„Senki sincs bebetonozva a helyzetébe” – A fejlődéshez nem lecserélni, hanem megélni kell önmagunkat

Hogyan induljunk el, ha már megfogalmazódott bennünk a vágy arra, hogy változzunk, jobbak legyünk?

Az önfejlesztés során az első és legfontosabb lépés az őszinteség önmagunkkal szemben, mert az önvizsgálat hiánya megakadályozza, hogy felismerjük belső működésünket, hibáinkat és azokat a mintázatokat, amelyek gátolják a fejlődésünket. Például, ha egy édesanya elveszti az önuralmát, rákiabál a gyermekére, és inkább a gyermeket hibáztatja, miközben valójában legbelül érzi, hogy átlépett egy határt, és az, hogy türelmetlenné vált, róla árul el többet, mint magáról a helyzetről vagy a gyerekről. A felelősségvállalás terhe azonban gyakran ijesztő, ezért könnyebb kifogásokat keresni, mint szembenézni a saját szerepünkkel. 

A fejlődés kulcsa tehát az, hogy képesek legyünk vállalni a felelősséget cselekedeteinkért. A következő lépés pedig az, hogy valóban akarjunk változni. 

Hogyan kezdjünk neki ennek a munkának? 

Az önfejlesztéshez elengedhetetlen a változtatásra szoruló mintázatok tudatos felismerése. Például, ha anyaként elveszítjük a türelmünket, készíthetünk egy belső tervet: nem emeljük fel a hangunkat, vagy ha dühöt érzünk, inkább kilépünk a helyzetből. Idővel már ott tudunk maradni, és néhány mély lélegzettel visszanyerhetjük a nyugalmunkat – így válhat a türelem gyakorlattá. Ha belül stabilak vagyunk, nem válunk a körülmények áldozatává, és nem reagálunk azonnal. Akit könnyű kibillenteni, mindig talál okot a feszültségre, míg aki saját válaszait tudatosan alakítja, valóban képes fejlődni.

Egyedül is képesek vagyunk az önfejlesztésre, vagy érdemes szakemberhez fordulni? 

Első lépésként elegendő lehet, ha tudatosan nyitunk az önfejlesztés felé: például könyvesboltban önismeret, önfejlesztés témájában nézelődünk. Az online térben is számos lehetőség kínálkozik: olvashatunk cikkeket, hallgathatunk podcastokat, így bővíthetjük látókörünket, és mélyíthetjük az önmagunkkal kapcsolatos megértésünket. Ahogy haladunk ezen az úton, új felismerések születhetnek, és eljuthatunk arra a pontra, ahol a továbblépéshez külső segítségre van szükség – ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. 

Miért fontos az önismeret a fejlődéshez?

Ahogyan egy jó húsleveshez ismerni kell a hozzávalókat, ugyanúgy elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a saját erőforrásainkkal és hiányosságainkkal is. De ez nem azonos az önostorozással! Nem arról szól, hogy büntetjük magunkat, amiért türelmetlenek vagyunk, vagy rossz szülőnek tartjuk magunkat – a korábbi példánál maradva. A cél, hogy felismerjük a türelmetlenségünket, és elgondolkodjunk az okain: lehet, hogy keveset alszunk, túlterheltek vagyunk, vagy ezt a mintát vettük át a szüleinktől. Ezeken tudatosan lehet változtatni. 

Minél jobban megértjük magunkat, annál nagyobb szabadságunk van abban, hogyan reagálunk. 

Milyen tipikus hibákat követnek el az emberek, amikor önismereti útra lépnek? Hogyan lehet ezeket elkerülni? 

Sokan azonnali eredményeket várnak, gyors és látványos változást remélnek, és azt hiszik, az önismeret varázsütésre bekövetkezik. Ha ez nem megy rögtön, akkor feladják. Mások ugyan elmélyülnek az elméletben, ismernek technikákat, de nem ültetik át őket a gyakorlatba. Ez az önismereti munka egyik legnagyobb csapdája: azt hisszük, haladunk, miközben érzelmileg nem vagyunk jelen a folyamatban. Ha felismerjük például a bizonytalan kötődési mintánkat, az nem mentség, hanem egy azonosított probléma, amin dolgozni kell. Gyakran hallani: „Én ilyen vagyok, fogadj el!” Ez a hozzáállás ellehetetleníti a fejlődést, különösen a párkapcsolatokban. A türelmetlenség, a túl nagy célok kitűzése és a kitartás hiánya is gyakori buktatók. Ha nem értjük, hogy a változás folyamat, és csak az azonnali eredményeket hajszoljuk, szinte biztos a kudarc. Ahogy akkor is, ha másokhoz hasonlítjuk magunkat – hiszen a másik életéből csak a felszínt látjuk, a belefektetett munkát, a küzdelmet nem. 

Kép

Kálazy Kata pszichológus – Forrás: Kálazy Kata

Milyen mindennapi szokásokat, rituálékat ajánlasz, amelyek segítenek közelebb kerülni önmagunkhoz, és támogatják a fejlődésünket? 

Mindenki a saját élethelyzetéhez igazítva alakítsa ki a szokásait. Érdemes naplót vezetni a vágyainkról és céljainkról – ha leírjuk őket, egészen más módon rögzülnek bennünk, mintha csak gondolnánk rájuk. Írás közben sokszor tisztábban látjuk, hogy valójában mit is akarunk, hiszen gyakran csak azt tudjuk pontosan, mit nem szeretnénk. Fontos, hogy megfogalmazzuk: Miben szeretnék változni? Mitől érzem jobban magam? Mi okoz nekem örömöt? Milyen káros szokásaim vannak, melyek befolyásolják a közérzetemet, türelmemet, éberségemet? Mennyit alszom, mozgok, fogyasztok-e alkoholt, dohányzom-e?  

Aki odafigyel az egészségére, a testére, könnyebben kezd bele a lelki munkába, hiszen ehhez energiára van szükség. Sokan próbálják kerülőutakon oldani a belső feszültséget – legyen szó alkoholról, cigarettáról, pornóról vagy túlzott képernyőidőről –, de így elvesztik a kontrollt az életük felett. 

Ezeket a mintázatokat érdemes apró lépésekben átalakítani: eljárhatunk sétálni, vagy dönthetünk egy könnyű edzés mellett. A lényeg, hogy elkezdjük, és kitartsunk. Ezek a kis lépések jelentik a valódi változás alapját. A döntés mindenkinek a saját kezében van: elindul-e azon az úton, amely boldogabb, teljesebb élethez vezethet.

Vannak-e olyan személyiségjegyek, tulajdonságok, amelyeken nem tudunk változtatni? 

Mindent lehet fejleszteni, finomítani, de nem lehet mindent kicserélni. Mindenkinek van egy alapvető személyisége, és nem is az a cél, hogy ezt lecseréljük, hanem hogy a legjobban megéljük önmagunkat. Például mindenki képes fejleszteni a kommunikációs készségét, és valamennyire még az introvertáltságon, extrovertáltságon is lehet alakítani, ám egy nagyon zárkózott emberből sosem lesz harsány, kitárulkozó – ez nem is cél. Az ember általában csak arra vágyik, ami megvan benne. Ami teljesen idegen, nem hordozzuk magunkban, arra nem is vágyunk igazán.

Sokan hajlamosak arra, hogy a külső körülményeket hibáztassák azért, amiért nem tudnak változni, fejlődni. Lehetünk mi magunk is a változás korlátja?

Kifogásokat mindig lehet találni, de ezek csak távol tartanak a változástól. Olyan nincs, hogy valaki semmin sem tud változtatni, hiszen senki sincs „bebetonozva” az aktuális helyzetébe. Ha valaki még a legkisebb lépést sem hajlandó megtenni, az valójában nem is vágyik igazán változásra. Sokan annyira hozzászoktak a megszokotthoz, hogy el sem tudják képzelni, lehetne másként is élni, pedig az irányítás az ő kezükben van. Ennek felismerése gyakran fájdalmas, mert együtt jár a felelősség vállalásával. A legnagyobb problémának azt látom, ha valaki nem törekszik a fejlődésre, és ezzel a környezetére is hatással van. Ha családja, gyerekei vannak, felelősséggel tartozik értük, és szomorú, ha nem akar jobb emberré válni. 

Nem érdemes hibáztatni a múltat, mert ha valaki áldozatszerepben ragad, majd például így vállal gyermeket, újabb áldozatokat teremt. Ez a minta generációról generációra terhelődik, amíg valaki meg nem töri, és el nem indul a fejlődés útján.

Meddig tart az önfejlesztés? Létezik olyan, hogy valaki már „kész”, és a legjobbat hozta ki magából?

A fejlődésnek nincs végállomása. Előfordul, hogy elérünk egy bizonyos állomáshoz az életünkben, és úgy érezzük, jó helyen vagyunk. Ilyenkor éljük át a pillanat teljességét. De amikor ez megtörténik, előbb-utóbb megjelenik bennünk a vágy, hogy továbbhaladjunk. Ezt érdemes követni, mert egy magasabb pontra juthatunk, ahonnan még szebb a kilátás.