseniális válaszlépésével. Na, ők az igazi talentumok, belőlük lehet nagy sakkozó, ha elég áldozatot hoznak, és kellőképp szorgalmasak.”
A sakk ugyanis állandó tréninget, továbbképzést igényel, a később karriert befutó ifjak – párhuzamosan akár három mesteredzővel is dolgozva – sokszor magántanulónak állnak, hogy időbeosztásukat is a folyamatos fejlődésnek rendelhessék alá.
Kombinációs készség, logika, stratégiai gondolkozás és vizuális memória: e képességek elengedhetetlenek az eredményességhez.
Minden bizonnyal rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal a Kárpát-medenceiek versenyére Budapestről nevezett – 10, 14, illetve 21 éves – Tóth-testvérek, akik egy családból hárman is remekül szerepeltek. Ugyanígy az Ausztriából érkezett két Vicze-lány, akik révén a tőlünk nyugatra élő magyarok is képviseltették magukat a seregszemlén, a Felvidék vagy a Délvidék magyarjai mellett. A 15 éves Vicze Zsófia és a 13 esztendős Vicze Kata röviden meséltek magukról.
„Ötéves voltam, amikor Ausztriába költöztünk, és a szüleim nyelvgyakorlás céljából írattak be az óvodai sakk-szakkörbe” – kezdi Zsófi. – Pár év múlva egy magyarországi nyári táborban ismerkedtünk meg a két későbbi edzőnkkel, Molnár Bélával és Taskovics Istvánnal. Azóta Katával együtt velük készülünk és járjuk a nemzetközi versenyeket. Szeretnék majd női FIDE-mester lenni, de a fő célom, hogy gyermekorvos legyek, és felnőttként csak mellette sakkoznék.”
„Én már háromévesen elkezdtem – folytatja Kata. – Azóta országos versenyeket nyertem, indultam Európa- és világbajnokságon is. Napi két-három órát tréningezünk, sokat hiányzunk a versenyek miatt a suliból, de otthon a szüleink segítségével mindent pótolunk, ezt egyelőre elfogadják az iskolában. Szeretnék majd magyar bajnok és női nagymester lenni, hosszú távon vissza is költöznénk a családdal együtt Magyarországra, ez néhány év múlva megvalósulhat.”
S hogy a lányok mit szeretnek igazán a sakkban? Zsófi azt, hogy összehozza a nemzeteket, és kortól és nemtől függetlenül űzhető. Kata pedig úgy érzi magát a tábla előtt, mintha egy középkori csata részese lenne, sokszor olyan ellenféllel szemben, akivel aztán a játszma után ugyanúgy jó barátok, mint előtte voltak.
A női sakkozók között – a természetes rivalizálás mellett, kinek-kinek a saját karakterétől függően persze – egyébként is köttetnek maradandó ismeretségek, miután a kevés sorstárs összetart.
Ezeket a rokon lelkeket hozta még közelebb egymáshoz idén már másodszor Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, aki szerető gondoskodással szervezte meg a Kárpát-medencei találkozót. A remek partik mellett itt arra is adódott lehetőség, hogy az idősebbek anekdotázzanak például Sinka Brigitta egykori gyönyörű kontyáról, amely állítólag őrületbe kergette a férfiakat. A mesterek pedig árgus szemekkel keresték a fiatalok között a reménybeli következő Polgár Juditot, akiből pedig – akárcsak a futballban Puskásból – jó, ha (fél) évszázadonként egy születik…
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>