„A kisbabám kéthetes korától pelenka nélkül volt napközben” – Egy anya tapasztalatai a pelenka nélküli nevelésről

Az élet sűrűjébe csöppentem. A kora délelőtt elvileg a legnyugodtabb időszak, de elég egy kis nátha és máris a  feje tetejére áll minden. Vendéglátóm, Gyarmati Andrea azonban cseppet sem jött zavarba, így perceken belül  családtagnak éreztem magam és a szőnyegen kuporogva  öltöztettem a macit a három és fél éves Szirkával, aki aznap nem ment oviba. Hogy teljes legyen a zűrzavar, még az asztalos is betoppant, lemérni az új szekrény helyét, így  András, az apuka vele tárgyalt. Közben a féléves Ármin jelezte, hogy ő bizony enni kér, ezért Andreával egy csöndes  zugba visszavonultak egy kis szoptatásra.

Rövid idő múlva aztán visszatért minden a rendes kerékvágásba, Ármin jóllakottan hasalt a szőnyegen és a kúszást  gyakorolta, mi pedig beszélgetni kezdtünk az előző napi répatorta maradványai mellett. 

– Hol hallottál arról, hogy nem muszáj pelenkázni a gyerekeket?

– Kerestem az „igazságot”, hogy a pelenkázás melyik módja olcsóbb, kevésbé környezetszennyező, és ráakadtam egy angol nyelvű honlapra, amelyen megdöbbenve olvastam, hogy vannak, akik nem is pelenkáznak. Beszereztem egy erről szóló könyvet, és izgatottan vártam, hogy én is kipróbálhassam ezt a lehetetlen dolgot.

– Nem voltak kudarcaid, minden úgy ment, ahogy le volt írva?

– Elhittem a könyvnek, hogy a világ nagy részén ez így működik, és azt gondoltam, ha egy iskolázatlan afrikai asszony  képes erre, akkor én is megpróbálom. A természet gondoskodott arról, hogy a babák maguk mellett tudják tartani  az édesanyjukat, kisebb-nagyobb jelzéseikkel, sírásukkal el tudják érni, hogy felvegyék őket és kielégítsék aktuális  szükségletüket. Így az is velünk született emberi képesség, hogy ne piszkítsuk össze az élőhelyünket, mert egyszerűen nem jó ebben feküdni. Minden családi legendárium őriz néhány történetet arról, hogyan pisilt le valakit nagy ívben a baba, amikor kibontották a pelenkát, vagy hogyan kakilt rá az éppen aláhelyezett tiszta pelusra. Az újszülöttek már tetszés szerint el tudják engedni a vizeletet, míg a visszatartást csak később tanulják meg. A felnőtt megfigyeli, mikor ad olyan jelzéseket a baba, hogy valami kényelmetlen neki. 

Kicsi korban az éhség, a fáradtság, esetleg a fájdalom mellett a hólyag és a belek feszülése okozhat rossz érzést. 

Ha a szülő komolyan veszi a jelzéseket, kis nyekergést, nyugtalanságot, akkor karra fektetve jöhet a pisiltetés. 

– Ezek szerint állandóan készenlétben kell állni?

– Egy újszülött mellett az ember egyébként is állandóan készenlétben áll. Ahogy nő a baba és megismerjük a ritmusát, egy idő után tudjuk, hogy mikor van szüksége a pisiltetésre, mondjuk ébredéskor vagy evés után. A megérzéseinkre is érdemes hagyatkozni, de végső mentsvárként az órát is figyelhetjük. 

Szirka kéthetes korától pelenka nélkül volt napközben, de két hónaposan már éjszakára sem adtunk rá pelust. 

Ha elmentünk valahová, akkor a biztonság kedvéért „becsomagoltuk”, de általában nem volt rá szükség. Vele több időm, több energiám volt, Árminra éjszaka pelenkát adok. Nem ragaszkodom görcsösen ehhez. Tudomásul veszem, hogy ez egy tanulási folyamat, amit sok minden befolyásol. Például, ha egy új mozgást gyakorol, akkor bizonyos izmokra nem figyel, mert a többire összpontosít, így néha gyakrabban lesz vizes a nadrág, többször kell átöltöztetni. Idő kell ahhoz, hogy valami tökéletesen működjön. 

Kép

Gyarmati Andrea egyik gyermekével

– Ha ez ennyire természetes, miért felejtettük el, miért ment ki a köztudatból?

– Kényelmesebb, ha két-három óránként kell csak cserélni a pelenkát, és nem kell reagálni a jelzésekre. A legnagyobb nehézség az, hogy ezt a kultúránktól teljesen idegen dolgot elhiggyük és elfogadjuk. Nálunk bonyolította a helyzetet, hogy Szirka Down-szindrómás. Az, hogy ő néhány hónaposan szobatiszta volt, sokat segített abban, hogy elfogadták a másságát. Egyébként ez a módszer kifejezetten jó a speciális fejlődésű gyerekek számára, mert nem az eszükkel kell valamit megtanulniuk, hanem a testük meglévő „tudását” kell megtartani.

– Mi a legnagyobb előnye a pelenka nélküli nevelésnek?

– Két idősebb gyerekemet hagyományosan neveltük, ezekkel a tapasztalataimmal tudom összehasonlítani a mostaniakat. Így sokkal szorosabb kapcsolatot élünk meg. Ez a módszer nem választható el attól, hogy a baba egyéb szükségleteit is vele együttműködve elégítjük ki: akkor szopik, amikor megéhezik, és nem szabályosan három vagy négy óránként. Sokat van ölben, karban, hordozókendőben, együtt is alszunk vele. Furcsa módon a közbeszédben a pelenkázás egyenlő a gondoskodással, a tisztasággal, szinte magával a szeretettel, és a „korai” biliztetés egyenlő az erőszakkal. Vannak, akik idomításként tüntetik fel ezt az eredendően mély bizalomra és kötődésre épülő anya-gyerek kapcsolatot, amely ösztöneinkből, emberlétünkből fakad.

(További információ: www.szirkababa.blogspot.com) 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2009 novemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.