Cicaparadicsom – Ahol akkor is természetes a segítség, ha nem jár érte fizetség

Mint mondják, manapság kevesebb a felelős gazdi, mint a kitett, kóbor macska. Éppen ezért lett a 2021-ben létrehozott Safi Cicamenedék Alapítvány fő célkitűzése a gazdátlan macskák számának csökkentése, amit a megelőzés humánus eszközével, az ivartalanítással segítenek a civil munkájuk mellett, szabadidejükben.

Ha örökbe szeretnék fogadni egy cicát, most nagy bajban lennék, ugyanis ennyi bújós szépség közül meglehetősen nehezen tudnék választani. A ti szívetekhez melyik mancsos áll a legközelebb?

István: Én nagyon szeretem a főgengsztert, a fekete Gúnárt. Vérömleny volt a fülében, meg kellett műteni, de mivel eléggé akaratos, leszedte a védőgallért, piszkálta a fülét. Így lett birkózófüle.

Ildikó: Az én egyik nagy kedvencem Hael, aki korábban parvovírusban szenvedett, ami igen fertőző és akár halált okozó vírusos megbetegedés. Gyöngyösről mentettük, sokat küzdöttünk érte. Meggyógyult, de maradt vissza egy kis idegrendszeri defekt, amitől a mozgása nem teljesen koordinált.

István:

Földszintes macskának is szoktuk nevezni, ugyanis a koordinálatlansága miatt nem ugrik fel a bútorokra.

A mentett cicák mellett – akikről nemsoká beszélgetünk – több sajátotok is van. Melyikőtök hány cicát hozott a házasságba?

István: Ildinek volt régebben egy kutyusa, de cicája egy sem.

Ildikó: Akkor mi még nem ismertük egymást.

István: Nekem is volt kutyám gyerekkoromban, sőt, mi alapvetően kutyapártiak voltunk.

Ildikó: Aztán a fiam elkezdte mondogatni, hogy „jó, jó, nektek van két kutyátok, hozzám viszont egyik sem húz igazán, úgyhogy szeretnék egy macskát!”. Egy kertészetben találtuk neki Maffia cicát, aki ma már 12 éves. Később István Tiszaújvárosból kezdte el begyűjteni a kóbor cicákat, ő ugyanis onnan származik.

Az állatok iránti szeretet mellett még mi volt nektek szimpatikus és szerethető egymásban már a megismerkedéskor?

Ildikó: Szeretem, hogy kettőnk közül István az észszerű fék. Én inkább hűbelebalázsként megyek előre, kitartok a céljaim mellett, akkor is, ha néha falakba ütközöm.

István: Nekem pont ez az eltökéltség tetszett mindig Ildikóban. Amit a fejébe vesz, azt rendszerint végrehajtja. Amikor meg beletörik egy kicsit a bicskája valamibe, akkor itt vagyok én, hogy segítsek neki.

Ildikó: Már a kezdetekkor elmondtam Istvánnak, hogy én nem az a nő leszek, aki mindenre bólogatni fog.

Nyitottan állok az ő verziójához is, de fontos, hogy legyen verziója.

Hogy mondjon, javasoljon valami olyat, ami adott esetben jobb ötlet, mint az enyém. És jól működünk így.

Kép

István és Ildikó egy-egy kedvencükkel – Fotó: Safi Cicamenedék Alapítvány

Ki vigyáz erre a sok cicára és a két kutyusra, amikor például elutaztok?

Ildikó: Ó, mi ezt nagyon egyszerűen és praktikusan oldjuk meg: nem utazunk el.

István: Azért volt, hogy sikerült ellógnunk pár napra, akkor Ildi anyukájáék vigyáztak rájuk.

Ildikó: Kétszer voltunk nyaralni, mióta együtt vagyunk. Vannak terveink jövőre, mert jó volna egy picit feltöltődni, de egy utazást nálunk komoly logisztika fog megelőzni.

István: Volt, hogy karácsonykor is cicát mentettünk, egy csontsovány, macskának kinéző teremtményt. Gyakorlatilag le volt rohadva a szőre. Nagyon úgy tűnt, hogy az utolsókat rúgja szegény.

Ildikó: Le kellett mosni, borotválni, de aztán minden nap erősödött, és csodaszép lett.

Surprise-nak neveztük el. Később jelentkezett érte végleges gazdi, és bár örömmel adtuk neki, nagyon nehezen engedtük el, mert borzasztóan megszerettük.

Sosem éreztétek úgy, hogy az állatok társaságában lenni számotokra egyfajta „menekülés” is? Menekülés a világtól, amely főleg mostanában meglehetősen agresszív, és az emberektől, akik közül sokan elkeseredettek és pesszimisták.

Ildikó: Egy élelmiszerboltot és egy nemzeti dohányboltot üzemeltetünk, tehát abból, amiket említesz, épp eleget tapasztalunk ahhoz, hogy a nap végén siessünk haza a cicáinkhoz, kutyusainkhoz. A pesszimizmus még valahol rendben van, mi inkább a rosszindulattal nem tudunk mit kezdeni. Elfogadjuk, hogy ez van, de a mi értékrendünk nem ilyen. Számunkra természetes, hogy akkor is segítünk, amikor nem jár érte fizetség. Távol áll tőlünk az önfényezés – ezen az interjún is sokat töprengtünk, mert egyáltalán nem vagyunk magamutogatók –, de a Cicamenedék esetében is a jó ügy és a szeretet hajt bennünket. Mindig igyekszünk magunkon kívülre is nézni.

Miért épp a Safi nevet viseli az alapítványotok?

Ildikó: Tizenkét éve egy parkolóban találtunk egy fekete kiscicát. Először csak enni adtunk neki, aztán annyira megsajnáltuk, és megtetszett nekünk, hogy hazavittük Kistarcsára. Akkoriban még ott éltünk.

István:

Három-négy napig csak a kertben volt, aztán megmutattuk neki a házat, mire ő besétált, és fél évig ki sem ment.

Ildikó: Safinak neveztük el. Tavaly ment el. Kiderült, hogy nemcsak pajzsmirigybeteg volt, hanem béldaganattal is küzdött. Mindent megtettünk érte, de végül el kellett engednünk. Az ő tiszteletére lett az Alapítványunk neve is Safi.

István: De a befogadott macskák akkortól kerülhettek nagyobb számban hozzánk, amikor beköltöztünk ebbe a nagytarcsai házba.

Ildikó: Nagytarcsán valahogy mágnesként vonzzuk a kitett cicákat. Az első macsekok kint és bent is lehettek, vagyis töredelmesen bevalljuk, hogy mi sem voltunk mindig száz százalékban felelős állattartók. Nem tudtuk, hogy a bent tartott cicák élettartama hosszabb lehet pusztán attól, hogy bent tartjuk őket, holott logikus, hiszen nem szednek össze betegségeket, nem üti el őket autó…

Kép

Fotó: Safi Cicamenedék Alapítvány

Jelenleg 26 végleges otthonra váró cicának viselitek gondját. Az ivartalaníttatást ti intézitek, de az oltatás és a chip beültetése már az örökbefogadó gazdi feladata?

Ildikó: A kötelező oltásokat egészen addig mi intézzük, amíg nem jelentkeznek az örökbefogadók. Nálunk minden cica oltva, féregtelenítve van, és a chipről is gondoskodunk – rendszeresen járunk tehát állatorvoshoz velük.

Mi az a tulajdonság az állatokban, amit nekünk, embereknek sem ártana elsajátítanunk?

István: Az alkalmazkodási képesség. A macskák szó szerint bárkihez tudnak alkalmazkodni. Egyébként az sem igaz, hogy érdekből vannak az emberrel.

Ha megkapják a megfelelő törődést, eszükbe nem jut elkóborolni.

Ildikó: Mi szerintem szélsőséges példa vagyunk, mert nálunk olyan szinten megkapnak mindent a gyógyszertől a törődésen át az ápolásig és az eledelig, hogy vannak esték, amikor rádöbbenünk: a mi hűtőnk ellenben üres. (nevet)

Elfelejtetek abból a boltból élelmet hazahozni, amit ti működtettek?!

Ildikó: Igen. A nagy pörgésben kimegy a fejünkből.

Az egyik unokatestvérem gyerekként elképesztően tudta kínozni az állatokat. Szerintetek mi (lenne) az első és legfontosabb dolog, amit jó, ha egy kisgyereknek megtanítunk, mielőtt állatok közelébe kerül?

Ildikó: Nálunk a fiam nagyon korán találkozott állatokkal, együtt is aludt a kutyusával, zsigerből jött neki a szeretetteljes kapcsolódás, ösztönösen érezte, és persze tőlem is látta, milyen felelősséggel jár együtt élni egy kutyával vagy macskával.

István: A szülői példamutatás a legfontosabb, s hogy a gyerekek minél korábban tanuljanak az állatokról, a velük való kontaktusteremtésről. Ha kiskorban a szülő megmutatja, hogyan kell gondozni, megérinteni egy állatot, az már siker. Fontos megértetni a gyerekekkel, hogy a háziállatok tőlünk, emberektől, a szeretetünktől, a gondoskodásunktól, a figyelmünktől függnek, és ezzel soha, egyetlen embernek sem lenne szabad visszaélnie.

A Safi Cicamenedék Alapítvány jelmondata az Együtt a cicákért!, amely arra próbálja felhívni az emberek figyelmét, hogy ők maguk is rengeteget tehetnek a gazdátlan cicákért, és közös összefogással jelentős eredmények érhetők el annak érdekében, hogy a gazdátlan, nélkülöző cicák sorsa jobbá váljék. A Safi nonprofit szervezetként nagyrészt támogatók, segítők és adományozók hozzájárulásaival tudja fenntartani a cicákért végzett minőségi munkát, így minden anyagi, illetve tárgyi adományt hálásan fogadnak. Kapcsolatba lehet lépni velük a www.saficica.hu oldalon, valamint a Safi Cicamenedék Alapítvány Facebook-oldalán.