Olvasnék én, csak hát…

Azt hiszem, még az egyetemi vizsgákra készülés indított el a nem olvasás lejtőjén, akkoriban ugyanis sok kín kapcsolódott össze az addig oly frissítőnek érzett könyv­illattal, ami miatt valahogy az államvizsga után már a könnyed kikapcsolódást jelentő Rejtő Jenőt se bírtam kezembe venni.

Felnőttként pedig azt kellene képviselnem a diákjaim felé, hogy olvasni öröm, töltődés, és az a jó, ha a napi egy-két fejezet olyan természetes, mint az esti fogmosás.

De a hiteltelen prédikáló tanárokat már gimisként is messziről kiszúrtam, semmiképp sem szeretnék azzá válni. Idén elhatároztam hát, hogy teszek magamért, és visszaszokom az olvasásra. Képzett biosztanárként tudom, hogy hiába az inspiráció, a konkrét viselkedésmintázaton is változtatnom kell.

Kép

Kép: Unsplash

Módszerem első lépése a sportpszichológusokéval megegyező: hetekig csak vizualizáltam, hogy milyen lesz majd, amikor olvasok: hogy hol olvasok, melyik napszakban olvasok, forró teát vagy kakaót iszom-e majd mellé, és melyik pokrócomba csavarom be magam. Adott esetben még tereprendezésbe is fogtam a lakásban, kialakítva a tökéletes olvasókuckót. Amikor már elégszer elképzeltem ahhoz, hogy azt érezzem, akár meg is valósíthatnám, akkor jött az önmotiválás második lépése: a terepszemle. Javaslatokat és ötleteket kértem ismerőseimtől – és kaptam is, vagy száz különféle könyv­cím gyűlt össze. Természetesen nem tudom megvenni mindegyiket, egy részüket kölcsönkérhetem, de azért a saját könyv tapintása valamiért sokkal jobb. Így harmadik lépésként az online elérhető leírások, kritikák és saját emlékeim alapján készítettem egy prioritási listát, amelyet igyekeztem színesen összeállítani:

•           Alessandro Barrico bármelyik könyve, mert lenyűgöz ahogy ír: ritmusa, nyelvezete, stílusa, írástechnikája.

•           Yuval Noah Harari: Homo Deus, mert mindenki erről beszél, és szeretnék bekapcsolódni ezekbe a roppant magasröptű társalgásokba.

•           Barabási Albert-László: A képlet, mert ő a kedvenc magyar kutatóm, elképesztően okos és szuper jófej, és a sikerkönyv nem hiába sikerkönyv.

•           Al Gaui Hesna: Félj bátran!, mert döbbenetesen fontos dologról ír, lenyűgözően kedves és emberi nyelven.

•           Rejtő Jenő: Csontbrigád, mert ezt kihagyni az életműből anyukám szerint emberiség ellen elkövetett vétek.

•           Brandon Bays: Belső utazás, mert ezt a könyvet legalább ötévente újra kell olvasom, olyan inspiráló és gyógyító.

•           Margaret Atwood: A szolgálólány meséje, mert a borzongató futurisztikus történetek után mindig jobban becsülöm az életem.

•           Ittzés Szilvia: Anyu, figyelsz?, mert a családos-gyerekes történeteknél cukibb és pihentetőbb kevés dolog van.

•           Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak, mert pont ezt hagytam abba anno, amikor államvizsgára készültem.

•           Beau Lotto: Láss csodát – A valóság más szemmel, mert ha az idegtudományok egyik világhírű professzora, akinek a TED-előadásait többször megnéztem, arról ír, hogy hogyan űz velünk tréfát a saját agyunk, azt biosztanárként el kell olvasnom.

Negyedik lépés maga a beruházás. A „ha már megvettem, muszáj lesz olvasnom” reflexben bízva az eddig tankönyvekkel és szakmódszertani kiadványokkal terhelt polcom tíz új lakót kapott. Ezen a ponton a legjobb szórakozás a könyvek szín szerinti rendezése – van, aki szerző szerint csoportosít, van, aki méret szerint rakja egymás mellé a műveket, az én könyvespolcom pedig a szivárvány színsorrendje szerint pompázik. Indulhat a megvalósítás!

A karácsonyi szünet után majd kiderül, megírom‑e „Hogyan szokjunk vissza az olvasásra?” című sikerkönyvem.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. decemberi számában jelent meg. Fizessen elő a lapra!