„Olyan, mintha első gyerek lenne, csak aggodalmak nélkül” – Késői gyermek a nagycsaládban

Amikor a kicsi a nagyokat is megváltoztatja

„Amikor a harmadik gyerek születése után hét évvel bejelentettük, hogy babát várunk, döbbenten néztek a rokonaink, ismerőseink. Megrökönyödésük csak tovább fokozódott, amikor megtudták, hogy nem »hoppá« baba, hanem tervezett” – meséli Zsófi, aki szerint sokaknak érthetetlen, hogy egy többgyermekes házaspár, aki már túl van a kisgyermekes korszakon, és kicsit fellélegezhet, miért vállal még egyet, és kezdi elölről az egészet. Ők sem gondolták a férjével, hogy három gyermek után újra vágyakozni fognak egy kisbaba után. Örültek, hogy már minden gyermekük iskolás, és kezdenek egyre önállóbbak lenni, nekik meg ismét több idejük jut egymásra. 

Zsófi gyógytornászként több pacienst is tudott már vállalni. „Teljesnek hittük az életünket, beállt egy rend, sikerült jól menedzselnünk a három gyereket és a munkánkat” – mondja Zsófi. Aztán hirtelen két barátnője is, aki jóval később ment férjhez, gyermeket szült. A csecsemőkkel való találkozások vágyat ébresztettek Zsófiban egy kisbaba iránt. 

„Irigykedve néztem a barátnőimet, és sajnáltam, hogy én már nem tarthatok a kezemben ilyen kisgyermeket, nem nézhetem, ahogy a karomban szuszog.” 

„Próbáltam elnyomni magamban az érzést, és megmagyarázni, hogy miért is ne vállaljunk még egy babát: »már nagyok a gyerekeink, mi sem leszünk fiatalabbak, most minden jó, felbolygatnánk az életünket. Biztos, hogy a gyerekek sem akarnának még egy testvért« – meséli.

Már egy ideje viaskodott magában, végül feltette a kérdést a férjének, hogy mit szólna a családbővítéshez. Meglepetésére nem zárkózott el, hanem azt mondta, tulajdonképpen ő is örülne neki. Egy év múlva már jött is Áron, aki teljesen megváltoztatta a család életét. „A nagyok még önállóbbak lettek és türelmesebbek, de csak akkor, ha a kicsiről van szó. Valahogy elnézőbbek, ha miatta nem ugrunk vagy figyelünk rájuk rögtön” – mondja Zsófi, aki nem gondolta volna, hogy a tizenhárom éves fiából is milyen atyai érzések törnek elő, ha az öccséről van szó: vigyáz rá, játszik vele. 

Több idő van gyönyörködni benne

Kinga és Bence a negyedik gyermekük születése után hat évvel vállaltak még egyet. Mivel mindketten nagy családból jönnek, négy gyermeket terveztek. „Az első négy hat év alatt született. Annyira el voltunk fáradva, hogy szóba sem került a családbővítés” – mondja Kinga. Amikor a legkisebb is bőven óvodás volt, és nagyobb házba költöztek, kezdtek azon gondolkodni, hogy vállaljanak-e még egyet. „Úgy voltunk vele, hogy mindketten vágyunk rá, bírjuk anyagilag, a ház is elég nagy, van még szabad kapacitásunk, akkor miért ne? – meséli, majd hozzáteszi: – Csak két dilemmánk volt: nem fog-e túl sok időt, energiát elvenni a nagyoktól, illetve nem vagyunk-e már idősek hozzá”. Végül arra jutottak, hogy majd megoldják, az életkoruk miatt pedig felesleges aggódniuk, hiszen mások negyvenévesen az elsőt vállalják, nem az ötödiket. 

Zalán most másfél éves, a testvérei rajonganak érte, kézről kézre adják, mindig akad valaki a családban, aki szívesen foglalkozik, játszik vele. „Vele egészen más a testvérek viszonya, rá senki sem féltékeny, őt nem tekintik riválisnak” – meséli Kinga, aki úgy érzi, sokkal könnyedebben veszik a gyermekneveléssel járó kihívásokat, mint korábban. „Már van elég tapasztalatunk, nem aggódunk, hogy megtanulja-e ezt vagy azt, hiszen már láttuk a másik négynél, hogy menni fog. 

Sokkal jobban élvezzük most a kisgyermekes időszakot, mint a nagyoknál, igaz, most nincs még ott egy két-, négy- és egy hatéves. Több időnk is van gyönyörködni benne. 

Zalán valahol olyan, mintha első gyerek lenne, csak aggodalmak nélkül” – mondja Kinga, és őszintén bevallja, hogy most kevesebb figyelem jut a nagyokra. 

Amikor leül valamelyikkel tanulni, rögtön ott terem Zalán, és figyelmet követel, de úgy gondolják a férjével, hogy összességében többet kapnak azáltal a testvérek, hogy ő van. Mivel semmiképp nem akarták, hogy néhány év múlva, amikor a nagyok kirepülnek, egyedül maradjon, ezért – már amikor az ötödiken gondolkodtak – megbeszélték, ha vállalnak még gyereket, akkor nemcsak egyet, hanem kettőt. „Reméljük, hogy a Jóisten hamarosan megajándékoz bennünket még egy babával, aki korban közelebb lesz Zalánhoz, és akivel együtt nőhet fel” – fejezi be Kinga.

Új generáció, új kihívások

Judit és András is mindig nagycsaládra vágyott, ebben a kérdésben már a házasságuk elején egyetértettek. Ám miután két év alatt született három gyermekük, köztük egy ikerpár, sokáig fel sem vetődött bennük a családbővítés. Ahogyan Judit mondja, hat-hét évig csak a túlélésre játszottak, el sem tudták képzelni, hogy még egy gyermeket vállaljanak. Majd eljött az a pillanat, amikor újra elkezdtek vágyakozni egy kisbaba után. „Épp leküzdöttem egy nagy betegséget, úgy voltam vele, ha azt túléltem, akkor jöjjön még egy gyerek – meséli Judit, majd hozzáteszi: – Nem is gondolkodtunk rajta túl sokat, akartuk, és rövid időn belül jött is Lilla”.

Rokonaik igen meglepődtek, nem gondolták, hogy még egy gyermeket szeretnének. „Nem is értették, hogy három egészséges gyerek után miért vállalunk még egy negyediket, minek kockáztatunk” – mondja Judit, aki, ha ma újrakezdhetné, sem tenne másképp. 

Lillát első pillanattól nagyon várták a testvérei, ma is ő a kedvenc, óvják, féltik, ölelgetik, puszilgatják, pedig már tízéves. Igazi pótanyaként és pótapaként viselkednek vele. 

Judit három évig volt otthon Lillával úgy, mint a nagyokkal, de figyelt arra, hogy ne minden csak Lilláról szóljon.

„Tulajdonképpen az egész család élvezte, hogy újra otthon vagyok, van melegétel az asztalon, mindenben lehet rám számítani, legyen az házi feladat, projektmunka vagy a gyerekek fuvarozása – meséli Judit, aki Kingához hasonlóan teljesen máshogy élte meg az újbóli babázást. – Végre élvezni tudtam, nem csak kapkodtam a fejem, mint a három nagynál, hogy mindenkinek mindene meglegyen és rendben legyen – mondja. – Érdekes élethelyzetben vagyunk most, van három felnőtt (18 és 20 évesek – a szerk.) és egy kisiskolás gyermekünk, még mindenki otthon lakik, de teljesen más problémákkal, kihívásokkal küzdenek. Próbálunk mindenkire külön időt is fordítani, ki mennyire igényli. Vannak olyan programok, amikre Lilla nem jöhet, mert még nem neki valók, vagy későn vannak” – meséli Judit a jelenről. 

Úgy érzi, a gyermeknevelési elveik nem változtak az évek során. Ugyanúgy próbálják nevelni Lillát, mint a nagyokat, azzal a különbséggel, hogy most nagyobb hangsúlyt helyeznek a vallásos nevelésre, és korlátozzák a digitális eszközök használatát. „A nagyoknál ez még nem volt kérdés, nem voltak jelen az életükben ilyen eszközök. Igyekszünk haladni a korral, de muszáj ennek keretet szabnunk az ő érdekében” – mondja Judit, aki azért időnként megkapja a férjével a nagyobb gyerekeiktől, főleg a nagylányuktól, hogy Lillával sokkal engedékenyebbek, és legyenek vele is olyan kemények, mint velük voltak. 

„Már látom, milyen kívánságokkal fog előállni Lilla pár év múlva, és neki engedni fogjátok, amit nekem nem, de majd én ott leszek, és figyelmeztetlek benneteket!” – idézi lánya szavait. S mi lesz, ha a nagyok kirepülnek? 

„Érdekes helyzet lesz, tulajdonképp egyke gyerekünk lesz. Ki kell majd találnunk valamit, hogy újra olyan izgalmas legyen az életünk, mint négy gyerekkel.” 

„Még egy babát biztosan nem vállalunk, bár a férjem benne lenne” – válaszolja nevetve. 

Majd arra biztat mindenkit, aki azon gondolkodik, hogy több év kihagyás után vállaljon-e még egy gyermeket a nagycsaládba, „ne habozzon, ha megvan hozzá a megfelelő háttér. Rengeteg örömben, izgalmas dologban lesz része! Nagy ajándék a késői gyermek az egész családnak!”