Próbáltad már a kerekesszékes röplabdát?

„Mi abban hiszünk, hogy mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen. Az esélyegyenlőség megteremtése aktív beavatkozást, cselekvést igényel” – mondja Kalmár Judit, a Nem Adom Fel Alapítvány Érzékenyítő Programjának szakmai vezetője. Tréningjeiken játszanak, vetítenek, közös kirándulásokat és művészeti tevékenységeket szerveznek – formálva ezekkel a gyerekek fogyatékossággal élőkkel szembeni attitűdjét.

Kép: Páczai Tamás

Judit a kezdetektől tagja az alapítványnak, férjével két halmozottan fogyatékos gyermeket nevelt fel. Lánya születése után úgy döntött, elhagyja az óvónői pályát, és energiáját a „fogyatékos ügyre” összpontosítja. Hat év alatt Budapesten 91 helyszínen, Magyarországon 77 városban, illetve a határon túl Martonvásárhelyen, Ungváron, Csíkszentdomokoson, Nagyszalontán, Máréfalván és Szentegyházán tartottak szemléletformáló tréningeket, a Szigeten pedig harmadik éve vannak jelen. 

Ha én te lennék

A budapesti általános iskolában kora reggel kezdődik a tréning – a fiatalok játékosan ismerhetik meg a sérültségi formákat, amelyekkel más emberek együtt élnek.

A szemléletformálást tapasztalati szakértők, vagyis fogyatékossággal élő trénerek tartják, igyekezve felszámolni a sztereotípiát, miszerint csak a sérült emberek szorulhatnak segítségre. A gyerekeknek több állomáson is végig kell menniük, minden egyes állomás egy felfedezésre váró kis sziget, ahol a hallás-, látás- és mozgássérült szakvezetők történeteivel is megismerkedhetnek. 

A kezdeti megilletődöttség után a fiatalok leplezetlen kíváncsisággal merülnek el egy olyan világban, amelyet korábban csak távolról szemléltek. Megtanulják, hogyan kell a színeket vagy a napokat eljelelni, bekötött szemmel gyurmázni és közlekedni, homlokkal írni.

Kipróbálhatják, milyen egy mozgássérült sportág, például a kerekesszékes röplabda. A szájjal festés közben rádöbbennek, hogy hátrakulcsolt kézzel még egy olyan egyszerű részfeladat is nehéz, mint az ecset bevizezése.

A terem hátsó felében Czene András tréner (aki csak árnyékokat lát, zöld és szürke hályog miatt veszítette el látását) a látássérültek közlekedéséről beszél. „Többnyire örülünk, ha valaki odajön, és kedvesen megkérdezi, hogy segíthet-e. De ha átvonszol a zebrán, az nem esik jól. Szívesen vesszük, ha belénk karolva vezetnek bennünket” – mondja, és felhívja a figyelmet arra, hogy vak és gyengénlátót a bal oldalán kísérjünk az útján, így jobban megőrzi biztonságérzetét. Megtudjuk azt is, hogy vakvezető kutyát nem illik engedély nélkül simogatni és etetni, mert ez elvonhatja a „szolgálatban lévő” négylábú figyelmét.

Kép

Máthé Gergely kommunikációban akadályozott tréner épp a speciális kommunikáció megoldásait mutatja be: szemüvegére rögzített speciális eszköz, úgynevezett kopogtató segítségével gépel laptopon. Időközben megtudom Kalmár Judittól, hogy kapható már úgynevezett fejegér is, amely a fej mozgatásával, pislogással és a száj becsukásával vezérli a kurzort – ez egy jó minőségű webkamerából és egy szoftverből áll. Lenyűgöző, ahogy a Nem Adom Fel Alapítvány megszeretteti a maga hőseit, és megérteti velünk, hogy alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt. A következő teremben Fabók Endre mesél magáról.

Tizenhat évesen volt az első állapotromlása, egy évvel később diagnosztizáltak nála sclerosis multiplexet. Sokáig úgy akart élni, mint az egészséges emberek, de ez folyamatos csalódáshoz és önbizalomvesztéshez vezetett.

A betegséget is meg kellett tanulnom. Elfogadtam, hogy a saját korlátaimon belül kell működnöm. Az akadályok nemcsak a külvilágban vannak, a testemben is hordozok néhányat. Ha elfogadó környezetben vagyok, akkor viszonylag hamar megszokják a furcsaságaimat, például azt, hogy néha rángatózom vagy hogy gyakran elfelejtek dolgokat. Még mindig fel tudom idézni gyermekkorom színeit és élményeit, a rövid távú memóriám azonban sokszor megviccel: gyakran elfelejtek borotválkozni vagy átöltözni.”

A rendhagyó iskolai napot a NEMADOMFEL Együttes koncertje zárja, a közönség álló vastapssal jutalmazza őket.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti