„Kiskoromtól tudtam, hogy szeretnék diplomát” – a roma ösztöndíjas Kunhegyesi Lili már a nála fiatalabbakat mentorálja

A Ráckevei-Duna mellett fekvő Szigethalmon nőttél fel. Milyen volt a gyermekkorod? 

A nagyszüleim és a szüleim eredetileg Kiskőrösről származnak, de amikor megszülettem, már Szigethalmon laktak. Nagyapámnak volt egy kocsmája, amit a szüleim üzemeltettek, a kocsma mögötti házban laktunk körülbelül hatéves koromig. Mindig nagy volt a mozgás, de szerettem ott lakni. Aztán egy másik kertes házba költöztünk, de a mai napig Szigethalmon élek a szüleimmel és kilenc évvel fiatalabb öcsémmel. A vallás fontos a családom számára, evangélikusok vagyunk. Általános iskolába Halásztelekre jártam, a gimnáziumot pedig már Ráckevén végeztem. 

A Budapesti Gazdasági Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakának másodéves hallgatója vagy. Miért döntöttél úgy, hogy szeretnél továbbtanulni? 

Egészen kiskoromtól tudtam, hogy szeretnék diplomát. A szüleimnek vállalkozásuk van, soha nem dolgoztak alkalmazottként, ezért nem fix a jövedelmük. Úgy nőttem fel, hogy láttam, ez mennyi stresszel jár. Tudtam, hogy én ezt nem akarom. Mindig kitűnő tanuló voltam, de nem az a magolós típus. A gimnáziumban rájöttem, hogy a matek az egyetlen tantárgy, amit nem kell tanulnom, hanem magától megy. Viszont tizenkettedikben sem tudtam még, milyen irányba menjek tovább, ezért úgy döntöttem, hogy közgazdásznak tanulok tovább, mert abból még sok minden lehet az ember. 

Mit szóltak a szüleid a továbbtanulási terveidhez?

Nekik ez egyértelmű volt. Ha nem mondtam volna, hogy szeretnék egyetemre menni, akkor ők mondták volna, hogy kell. 

Apukám autókereskedéssel foglalkozik, anyukám besegít neki a papírmunkában. Ők nem diplomások, de anyukám járt egyetemre, csak félbehagyta, mert közben megszülettem én. Apai oldalról az unokabátyám idén szerez diplomát, de az anyai nagynéném is végzett egyetemet. 

A roma származásod, a roma kultúra milyen szerepet játszik az életedben?

Tisztában vagyok vele, hogy félig roma származású vagyok, de nem élek ezért másként. Nem tartom hátránynak, és nem is szégyellem. Soha nem ért hátrányos megkülönböztetés emiatt, de ez azért is lehet, mert sokan nem is veszik észre, hogy roma vagyok.

Nagypapám sajnos már nem él, nagymamám pedig – aki még ismeri a cigány nyelvet – tőlünk száz kilométerre lakik. Apukám roma, beszél cigányul, de mivel anya, én és a testvérem nem tudunk, ezért nem használja itthon. Nem tartjuk a roma hagyományokat, viszont az MCC Roma Tehetségprogramban, amelynek két éve vagyok a tagja, sokat tanulhattam erről. Szerintem azok a fiatalok, akik tanulni szeretnének, sokat kapnak a programtól. Az ösztöndíjrendszer teljesítményalapon működik. Az MCC kollégiumában kaptam szobát, heti három napot ott szoktam aludni. A tehetségprogram az alapszakos diplomáig tart, de mesterképzésen is lehet folytatni. Nem tartom kizártnak, hogy utána jelentkezzek majd a Vezetőképző Akadémiára.

Hogyan kerültél be a programba? 

Matekból emelt szinten érettségiztem. Nagyon sokat tanultam rá, de a szóbelin „nyilván” kihúztam az egyik olyan tételt, amiben nem voltam teljesen biztos. 

A tanár kinevetett, és megkérdezte, minek jelentkeztem emelt szintű vizsgára. Utána napokig sírtam, és azt hittem, hogy megbuktatnak. 

Végül nagyon lehúztak, nem vettek fel államilag támogatott képzésre. Akkor nagyon csalódott voltam, mert nem a BGE-re, hanem a Corvinusra szerettem volna járni. Utólag örülök, hogy így alakult, mert nagyon szeretem ezt az iskolát. Hajtottam, hogy jó jegyeket szerezzek, és szerencsére sikerült átkerülnöm fizetősről az államilag támogatott képzésre. 

Középiskolásként nem hallottam még az MCC-ről. Egyetem előtt Antal István programvezető keresett meg, hogy jelentkezzek. Végigmentem a felvételi eljáráson, így kerültem be. Önéletrajzot és motivációs levelet kellett küldeni és egy adott témáról prezentációt készíteni, amit a felvételi elbeszélgetésen elő kellett adni. Mi a véleményem arról, hogy a jövőben lesz-e nyomtatott újság, vagy teljesen átveszi a helyét az online média? Ez volt a téma. Ha jól emlékszem, a nyomtatott sajtó mellett álltam ki. Azért, mert az online médiában egyre több fake hír van, és olyan oldalak, amelyek nem megbízhatók. Ahogy erről beszélünk, most eszembe jutott, hogy azért a másik oldalt is szóba hoztam, hiszen a szüleim korosztálya már egyáltalán nem olvas nyomtatott lapot, így egy idő után már az idősebb emberek sem fognak újságot venni. 

Kép

Fotó forrása: MCC

A társaiddal tudjátok támogatni egymást?

A szakkollégiumban van összetartás a roma diákok között, bár nem vagyunk túl sokan, csak körülbelül tizenegyen. Amikor én kezdtem, majdnem húszan voltunk. Barátaimnak tartom a programban résztvevőket, de amikor először mentem, nagyon féltem, mert egy olyan, csak fiúk alkotta csoportba kerültem, akik már ismerték egymást. Izgultam, hogy be fogok-e tudni illeszkedni, de örömmel fogadtak, vártak, kíváncsiak voltak rám. Nagyon jóban lettünk. 

A mai napig sokszor kikérik a véleményem. Mindenki másban, de tudjuk egymást segíteni: munkában, önéletrajzírásban vagy abban adunk egymásnak tanácsot, mire lehet számítani egy állásinterjún. 

Van egy fiú, aki jogásznak készül, ezért nagyon strukturáltan tanul, és mindig ad tippeket, hogyan tanuljunk hatékonyabban.
A havi egy képzési hétvégén szoktunk találkozni, ami péntektől vasárnapig tart. Közös előadással kezdünk, aztán szombaton van kétszer három óránk, például közgazdaságtan, politikafilozófia vagy „A világ nagy kérdései” című tárgyak, és a vasárnap is így épül fel, csak más tantárgyakkal. Én ugye közgazdász szeretnék lenni, de más tematikájú kurzusokon is részt veszek, illetve járhatok angoltanárhoz. Próbálkoztam a középszintű nyelvvizsgával a gimnázium alatt kétszer is, de mindig egy-egy ponton múlt, hogy meglegyen. Most már a tanárom javaslatára inkább a felsőfokúra készülök. Emellett középiskolás diákokat mentorálok. 

Miben segíted őket?

Négy mentoráltam van, heti rendszerességgel beszélünk. Ketten már végzős gimnazisták, nekik például abban tudok segíteni, hogy milyen könyvekből érdemes tanulni az érettségire, vagy milyen tárgyakat érdemes majd felvenni az egyetemen. Elmagyarázom nekik a Neptun-rendszer működését, de ha bármi magánéleti problémájuk van, azt is szívesen meghallgatom.

Érzem a felelősséget, hogy a fiatalabb generációnak példát mutassak, talán ezért is vállaltam el a mentorkodást. Nem jelentkeztem rá, hanem megkerestek, mert nekem volt tavaly a legjobb átlagom. 

Úgy éreztem, hogy szeretném ezt csinálni, pedig nem egyszerű feladat. Az egyik mentoráltam például csak egy évvel fiatalabb nálam, és ő úgy gondolja, nincs szüksége segítségre. Ez számomra nehéz, ilyenkor nem tudom, mit csináljak. Másrészt sikerélményem is van: egy középiskolás fiút sikerült rábeszélnem, hogy próbálja meg az előrehozott érettségit.

Az egyetem és a szakkollégium mellett még dolgozol is. 

Pont ma volt az első munkanapom, korábban csak diákmunkákat végeztem. Most pénzügyi gyakornok vagyok egy robotikával foglalkozó német cégnél. Postafiókokat fogok kezelni, számlákat ellenőrzök majd. Kicsit beleláthatok a könyvelők munkájába, megnézhetem, hogyan működik ez az iskolán túl a valóságban. Amióta elkezdtem az egyetemet, rájöttem, hogy leginkább a számvitel érdekel, a menedzsment és a vállalatirányítás kevésbé. Szeretem a monoton munkákat, nem tartom magam annyira kreatívnak. Mesterképzésen pénzügy-számvitel szakon szeretnék továbbtanulni, és a jövőben szívesen dolgoznék könyvelőként, vagy ha minden jól alakul, könyvvizsgálóként.  

Öt év múlva hol látod magad?

Azért kezdtem el most dolgozni, hogy friss diplomásként már rendelkezzek munkatapasztalattal. El szeretnék indulni azon a bizonyos létrán felfelé. Öt év múlva már szívesen lennék könyvelő. 

Szabadidődben mit szoktál csinálni?

Most, hogy elkezdtem a munkát, nem igazán van szabadidőm. Három napot az egyetemen töltök, kettőt dolgozom. Ezen kívül mentorálok, angolórára járok, és ha még pont képzési hétvége is van, akkor semmi szabadidőm nem marad a héten. De amikor csak tudom, a barátommal és a családommal töltöm az időt.