PILLANATFELVÉTELEK

Erika a gyerekszobában tanul Lackóval. Pontosabban inkább próbálja rávenni a leckeírásra, hiába. Az anyai noszogatás egyre hangosabb, a gyerekszobából kiszűrődő kiabálás egyre erősödik. Laci, aki a nappaliban tévét néz, erre föláll, hogy becsukja a nappali ajtaját, mert nem hallja az adást. Erika erre otthagyja Lackót a gyerekszobában, és idegesen kinyitja az épp becsukott ajtót.

– Na jó, én már mindent megpróbáltam. Most te jössz, egy kicsit te is foglalkozhatnál a gyerekkel. Hiába kérek, ígérek, fenyegetek, semmi nem használ.

– Mert kiabálással nem érsz el semmit. Attól csak még inkább ellenáll.

– Ha ilyen jó pedagógus vagy, tessék, szabad a pálya! Persze a tévét nézni könnyebb. És még az ajtót is becsukni, hogy ne is halld a problémákat.

– Attól senkinek nem lesz könnyebb, hogy én sem tudok tévét nézni. De legalább érezné a gyerek, hogy mellettem állsz.

– Menj ki, Lackó! Laci! Kapcsold ki a tévét! Ennyi áldozatot te is hozhatsz, ha már én az egész estémet a leckeírásra áldozom.

„DUPLAFEDELŰ” ÜZENETEK

Az emberi kommunikáció tudományának egyik alaptétele így szól: MINDEN kommunikáció. Amit mondunk, ahogy mondjuk: kommunikáció. Amit teszünk, ahogy tesszük: kommunikáció. Amit nem mondunk, és nem teszünk, ha nem történik semmi sem: az is kommunikáció. Mindebből azonban csak egy kis rész tudatos – a nagyobbik: öntudatlan szándékok és gesztusok, sejtések és benyomások halmaza. Egy közeli kapcsolatban különösen igaz, hogy szinte hivatásos kódfejtőkké válnak a résztvevők. Minden apró gesztus jelentéssel bír a másik számára. Akkor is, ha nem tudják, akkor is, ha nem akarják. Akkor is, ha az üzenetnek pontatlan mind a „kódolása”, mind a „megfejtése”.

Erika a gyerekszobában tanul Lackóval. Pontosabban inkább próbálja rávenni a leckeírásra, hiába. Az anyai noszogatás egyre hangosabb, a gyerekszobából kiszűrődő kiabálás egyre erősödik. Laci, aki a nappaliban tévét néz, erre föláll, hogy becsukja a nappali ajtaját, mert nem hallja az adást. Erika erre otthagyja Lackót a gyerekszobában, és idegesen kinyitja az épp becsukott ajtót.

Párbeszéd folyik, több is egyszerre! Az egyik jól hallható: anya és gyerek csatája a lecke fölött. A másik kevésbé nyilvánvaló, pedig talán ez a fontosabb: Erika üzen Lacinak. Miközben egyre hangosabban perel a fiával, tudatának egyik zugában ott zakatol a gondolat: Vegye már észre, jöjjön már, segítsen már VALAKI! Félreértés ne essék: Erika nem játssza meg a dühét, és elkeseredettségét – tényleg dühös, tényleg elkeseredett. Kiabálásába rejtett üzenetének valódi címzettje azonban egyre kevésbé a gyerek (pedig a szavak elvileg hozzá szólnak), és egyre inkább a férje. Miért nem hallasz már meg amellett a rohadt tévé mellett, meddig kell még üvöltenem ezzel a gyerekkel, hogy észrevegyél?!

Ekkor csukja be Laci az ajtót. Gondolhatjuk azt, hogy az egészből tényleg csak a decibelek különbségét vette észre, és ezért csökkentette a zavaró zajforrást. Sokkal valószínűbb azonban, hogy felfogta az üzenetet ő is. Tekinthette segélykiáltásnak, érthette szemrehányásnak, de annyit szinte biztosan vett ebből az adásból, hogy a felesége szerint neki most dolga lenne azzal a helyzettel, ott a gyereknél. Máskor talán berontana a gyerekszobába, ahogy szokott, és rákiabálna a gyerekre, vagy békítené a párját. Most nem így dönt (a műsor teszi, vagy a korábbi rossz tapasztalatok hasonló helyzetekkel? Esetleg hordoz valamilyen tüskét Erikától és még nem bocsátott meg?), becsukja az ajtót. Nem tesz szinte semmit, és éppen ez a „semmi” az üzenet. Hagyjál békén, oldd meg most nélkülem!

Abból láthatjuk, hogy ez valódi párbeszéd, hogy a válasz azonnal megérkezik: Erika rögtön otthagyja Lackót (nem ott volt a lényeg), és feldúltan benyit. Még semmit nem mondott, de már itt a következő üzenete: Ennyivel nem úszod meg, ebből nem maradhatsz ki! Amit mond, lényegében ennek a folytatása:

– Na jó, én már mindent megpróbáltam. Most te jössz, egy kicsit te is foglalkozhatnál a gyerekkel. Hiába kérek, ígérek, fenyegetek, semmi nem használ.

– Mert kiabálással nem érsz el semmit. Attól csak még inkább ellenáll.

Ha eltekintünk egy pillanatra a készülő családi vihartól, egy tökéletesen megkomponált, szinte hátborzongatóan szép „duplafedelű” üzenetváltást fedezhetünk fel. A nyílt tartalom a gyerekről szól – a rejtett, tudattalan üzenet pedig (oda és vissza is) kettőjükről. A különleges az, hogy szinte ugyanezekkel a szavakkal le lehet írni a rejtett üzeneteket is.

– Már mindent megpróbáltam, hogy gyere és segíts nekem, de semmi nem használt!

– Mert ha kiabálsz velem, csak még inkább ellenállok!

Ennyi elég is lenne a megoldáshoz, ha bármelyikük észrevenné, hogy nem Lackó leckéje az igazi feladat. Erika segítséget szeretne, de már nem tud kérni, csak „kényszerítőzni”. Laci nem vevő a hangos követelőzésre, de talán nem lenne ellenálló, ha Erika szelídebb húrokat pengetne. Ki veszi észre a szavak között megbúvó üzenetet és benne a megoldást? A feladvány most kettőjük kapcsolata, de amíg ez nem tudatosul bennük, az üzenetváltás csak az eddigi rejtjelezett módban folytatódhat.

– Ha ilyen jó pedagógus vagy, tessék, szabad a pálya! Persze a tévét nézni könnyebb. És még az ajtót is becsukni, hogy ne is halld a problémákat. (Lennél csak az én helyemben – te se tudnál mást. De te magamra hagysz.)

– Attól senkinek nem lesz könnyebb, hogy én sem tudok tévét nézni. (Ha belerángatsz, mindketten rosszul járunk.)

– De legalább érezné a gyerek, hogy mellettem állsz. (Nem maradhatsz ki: ha nem mellém állsz, akkor a gyerek mellé – vagy-vagy.)

Az utolsó mondattal Erika nagyot kockáztatott. Kimondatlanul is választási kényszert hozott létre Laci számára. Egyúttal azt is megüzente, hogy számára egyetlen elfogadható lehetőség van: a küzdelemben az ő oldalára állni, és közösen szembeszállni Lackóval, az „ellenféllel”. Olyan dilemmába kényszerítené bele Lacit, amiből alig lehet jól kijönni. Ha Laci „behódol” Erikának, akkor férfiúi önérzetén eshet csorba, ráadásul úgy érezheti, elárulta a fiát. Ha nyíltan Lackót kezdi támogatni, tovább szítja a feszültséget Erikával. Pedig talán elég lenne egy egyszerű kérdés: Miért is kellene választanom köztetek? Mindketten fontosak vagytok nekem! és a helyzet más irányt vehetne. De amíg Laci tétovázik, és menekülőutakat keres valódi megoldás helyett, Lackó bejön, apja mellé kucorodik, és ő is nézni kezdi a tévét. Laci pedig enged a csábításnak: apa és fia pillanatok alatt elmerül egy izgalmas jelenetben. Erikának csak annyi marad, hogy kiabál még velük egy sort, és közben saját keserűségét próbálja rájuk is átterhelni:

–Menj ki Lackó! Laci! Kapcsold ki a tévét! Ennyi áldozatot te is hozhatsz, ha már én az egész estémet a leckeírásra áldozom. (Áldozat vagyok, a ti áldozatotok!)

Oszd meg, és uralkodj! – szólt a régi mondás. Erika és Laci ma este nehezen értik egymás szavát, mert nem azt és nem úgy mondják, ami és ahogy igazán fontos lenne a számukra. Üzengetnek egymásnak, de nem beszélgetnek. Emiatt nem is tudnak igazán egymás mellé állni, csak kényszerekben és menekülőutakban képesek gondolkodni. Ilyenkor pedig könnyen jöhet egy nevető harmadik, aki megoszt, és uralkodik. Ma este Lackó. Holnap talán valaki más. Ez is egy üzenet.