Pünkösd, amikor a hit hat

Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére emlékezünk. A Szentháromság harmadik tagjának kiléte azonban titokzatos. A teremtő Atya és a testet öltött Fiú fogalmilag sokkal inkább befogadhatóbb, elképzelhetőbb számunkra, mint a Szentlélek, akit a teológusok úgy definiálnak, hogy az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének kiáradása.

Ám bármennyire is elvontnak tűnhet első pillantásra jelenléte a mi életünkben és kapcsolódásunk hozzá, valójában épp a Szentlélek személyében merítkezünk meg legtöbbször, csak épp ezt nem tudatosítjuk.

A természet szépen, az emberi szónál sokkal érthetőbben mesél minderről: a böjti szelek és a húsvét táján beköszöntő első, reményt adó tavaszi napsugarak megtapasztalása után, pünkösdre eláraszt bennünket a Jóisten legszebb ajándékaival: a madarak éneke, a harsogó színek és a termést ígérő virágok illata felerősíti a bensőnk legmélyéről fakadó Isten-szeretetet, buzgalmat és tettvágyat – ha van fogékonyságuk észrevenni ezeket a csodákat.

Ez nem valamiféle panteista gondolat, hanem a Szentlélek által belénk oltott fogadókészség a jóra, szépre, Isten és a teremtett világ szeretetére, benne saját küldetésünk felismerésére. Ő vezet el minket életünk legszebb – pénzzel, sikerrel nem mérhető – pillanataihoz és bennük Isten felismeréséhez.

Ez a belső ujjongás és vele az Istenbe vetett hit mélyülése tesz bennünket nagyvonalúvá életünk fontosnak vélt, de isteni perspektívából jelentéktelen gondjainak elengedésére. Ez sarkall arra, hogy ne csak magunkban hordozzuk örömünket, hanem késztetést érezzünk, hogy másokkal is megosszuk azt.

Ez a Szentlélek, s vele pünkösd ünnepének legfontosabb üzenete: hírül vinni, továbbadni az Isten létébe és gondviselésébe vetett szent meggyőződést, a belőle fakadó békességet és örömöt.

Ez a küldetés a mai kommunikációs hangzavarban és ebben a nyomasztó híráradattól letaglózott világban különösen fontos, és nem is olyan könnyű feladat. A Szentlélek kétezer éve, a Jézus feltámadását követő ötvenedik napon szállt le a tanítványokra, beleoltva szívükbe a vágyat, hogy beszéljenek a hitükről és tapasztalataikról, és megtanította őket, hogy miként tegyék azt. A Szentlélektől kapták a személyes, emberi kapcsolatok útján közvetíthető Isten-szeretet átadásának képességét. E megbízatással jött létre az egyház maga, amely nem jogi és társadalmi fogalom, hanem a tekintetüket Istenre emelő emberek titokzatosan ható, evilági közössége.

A Szentlélek nem idegen, elvont fogalom. Itt is, most is működik. Nap mint nap megtapasztaljuk áldó munkáját, csak legtöbbször elsétálunk mellette, akár a kertünkben virágzó százszorszép mellett.

Ha azonban a lelkünkben egy ölelés, egy jó szó vagy a „semmiből” megfogant gondolat láttán megrezdül valami, és oktalan örömöt vagy fontos felismerést érzünk, és ha késztetés fakad bennünk, hogy ezt a fentről kapott ajándékot továbbadjuk másoknak, tudhatjuk: a titokzatos isteni hármasság most ünnepelt tagja bennünk is munkál. Hagyatkozzunk rá, hadd formáljon, hadd vezessen bennünket!